A Brexit után jön a Brexodus

A Brexit után jön a Brexodus

A Brexit miatt rövid idő alatt 3500–12 000 munkahely vándorolhat át Nagy-Britanniából az Európai Unióba a pénzügyi szektorban, hosszabb távon pedig ennél is több állás szűnhet meg – figyelmeztetett a londoni City egyik vezetője a parlament illetékes szakbizottságának ülésén.

Az ágazat Nagy-Britanniában több mint kétmillió, csak Londonban 396 ezer embert foglalkoztat, s az ország bankjai, biztosítói és vagyonkezelői sorra nyitják meg irodáikat a kontinensen, hogy az Európai Unióból való kilépés után is ki tudják szolgálni az ügyfeleiket.

Eddig 1600 állás szűnt meg a Brexit miatt.

Hírdetés

A City azt szerette volna, ha a két fél a kilépés után is kölcsönösen elismeri egymás szabályozóit és felügyeleti rendszereit. Theresa May kormánya azonban erről lemondott, s egyfajta „megerősített ekvivalenciamodellt” javasolt, ám Brüsszel ezt elutasítja. Michel Barnier, az Európai Bizottság főtárgyalója emlékeztetett, hogy az unión múlik, elfogadja-e az ekvivalenciát, és ezt csak abban az esetben teszi meg, ha a másik fél szabályrendszere legalább olyan szigorú, mint a sajátja.

Ám ez Nagy-Britannia esetében nincs garantálva.

A pénzügyi szektornál is rosszabbul jártak a televíziós szolgáltatók, esetükben ugyanis alternatívát sem javasolt a kormány. Nagy-Britanniában 1200 nemzetközi tévécsatorna működik, amelyek az unió egész területén sugároznak. Engedély hiányában azonban kénytelenek lesznek áttelepülni valamelyik tagállam területére – figyelmeztette a bizottságot szakmai szövetségük vezetője.

A teljes cikket a Világgazdaság szerdai számában olvashatja


Forrás:vg.hu
Tovább a cikkre »