Bizalmas kormányzati iratok repkedtek, ismét a korábban már lemondott Suella Braverman szabálytalanságai kerültek napvilágra.
Féltucatnyi bizalmas kormányzati iratot továbbított a kormány zárt e-mail-szervereiről személyes e-mail-címére az elmúlt hetekben Suella Braverman brit belügyminiszter. Az ügyben, amely Rishi Sunak miniszterelnök kormányának első komolyabb belpolitikai botrányává kezd fajulni, Braverman hétfőn küldött részletes beszámolót a londoni alsóház belügyi bizottságának.
A bizottság elnökéhez, Diana Johnsonhoz intézett levelében azt írta: szeptember 6. és október 19. között hat alkalommal továbbított kormányzati e-mail-címéről saját, jórészt mobiltelefonon használt e-mailjére hivatalos dokumentumokat.
Braverman hangsúlyozta: a szóban forgó iratok egyike sem érintett nemzetbiztonsági, hírszerzési vagy kiberbiztonsági kérdéseket, így a dokumentumok nem jelentettek veszélyt a nemzetbiztonságra. A saját e-mailjére továbbított csatolmányok nem tartalmaztak titkos vagy szigorúan titkos besorolású iratokat.
A belügyminiszter egy hasonló ügyre hivatkozva az előző miniszterelnök, Liz Truss kormányzásának utolsó napján lemondott. Névleg azzal indokolta október 19-én bejelentett távozását, hogy személyes e-mailjéről küldött át egy hivatalos, még nem publikált szakpolitikai dokumentumot az egyik alsóházi képviselőnek, akinek nem volt betekintési joga az adott bizalmas iratba.
/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */
ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,
onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}
});
Braverman ugyanakkor éppen erre az indokra felépítve erőteljes bírálatokat is megfogalmazott Liz Truss kormányának politikájával szemben, alig burkoltan számon kérve, hogy az akkori miniszterelnök nem nézett szembe a korábbi pénzügyminiszter által szeptember végén bejelentett, súlyos piaci felfordulással járó adócsökkentési program következményeivel. Suella Braverman abban a levélben azt írta: a kormány működésének alapja az, hogy vállalják a felelősséget mindazok, akik hibát követnek el.
Liz Truss másnap lemondott a Konzervatív Párt vezetői tisztségéről, és ezzel kormányfői megbízatása is megszűnt.
Az utódjául megválasztott új miniszterelnök, Rishi Sunak azonban ismét kinevezte belügyminiszterré Bravermant. Sunakot ezért komoly bírálatok érték a kormányzó Konzervatív Párt frakciójának egyes tagjai részéről, akik szerint továbbra is vannak nyitott kérdések Braverman szakmai tevékenységével – egyebek mellett a bevándorlási szabályozás egyre nyilvánvalóbb zavaraival – kapcsolatban.
Éppen hétfőre éleződött ki a vita a délkelet-angliai Manston közelében működő, menedékkérők elszállásolására használt tábor körülményeiről. Sir Roger Gale, a térség egyik alsóházi képviselője hétfői nyilatkozatában a létesítményt túlzsúfoltnak, a táborban uralkodó viszonyokat „teljesen elfogadhatatlannak” minősítette, különös tekintettel arra, hogy a központban gyerekek is vannak. A képviselő szerint nem kizárható, hogy a kialakult helyzetet „szándékosan idézték elő”.
A táborban, amelyet 1600 ember befogadására terveztek, jelenleg hozzávetőleg négyezren tartózkodnak.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »