A brit felnőttek több mint 80 százalékát beoltották

A brit felnőttek több mint 80 százalékát beoltották

A csütörtökön ismertetett legfrissebb adatok szerint a brit felnőtt lakosság több mint 80 százaléka megkapta a koronavírus elleni oltás első dózisát, és csaknem 60 százaléknak mindkét adagot beadták.

Az új számok ugyanakkor azt is mutatják, hogy gyorsan terjed a koronavírus fokozottan fertőzőképes delta variánsa, mindenekelőtt a még beoltatlan fiatalabb korosztályokban.

A brit egészségügyi minisztérium csütörtök esti adatismertetése szerint a koronavírus elleni oltás első dózisából eddig 42 216 654-en részesültek, közülük 30 675 207-en a második adagot is megkapták.

Ez azt jelenti, hogy a brit felnőttek 80,1 százalékát már beoltották a koronavírus elleni vakcina első adagjával, 58,2 százalék mindkét dózist megkapta.

A brit kormány célkitűzése az, hogy július 19-ig a teljes brit felnőtt lakosság – hozzávetőleg 52,7 millió ember – megkapja az első oltási dózist.

Ugyaneddig az időpontig mindkét oltási adagot be kell adni a felnőttek kétharmadának, ezen belül az 50 évesnél idősebbek, a fokozottan veszélyeztetettek, az egészségügyi és szociális ellátás első vonalában dolgozók mindegyikének, és azoknak a 40 éven felülieknek is, akik május közepéig megkapták az első dózist.

Hírdetés

A brit kormány a korábbi menetrendben szereplő július 31-ről hozta előre július 19-re azt a határidőt, ameddig a teljes brit felnőtt lakosságnak be kell adni a koronavírus elleni oltás első dózisát.

Ugyaneddig az időpontig elhalasztották a koronavírus-járvány megfékezését célzó, még érvényben lévő utolsó korlátozások feloldását az eredeti, jövő hétfői dátumról, tekintettel arra, hogy a koronavírus delta variánsának terjedése miatt emelkedésnek indult az újonnan kiszűrt fertőződések száma.

A patinás Imperial College London egyetem által rendszeresen elvégzett valós idejű közösségi járványterjedési felméréssorozat (Real-time assessment of community transmission, REACT-1) legfrissebb, csütörtökön ismertetett fordulójának adatai szerint a legutóbbi időszakban szúrópróbaszerűen elvégzett 108 911 koronavírus-szűrés közül 135-nek az eredménye lett pozitív.

A kutatóközpont súlyozott számítási módszertana szerint ez azt jelenti, hogy az angliai lakosságon belül jelenleg 0,15 százalék a fertőzöttségi arány az előző felmérési fordulóban mért 0,1 százalék után.

Az Imperial College London kutatói hangsúlyozzák, hogy a legtöbb új fertőződés az 5-12 éves, illetve a 18-24 éves korosztályban fordul elő, vagyis azokban a korcsoportokban, amelyekre még nem terjedt ki tömegesen a nagy-britanniai oltási kampány.

Paul Elliot professzor, a REACT-vizsgálatsorozat vezetője ugyanakkor a BBC rádiónak nyilatkozva csütörtökön kijelentette: komoly megnyugvás forrása, hogy a mindkét dózissal szinte teljesen átoltott idősebb korosztályokban minden adat szerint nagyon jó az oltásokból eredő védettség.

Ezt alátámasztják az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) legfrissebb vizsgálati eredményei is, amelyek szerint a nagy-britanniai oltási kampányban legnagyobb mennyiségben használt két oltóanyag, az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszergyár, illetve a Pfizer és a BioNTech közös fejlesztésű vakcinája majdnem olyan magas hatékonysággal akadályozza meg a B.1.617.2 megjelöléssel is nyilvántartott delta változat okozta Covid-19 betegség szimptomatikus kifejlődését, mint a Délkelet-Angliában korábban feltűnt kenti variáns esetében.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »