A Brexittől az energiaválság betöréséig: ez történt a világban 2021-ben

A Brexittől az energiaválság betöréséig: ez történt a világban 2021-ben

Van, ahol legalizálják a könnyű drogokat, máshol meg tilos lesz a tánc; új elnök foglalta el helyét az amerikai Fehér Házban, és már nem Merkelnek hívják a német kancellárt. Kevés híján betiltották a karácsony szó használatát – ezúttal is mozgalmas esztendőt zárunk. A hirado.hu kronológiája a 2021-es év legfontosabb külpolitikai eseményeiről.

Január 1.: Új szabályok léptek életbe az Egyesült Királyság és az Európai Unió kapcsolatrendszerében, miután véget ért a brit EU-tagság tavaly januári megszűnése (Brexit) óta érvényben lévő átmeneti időszak. A Brexit előzményeként 2016. június 23-án népszavazást tartottak a brit EU-tagságról, és a résztvevők 51,9 százalékos többsége a távozásra voksolt. Az Európai Unió és elődszervezetei történetében a britek távozásáig nem volt példa teljes jogú tagország kilépésére.

London, 2021. január 1. (Fotó: MTI/EPA/Vickie Flores)

Január 6.: Tüntetők elfoglalják a Capitoliumot, ahol a szenátus és a képviselőház közös ülése éppen hitelesíti a 2020-as amerikai elnökválasztás eredményét. Öt ember életét vesztettea zavargásokban.

Január 13.: Az Amerikai Egyesült Államok képviselőháza lázadásra való felbujtás vádjával alkotmányos felelősségre vonási (impeachment)eljárást indít Donald Trump elnök leváltására.

Január 15.: A családtámogatási botrány miatt Hollandiában lemond Mark Rutte miniszterelnök kormánya.

Chuck Schumer, a szenátus demokrata frakciójának vezetője üdvözli a nemzeti gárdistákat a washingtoni Capitolium látogatóközpontjában 2021. január 22-én (Fotó: MTI/EPA/Shawn Thew)

Január 20.: Beiktatják hivatalába Joe Bident, az Egyesült államok 46. elnökét, valamint alelnökét, Kamala Harrist. Az eseményre példátlan biztonsági intézkedések között kerül sor: a Nemzeti Gárda 25 ezer tagja mellett a titkosszolgálat és a rendőrség is jelen van.

Joe Biden amerikai elnök leteszi hivatali esküjét a törvényhozás washingtoni épületének, a Capitoliumnak a nyugati homlokzatánál tartott beiktatási ünnepségen 2021. január 20-án. Mellette felesége, Jill Biden kezében a Bibliával (Fotó: MTI/EPA/Andrew Harnik)

Február 1.: Katonai puccs Mianmarban (régebben: Burma – a szerk.). Őrizetbe veszik a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjí korábbi kormányfőt.

A katonai hatalomátvétel ellen tiltakozó tüntetés helyszíne Rangunban 2021. március 2-án (Fotó: MTI/EPA/Lynn Bo Bo)

Február 2.: Egy moszkvai bíróság csalás és pénzmosás címén két év nyolc hónap szabadságvesztésre ítélte Alekszej Navalnij ellenzéki politikust a korábban az úgynevezett Yves Rocher-ügyben meghozott felfüggesztett ítéletre hivatkozva.

Február 2.: Joe Biden amerikai elnök rendeletet ír alá a bevándorló családok újraegyesítésére. Biden hivatalba lépését követően ontotta a rendeleteket.

Február 9.: Online videókonferencia keretében tartják akilencedik Kína–Kelet-Közép-Európa csúcstalálkozót Hszi Csin-ping kínai elnök és Orbán Viktor miniszterelnök részvételével. Kiemelt téma a koronavírus elleni oltásért folyó világszintű verseny, valamint a Kelet és Nyugat konstruktív együttműködése.

Február 13.: Leteszi a hivatali esküt Olaszország új miniszterelnöke, Mario Draghi és kormánya.

Február 17.: A visegrádi országok – Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Csehország – szövetsége idén ünnepelte megalakulásának 30. évfordulóját. Krakkóban jubileumi csúcstalálkozóra került sor, melyen Charles Michel, az Európai Tanács elnöke is részt vett.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, valamint Igor Matovic szlovák, Mateusz Morawiecki lengyel, Orbán Viktor magyar és Andrej Babis cseh kormányfő  a V4 megalapításának 30. évfordulója alkalmából rendezett találkozó után tartott sajtótájékoztatón Krakkóban 2021. február 17-én (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

Február 25.: Puccskísérlet Örményországban.

Március 1.: Egy év letöltendő és két év felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte befolyással való üzérkedés és korrupció miatt Nicolas Sarkozy volt francia államfőt a párizsi büntetőbíróság.

Március 6.: Az amerikai szenátus elfogadta az 1900 milliárd dolláros Covid–19 segélytörvényt az amerikai megmentési tervről.

Március 15.: A Vatikán teológiai kérdésekben illetékes Hittani Kongregációja állásfoglalásában nemet mondott a kapcsolatban élő azonos neműek házasságának megáldására, mivel Isten „nem áldja meg és nem áldhatja meg a bűnt”.

Március 17.: Általános választás Hollandiában, a Mark Rutte vezette kormánypárt, a konzervatív-liberális Szabad Demokrata Néppárt (VVD) szerzi meg a legtöbb szavazatot.

Március 23.: Keresztbe fordult és beszorult a világ egyik legnagyobb teherhajója a Szuezi-csatornában, feltartva az áruforgalmat a kulcsfontosságú kelet–nyugati vízi úton. Az Ever Given március végi balesete és az ez által felerősödött ellátási láncokat érintő problémák áprilisban jelentkezhettek.

Vontatóhajókkal próbálják kiszabadítani a keresztbe fordult és beszorult Ever Given nevű konténerszállítót a Szuezi-csatornában 2021. március 26-án. A világ egyik legnagyobb teherhajójának balesete miatt felfüggesztették a hajóforgalmat a Szuezi-csatornában (Fotó: MTI/EPA/Háled el-Fiki)

Március 25.: Az uniós vezetők  áttekintették a Covid–19 okozta járványügyi helyzetet, és a transzatlanti kapcsolatokról tárgyaltak Joe Bidennel, az Egyesült Államok elnökével. Napirendjükön szerepelt továbbá a Földközi-tenger keleti térségében kialakult helyzet, az EU és Oroszország közötti kapcsolat, az egységes piac, a digitális menetrend és az euró nemzetközi szerepe is.

Március 25.: Illegális migránsok sátortábora a párizsi Köztársaság téren, a Szolidaritás éjszakája nevű rendezvényen. Támogatóik közreműködésével körülbelül 300 illegális bevándorló vert tábort Párizs belvárosának egyik legforgalmasabb közlekedési csomópontjánál.

Fotó: MTI/EPA/Christophe Petit Tesson

Március 31.: Joe Biden amerikai elnök bemutatta az amerikai munkavállalási tervet, amely az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb infrastrukturális terve, 2000 milliárd dollár értékben.

Április 5.: Vlagyimir Putyin aláírja és ezzel életbe lépteti a választási törvény módosítását. Az orosz alkotmány a megszavazott módosítást megelőzően kizárta annak a lehetőségét, hogy az orosz elnök két egymást követő ciklus letöltése után ismét versenybe szálljon a tisztségért. Az elfogadott változtatás törölte az „egymást követő” kitételt, egyben lenullázta a hivatalban lévő államfő addigi mandátumait.

Április 9.: 99 éves korában elhunyt Fülöp herceg, II. Erzsébet brit királynő férje.

Április 16–19.: A Kubai Kommunista Párt VIII. kongresszusán az általa diktált forgatókönyv szerint távozik az első titkári pozícióból a 89 éves Raúl Castro.

Április 20.: Imádkozik azért, hogy a helyes ítélet szülessen a George Floyd halálának előidézésével vádolt rendőr, Derek Chauvin ügyében – jelentette ki újságíróknak Joe Biden amerikai elnök a Fehér Házban. Április 20-án mindhárom, ellene felhozott vádpontban bűnösnek találta az esküdtszék Derek Chauvin volt rendőrtisztet, a Minneapolisban található Hennepin megyei bíróságon.

Tüntetők vonulnak Minneapolisban a bíróság épülete felé 2021. április 19-én, miután az esküdtszék megkezdte a döntéshozatalt Derek Chauvin, az afroamerikai George Floyd halálának okozásával vádolt korábbi rendőr perében. A 45 éves Chauvint gyilkossággal és emberöléssel vádolják az ellene folyó perben (Fotó: MTI/EPA/Craig Lassig)

Május 10.: A Gázai övezetet uraló iszlamista Hamász terrorszervezet és Izrael között május 10-én este kezdődött rakétaháború, amelynek során több százan vesztették életüket. Izrael és a Hamász 2021. május 21-én megállapodott a tűzszünetről.

A Hamász fegyveres szárnyának, az Ezzedin al-Kaszam brigádnak a tagjai felvonulással emlékeznek meg az izraeli–palesztin konfliktus során elesett társaikról a Gázai övezet déli részén fekvő Hán-Júniszban 2021. május 27-én.

Május 27.:Újra” meghal Shakespeare. Az argentin Canal 26 hírcsatorna közli, hogy elhunyt William Shakespeare, „a legnagyobb angol nyelvű író”. Valójában az a nagy-britanniai illetőségű William „Bill” Shakespeare halt meg 81 évesen, akit először oltottak be a coventry-i egyetemi kórházban a Pfizer–BioNTech frissen engedélyezett vakcinájával. William Shakespeare, a drámaíró 1616. április 23-án hunyt el.

Május 23.: A fehérorosz hatóságok pokolgépes fenyegetésre hivatkozva minszki leszállásra kényszerítik a Ryanair Boeing 737-es, Athénból Vilniusba tartó gépét, majd a landolást követően letartóztatják a repülőn tartózkodó Raman Prataszevics volt főszekesztőt.

Május 28.: Boris Johnson brit kormányfő fogadja magyar hivatali partnerét Orbán Viktort a londoni kormányfői rezidencián, a Downing Street 10.-ben 2021. május 28-án.

Hírdetés

Május 31.: Az Európai Bizottság jóváhagyta a 12–15 éves gyerekek számára is a BioNTech–Pfizer vállalatok közösen fejlesztett, Comirnaty nevű, koronavírus elleni vakcinájának használatát az Európai Unióban.

Június 16.: Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök találkozója Genfben. A két vezető nyilatkozatban állapodik meg a nukleáris biztonságról.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter, Joe Biden amerikai, Vlagyimir Putyin orosz elnök és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Genfi-tó partján található La Grange-villában rendezett csúcstalálkozón 2021. június 16-án

Június 20–27.: Kétfordulós, regionális választásokat tartanak Franciao

rszág európai nagyrégióiban, tengerentúli területein és megyéiben.

Június 24.: 2050-re klímasemlegessége kíván elérni az EU, a célról európai parlament jóváhagyás született, amely alapján a2030-as kibocsátáscsökkentési „célt” gyakorlatilag 57 százalékra emeli az Európai Parlament.

Július 13–14.: A Bernd ciklonból rövid idő alatt lehulló nagy mennyiségű csapadék villámárvizeket okoz Belgium, Hollandia, Luxemburg, Németország és Svájc területén. (Az árvizeknek legalább 120 halálos áldozata volt.)

Áradás Belgiumban 2021. július 14-én (Forrás: Wikipédia)

Július 23.: Tokióban megkezdődnek a 32. nyári olimpiai játékok.

Augusztus 15.: Afganisztánban az amerikai csapatok kivonását követő offenzíva betetőzéseként a tálib fegyveresek harc nélkül bevonulnak Kabulba, Asraf Gáni elnök elmenekül. Több ezren próbálják meg elhagyni az országot a kabuli nemzetközi repülőtéren. Az Egyesült Államok hadseregének vietnami kudarcát, a saigoni exodust idéző jelenetek között kezdi meg evakuálni fegyveres erőit. Számos, az afganisztáni misszióban részt vevő európai állam, köztük Magyarország is megkezdi katonái evakuálását.

