Semir Osmanagic botcsinálta régész, aki azzal vált ismertté, hogy tíz éve néhány gúla alakú hegyet piramisnak nézett, újabb meghökkentő állítással jelentkezett. Most egy nagy, nagyjából gömb alakú kőről állítja, hogy egy elfeledett civilizáció munkája. E felfedezés természetesen (megint) megváltoztatja majd az emberiség őstörténetét. Vagy nem, de Osmanagic vagyona biztos gyarapodni fog.
Kalap, bőrdzseki, hamiskás mosoly, egy letűnt ősi civilizáció soha nem látott építményei – minden adott egy valóságos Indiana Joneshoz. Semir Osmanagic, aki valóban kedveli, ha a filmbeli régész kalandorhoz hasonlítják, most újra elérte, amit láthatóan a legjobban szeret a világon: híres lett megint. A Discovery Channeltől a legnagyobb világlapokig rengeteg médium foglalkozott legújabb „felfedezésével”: egy nagy, háromméteres átmérőjű kőgolyóval, amelyet a bosnyák Podubravlje falu határában ástak ki a földből. Osmanagic a leletet természetesen egy elfeledett ősi civilizáció munkájának állítja be, amely véleménye szerint legalább másfél évezrede élt a területen, és – ahogy a harminctonnás kőgolyó is bizonyítja – kortársait évszázadokkal meghaladó technológiai színvonalon állhatott.
Állításait azzal igyekszik alátámasztani, hogy valóban léteznek olyan kőgolyók Costa Ricán, amelyek távolról hasonlítanak a bosnyák leletre, bár jelentősen kisebbek annál. Az amerikai golyók bizonyítottan mesterséges eredetűek, az időszámításunk szerinti 7–16. század között létezett Diquis-kultúrában élt emberek faragták ki őket. De a felszínes hasonlóságon túl semmi egyébbel nem tud Osmanagic szolgálni, ami esetleg bizonyíthatná, hogy a most talált kőgolyó emberi kéz munkája.
Ezzel szemben a lelet kapcsán megszólaltatott geológusok szerint nagy valószínűséggel természetes cementlerakódás alakította ki a valóban megkapóan gömbszimmetrikus sziklát. A folyamat során a talajszemcsék közötti résekben felgyülemlik a cement, majd idővel e cementmorzsák egy nagy golyóvá állnak össze. Számos helyen figyelhető meg e jelenség a világban, például a kaliforniai úgynevezett Bowling-golyó parton.
Osmanagic a megtestesült self-made Erich von Däniken, aki a félművelt, mindenben történelmi összeesküvéseket látó tömegek kiszolgálását mesterien vegyíti a bosnyák nemzeti öntudatot célzó szólamokkal. Az újra és újra fellángoló etnikai erőszak által sújtott országban minden szalmaszálba igyekeznek belekapaszkodni, ami az elmúlt évtizedek ellenségeskedésén felülemelkedve egyesítheti a szétszakított országot. Hiába fogadja a nemzetközi tudományos közvélemény Osmanagic meredekebbnél meredekebb állításait hol gúnyosan, hol felháborodottan, a hobbirégész remek kapcsolatokkal rendelkezik a boszniai politikai körökben. Ásatásai állami támogatást kapnak, Nedzad Brankovic, korábbi bosnyák miniszterelnök pedig néhány éve így nyilatkozott róla: „Azt mondják, a világ nevet rajtunk. De nincs olyan kormány a világon, amely csendben maradhat, miközben meggyőző dolgokkal szembesül”.
Semir Osmanagic 2006-ban egy Visoko melletti hegy oldalában kiásott kőlemezeket mutat, amelyek szerinte a piramisok létezésének bizonyítékai Fotó: ELVIS BARUKCIC / Europress/AFP
A bosnyák Indiana Jones természetesen nem régész, hanem közgazdászként végzett a Szarajevói Egyetemen. Az utolsó jugoszláv békeévekben jól menő export-import vállalatot vitt, majd a háború kitörésekor az Egyesült Államokba emigrált. Ott is kereskedelmi területen kezdett dolgozni. Idővel saját gépipari céget alapított, jórészt ebből származik vagyona. No meg persze a pszeudorégészetből. Az elmúlt évtizedekben a soha nem létezett múlt szinte összes, jól ismert aspektusát kutatta. Kimutatta, hogy a maják a Fiastyúk-csillagképből érkezett idegenek leszármazottai (akik azért útba ejtették az elsüllyedt Atlantiszt is), de látóköréből nem maradhattak ki a szabadkőművesek és az Antarktisz alatti titkos bunkerbe menekült Hitler sem.