Tálib fegyveresek járőröznek járművükkel az afganisztáni Nangarhár tartomány székhelyén, Dzsálálábádban 2021. augusztus 17-én. Két nappal korábban a szélsőséges iszlamista tálibok uralma alá került Afganisztán, miután a lázadók harc nélkül behatoltak az afgán fővárosba és elfoglalták az afgán kormányerők által elhagyott kormányzati intézményeket (Fotó: MTI/EPA)

Augusztus 26.: Terrortámadás a Kabuli nemzetközi repülőtéren. A támadásnak több mint száz halottja van, és tizenhárom amerikai katona is életét vesztette.

Augusztus 30.: Az amerikai katonák kivonulásával és a tálibok ismételt hatalomátvételével véget ért az afganisztáni háború. A tálibok kezén jelentős mennyiségűamerikai katonai eszközök maradtak.

Az Egyesült Államok Központi Parancsnokságának sajtóirodája által közreadott képen Chris Donahue dandártábornok, az amerikai hadsereg 82. légideszant hadosztályának parancsnoka felszáll egy C-17-es katonai szállító repülőgépre a kabuli Hamid Karzai Nemzetközi Repülőtéren 2021. augusztus 30-án. Donahue az utolsó amerikai katona, aki elhagyja Afganisztánt, ezzel az Egyesült Államok befejezte az Afganisztánból történő kivonulást és az amerikai állampolgárok, harmadik országból származó állampolgárok és a kiszolgáltatott helyzetben lévő afgánok evakuálására irányuló missziót (Fotó: MTI/EPA/Egyesült Államok Központi Parancsnokságának sajtóirodája/Jack Holt)

Szeptember 17.: Franciaország egyeztetésre visszahívta ausztráliai és egyesült államokbeli nagyköveteit azt követően, hogyAusztrália lemondta a már megkötött szerződését 12 hagyományos tengeralattjáró beszerzéséről. Az úgynevezett AUKUS-botrány súlyos csapást mért a francia nukleáris iparra és hosszabb időre feszültté tette Párizs viszonyát a Washingtonnal és Canberrával.

Szeptember 19.: A SpaceX által indított Crew Dragon űrhajóvalvégrehajtották az első civil űrrepülést, melyen a négyfős személyzet (két férfi és két nő) háromnapos, az Inspiration 4 nevű küldetésen vett részt.

Szeptember 23.: Félezer meghívott részvételével elkezdődött a negyedik Budapesti Demográfiai Csúcs. A kétnapos konferencián 18 országból hetven előadó szólalt fel.

Budapest, 2021. szeptember 23. Mike Pence volt amerikai alelnök a IV. Budapesti Demográfiai Csúcson a Várkert Bazárban 2021. szeptember 23-án (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Szeptember 26.: Parlamenti választás Németországban, melyen a szociáldemokraták (SPD) végeznek az első helyen (25,7 százalék), míg a másodiknak befutó keresztény uniópártok (CDU–CSU) 24,1 százalékot szereznek a harmadik és negyedik helyen végző Zöldek (14,8 százalék) és a liberális szabaddemokraták (FDP) (11,5 százalék) előtt.

Szeptember 30.: Joe Biden, az Egyesült Államok elnöke Naftali Bennett izraeli kormányfővel tárgyalt. Naftali Bennet a megválasztása óta első alkalommal találkozott Joe Bidennel.

Október 1.: Átlagosan 12,6 százalékkal emelkednek a fogyasztói gázárak Franciaországban. Az év eleje óta a gázárak több mint 300 százalékkal emelkedtek meg Franciaországban az európai energiakrízis következtében.

Október 7.: A lengyel alkotmánybíróság úgy dönt, hogy az Európai Unióról szóló szerződés bizonyos rendelkezései nincsenek összhangban a lengyel alkotmánnyal. A testület többségi véleménye szerint az uniós tagságból nem következik az, hogy az Európai Unió Bíróságának döntései kötelező érvényűek a tagállamokra nézve. A döntés után az Európai Bizottsággyorsan reagált: Brüsszel szerint a döntés komoly aggodalmakat vet fel.

Október 9.: Lemond Sebastian Kurz. Az osztrák kancellár azt követően köszönt le posztjáról, hogy házkutatásokat tartott a kormányzó Osztrák Néppárt (ÖVP) székházában, a pénzügyminisztériumban és a kancellári hivatalban a gazdasági és korrupciós ügyekkel foglalkozó ügyészség, mely vesztegetés és hűtlen kezelés gyanúja miatt vizsgálódott.

Október 14 : A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint globális energiaválsággá fokozódott a szeptemberben kitört energiakrízis: napi 500 000 hordóval növekedett az olajkeresletet, és felpörgött az infláció. A cseppfolyósított gáz (LNG) ára az áprilisi árak 1000 százalékáig emelkedett a piacokon, egekbe szöktek Európa számos országában az energiaárak éssorban csődöt jelentenek a gáz- és áramszolgáltató cégek.

Október 18.: Befejeződött az Északi Áramlat 2 gázvezetékpár első vezetékének feltöltése, amely így üzemkésszé vált – közölte a projektet irányító Nord Stream 2 AG hétfőn. Az Ukrajnát elkerülő, 11 milliárd dolláros beruházás a duplájára, évi 110 milliárd köbméterre növeli a már meglévő Északi Áramlat kapacitását.

Október 26.: A bíróság kimondta, Escobar vízilovaiemberek. A kolumbiai drogbáró korábban két nílusi vízilovat is tartott. Pablo Escobar halála után a vízilovak ellenőrizetlenül szaporodtak, és emiatt a hatóságok elkezdték sterilizálásukat, azonban egy állatjogi védelmi szervezet kérelmet nyújtott be a cincinnati bíróságra, mely október 15-én helyt adott a kérelemnek, így a vízilovak jogi személynek minősülnek.

Leginkább a baloldali és liberális képviselők többszöri felvetésére az EP beperelte az uniós bíróságon az Európai Bizottságot a jogállamisági mechanizmusról szóló rendelet alkalmazásának elmulasztása miatt.

November 4.: A francia politikai élet elemi erejű tiltakozását váltotta ki az a kampány, melyet az Európa Tanács Befogadás és a megkülönböztetés elleni küzdelem programjával indított el az iszlám fejkendő, a hidzsáb népszerűsítéséért. A kampányt végül az internet nyilvánossága és a közvélemény erőteljes tiltakozása zavarta meg. A program az iszlám fejkendő, a hidzsáb népszerűsítése érdekében ezt a viseletet egy plakátján azonosította a szabadság fogalmával. Az Európa Tanács visszavonta kampányát.

Forrás: Twitter

November 4.: Magyarországon találkoztak a visegrádi országok vezetői a dél-koreai elnökkel. Orbán Viktor a csúcstalálkozó után azt mondta: öt sikertörténet találkozott Budapesten.

November 8.: Több száz fős, migránsokból álló csoport próbál behatolni Lengyelország területére. Az illetéktelen behatolók lapáttal, drótvágóval esnek neki a lengyel határkerítésnek, s a náluk levő eszközökkel támadnak a lengyel határőrökre és rendőrökre.

Migránsok a lengyel határnál, a fehéroroszországi Grodno környékén 2021. november 8-án. A lengyel határnál összegyűlt nagy létszámú migránscsoport megkezdte erőszakos behatolási kísérletét Fehéroroszországból Lengyelországba és az Európai Unióba, de a lengyel biztonsági erők közlésük szerint a helyzetet ellenőrzésük alatt tartják (Fotó: MTI/AP/BelTA/Leonid Shcheglov)

November 16.: Felfüggesztették az Északi Áramlat 2 földgázvezeték üzembe helyezési eljárását Németországban. A bejelentés hatására emelkedni kezdtek az árak a holland gáztőzsdén. Ugyanezekben a hetekben akatasztrófavédelem Németországban olyan videókat készített, amelyekkel felkészíti az embereket, hogy mit csináljanak, ha nem lesz gáz vagy áram a télen. Az egyik videón egy idős nő szerepel, aki lakásában télikabátban, sálban és kesztyűben ül, cserépből, gyertyák segítségével készít rögtönzött kályhát, illetve szigetelőfóliával zárja le az ablakot. Ausztriában ezekben a napokban a diszkontok áramfejlesztő generátorokat árultak kimaradások esetére.