Legnagyobb „szakmai” és pénzügyi sikerét azonban az úgynevezett bosnyák nappiramisokkal aratta. 2005-ben azzal az állítással keltett feltűnést, hogy a Szarajevóhoz közeli Visoko térségében lévő dombok nem is dombok valójában, hanem piramisok. Méghozzá egy elfeledett, ősrégi, 12,5 ezer éves civilizáció művei (Osmanagic mostanában e kultúra kései leszármazottainak tulajdonítja a kőgolyót is). És ha már piramis, nem is akármilyen. A legrégibb és legnagyobb piramis a földön, ami kenterbe veri a gízai gyenge utánzatokat, és ráébreszt bennünket, hogy minden teljesen másképpen volt az emberiség történetében, mint azt eddig gondoltuk.
És az a siker titka is: kijelenteni, minden másképp volt. Kijelenteni legfőképp azoknak, akiknek fogalmuk sincs, hogy egyébként mi volt másképpen.
A kilenc kérdéses domb némelyike valóban gúla alakú, ha jó szögből nézzük, és erősen hunyorítunk. A korábban és a legutóbb talált kőgolyók pedig természetesen nem mások, mint egy globális energiahálózat csomópontjai. (Jelentsen ez bármit is.)
Több se kellett a helyi vállalkozóknak. Az Osmanagic által gründolt alapítvánnyal együtt beszálltak a „boszniai nappiramisok” marketingjébe, és élvezték a meredeken emelkedő regionális turistaforgalom áldásait. Sőt a látogatókat a vaskalapos régészek által uralt lelőhelyekkel ellentétben nem kötelezik arra, hogy tétlen szemlélőként a kordonok mögül gyönyörködjenek a piramisokban. Hanem egyenesen buzdítják őket, hogy szálljanak be az ásatásba. Osmanagic értelmezése szerint az ő ásatásuk nem olyan arisztokratikus, mint a hivatalos régészek feltárásai, hanem mindenki számára hozzáférhető. A bosnyák és a nemzetközi régészszakma pedig hiába tiltakozik, ellenkezésük mögött csak kicsinyes irigység és a nagy világösszeesküvés takargatásának szándéka rejtőzik – már a bosnyák Indiana szerint.
Osmanagic Harison Ford karaktere mellett szereti magát a Trója romjaira rátaláló Heinrich Schliemannhoz is hasonlítani. Mondván, őt is kirekesztették a felfuvalkodott régészek, aztán tessék, neki volt igaza. Kritikusai erre gúnyosan megjegyzik, hogy az analógia annyiból mindenképpen helytálló, hogy Schliemann-nak pont ugyanúgy nem volt fogalma a tudományos régészetről, mint Osmanagicnak, és ásatásai közben hatalmas károkat okozott a lelőhely dokumentálatlan megbolygatásával, értéktelennek ítélt rétegek elpusztításával. (A probléma természetesen ennél még nagyobb: nevezetesen Osmanagicnak köze sincs a valódi régészethez.)
A bosnyák piramisok völgyében tehát minden adott a világszenzációhoz. Talán csak a piramisok hiányoznak. A dombok ugyanis mégis csak sima dombok, nem mesterséges építmények. Bár találtak a közelben egy néhány száz méter hosszú alagutat, amit Osmanagic és hívei megint csak ősréginek hisznek (vagy csak próbálnak beállítani), de a valóságban az középkori bányatárna lehet.
Ha önök most úgy érzik, hogy ebből a történetből még nagyon hiányzik a dilettáns magyar őstörténet, akkor nem kell csalódniuk. Az alagutakban ugyanis rejtélyes jeleket találtak. Bár még az sem biztos, hogy írásjelek lennének, az underground magyar őstörténet- és rovásírás-kutatók (itt szándékosan nem használjuk a félrevezető történész és nyelvész kifejezéseket) máris kimutatták, hogy azok természetesen székely rovásírással lettek belevésve a sziklába. Pontosabban a talált szimbólumok közül huszonegy rokonítható a megfelelő rovásírásos jelekkel. És mivel Semir Osmanagic „piramiskutató” megállapításai szerint az építmény több mint tízezer éves, a rovásírásos felirat azt is bizonyítja, hogy sokkal korábban itt éltek a magyarok ősei, mint ahogy azt a hivatalos honfoglalás-verzió propagátorai elhitetni próbálják velünk.
A szkeptikusok szerint ezzel szemben a rovásírásos feliratok (feltételezve, hogy azok valódiak, és tényleg léteznek) egyáltalán nem meglepőek egy, a Magyar Királyság déli határai mentén üzemelő középkori bánya falán. Lévén számos helyi népcsoport használhatott abban az időben a rovásírással rokonítható írásrendszert.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