November 19.: Az Il Giornale című olasz napilap leleplezi azt az uniós belső dokumentációt, amely szerint az Európai Bizottság új kommunikációs irányelveket fogalmaz meg, s ezek a többi között tiltják a karácsony kifejezést, valamint a hagyományos európai keresztény nevek, mint a János és a Mária használatát. Az Európában nagy vihart kavart dokumentum számos megdöbbentő rendelkezése között megtiltja az angolul megfogalmazott dokumentumokban a Mr. és Mrs. használatát, de még a Mars bolygó gyarmatosítása kifejezést is.

November 20.: Éles lőszerrel figyelmeztető lövéseket és célzott lövéseket is leadott a holland rendőrség Rotterdamban péntek este a járványügyi korlátozások ellen tüntetőkre, akiket Mark Rutte kormányfő idiótáknak nevezett.

November 25.: Dél-afrikai kutatók bejelentik, hogy azonosították a B.1.1.529-es variánsát, amelyet másnap omikron névre keresztelt az Egészségügyi Világszervezet (WHO). A szakértőket aggasztja a Covid–19 néven ismert betegségért felelős vírus mutációiának száma.

November 25.: A német kormány programját ismertetve egy föderális európai állam létrehozását jelöli meg célként, és egyértelművé teszi, hogy más országok politikáját is szeretné alakítani.

November 26.: Stephan Pilsinger, a CDU drogellenes szóvivője azzal vádolja az új német kormányt, hogy „kísérletet folytat társadalmunk és fiataljaink egészségével”. Az új kormány koalíciós megállapodásából kiderül: az SPD, a Zöldek és az FDP legalizálja a marihuána fogyasztását. Ez a liberalizáció a kormányzó pártok szerint a bemutatott koalíciós szerződés „egyik legfontosabb intézkedése”.

November 30.: Éric Zemmour esszéista, újságíró és konzervatív véleményformáló bejelenti indulását a 2022-esfrancia elnökválasztáson.

November 30.: Vatikáni nyomásra visszavonják az Európai Bizottság egyenlőségért felelős biztosa, a máltai munkáspárti Helena Dalli által köröztetett, a „karácsony” szó betiltását szorgalmazó dokumentumot.

December 3.: Ismertté válnak a „karácsony” szó betiltását kezdeményező uniós dokumentum részletei. Európa-szerte számos lap közli Helena Dalli által jegyzett belső dokumentációt, melynek címe #AzEgyenlőségUniója: az Európai Bizottság inkluzív kommunikációs iránymutatása volt.

December 3.: Átfogó tervet állít össze Joe Biden amerikai elnök az orosz–ukrán válság kezelésére. Az ukrán védelmi miniszter arra figyelmeztetett, hogy Oroszország több mint 94 ezer katonát vont össze az Ukrajnával közös határ közelében. Moszkva ezzel szemben Ukrajna és az Egyesült Államok destabilizáló magatartásra hívta fel a figyelmet.

December 4.: Megkezdődött Varsóban az európai konzervatív pártok vezetőinek varsói csúcstalálkozója, amelyen a Európai Unió (EU) jövőjéről, valamint a konzervatívok jövőbeni együttműködéséről is egyeztettek. A konzervatív vezetők, köztük Orbán Viktor miniszterelnök, Marine Le Pen, a francia Nemzeti Tömörülés elnökjelöltje, valamint Santiago Abascal, a spanyol Vox elnöke a lengyel kormánykoalíciót vezető párt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnökének, Jaroslaw Kaczynskinak a meghívására érkeztek Varsóba.

December 7.: Az új német kormány programjában hirdeti meg, hogy úgynevezett„jogállamisági” fellépésre készül Magyarország és Lengyelország ellen.

December 7.: A náci és a kommunista diktatúrákhoz hasonlítja Ferenc pápa az EU működését a „karácsony” szó betiltását szorgalmazó dokumentum kapcsán.

December 8.: Hivatalba lép Olaf Scholz német kancellár és a „közlekedésilámpa-koalíció” (SPD–FDP–Grünen) pártjai által támogatott kabinetje.

Olaf Scholz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje bemutatja az SPD tárcavezetőnek jelölt politikusait a párt berlini székházában tartott sajtótájékoztatón 2021. december 6-án. Mellette Hubertus Heil, a munka- és szociális ügyekért felelős tárca, Karl Lauterbach, az egészségügyi minisztérium, Nancy Faeser, a belügyminisztérium, Wolfgang Schmidt, a kancellária, Christine Lambrecht, a védelmi minisztérium, Klara Geywitz, az építésügyi minisztérium  és Svenja Schulze, a nemzetközi gazdasági fejlesztési együttműködésért minisztérium élére jelölt politikus (Fotó: MTI/AP/Markus Schreiber)

December 8.: Betiltják a táncot Franciaországban. Amellett, hogy egy rendelettel bezárták Franciaország összes diszkóját, az egészségügyi hatóságok ajánlására a kormány elrendelte a tánc betiltását a bárokban és éttermekben is e hét péntektől január 6-áig.

December 12.: Egyelőre nem lehet engedélyezni az Északi Áramlat 2 földgázvezeték üzembe helyezését az új német külügyminiszter szerint.

December 13.: A francia köztársasági elnök, Emmanuel Macron és Orbán Viktor kormányfő, valamint Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, Eduard Heger szlovák miniszterelnök, Andrej Babis cseh ügyvezető kormányfő (a visegrádi országok vezetői) csúcstalálkozója Budapesten, a Várkert Bazárban.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök, Emmanuel Macron francia köztársasági elnök, Orbán Viktor magyar és Eduard Heger szlovák miniszterelnök, valamint Andrej Babis cseh ügyvezető kormányfő (Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán)

December 13.: 100 eurós energiacsekkekkel segíti a francia kormány az energiaválság miatt számláikat már csak nehézségekkel kifizetni tudó, rászoruló családokat. Összesen 6 millió háztartás szorul segítségre.

Miközben Európa egyre súlyosabb energiahiánnyal küzd, a fosszilis energiahordozók ipari használata és az RWE német energiaszolgáltató lignitbányászata ellen tiltakozó környezetvédők ülnek a Neurathban lévő barnaszénerőműhöz vezető síneken a nyugat-németországi Grevenbroich településnél 2021. november 5-én (Fotó: MTI/EPA/Sascha Steinbach)

December 14.: Jogerősen 60 nap letöltendő börtönbüntetésre ítélte a dán legfelsőbb bíróság Inger Stoejberget, Dánia korábbi bevándorlási miniszterét, miután hivatala 2016-ban törvénytelenül választott szét egymástól úgynevezett „migráns párokat”. A politikus intézkedéseinek célja a gyermekházasságok elleni küzdelem volt: olyan, az országba érkező migráns „házaspároknál” rendelte el, hogy a lányok külön szállásra kerüljenek, ahol a „feleség” házasságkötéskor gyakran még gyermek- vagy kiskorú volt.

December 16.: Mintegy 1500, korábban titkosított dokumentumot tett közzé a Biden-adminisztráció John F. Kennedy elnök meggyilkolásával kapcsolatban – számolt be több amerikai hírcsatorna, így a CNN és a Fox News is.

December 23.: Eredetileg Ázsiába tartó LNG-szállítmányokat, vagyis cseppfolyósított gázt szállító hajókat „térítettek el” az áramhiánytól tartó európaiak. Hajlandók voltak rálicitálni az ázsiai vevőkre, így a hajók már a Szuezi-csatornán való áthaladásuk után visszafordultak.

Udvardy Zoltán


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »