A bosszú népe nem felejt: Mel Gibson még egy felvonuláson sem vehet részt, amíg hason nem csúszik előttük

A bosszú népe nem felejt: Mel Gibson még egy felvonuláson sem vehet részt, amíg hason nem csúszik előttük

A hét elején jelentették be, hogy Mel Gibson lesz a New Orleans-i Krewe of Endymion felvonulás nagymarsallja, ám 24 órán belül "meggondolták magukat" a szervezők. Mint írják, annyi negatív visszajelzést és fenyegetést kaptak, hogy a színész mégsem vesz részt a népszerű, februári Mardi Gras rendezvényen. A döntést a felvonulók, a díszvendégek és a nézők biztonságával indokolták.

Mel Gibson felkérésének hírére számos "jogvédő" és bevallottan is zsidó szervezet fejezte ki "aggodalmát", többek között az ADL (Anti-Defamation League), a Jewish Federation of Greater New Orleans, a Greater New Orleans Clergy Council és a Jewish Community Relations Council.

Szerintük Mel Gibsonnak "hosszú lajstroma van antiszemita, nőgyűlölő és rasszista megszólalásokból", ami miatt "szereplése teljességgel sértő lenne sok társadalmi csoportra nézve".

A döntés visszavonását örömmel nyugtázták, és egy újabb fenyegetést is megfogalmaztak: "reményüket fejezték ki, hogy a szervezők tanultak az ügyből"…

Hírdetés

A Krewe of Endymion szóvivője azt mondta, hogy ők a felkéréssel kizárólag Gibson filmes pályafutása előtt szerettek volna tisztelegni, és "véletlenül sem kívántak hitelt adni a botrányos állításainak":

Sajnáljuk az incidenst, és a jövőben helyesebben fogunk eljárni…

Mel Gibson egyelőre nem kommentálta az ügyet, írja a 24.

Korábban írtuk: Megint lesújtott Mel Gibsonra az "antiszemita" Hollywood

A zsidó hatalomgyakorlás iskolapéldája (I. rész): többfrontos támadás az igazság ellen

A zsidó hatalomgyakorlás iskolapéldája (II. rész): a megfélemlítés háttérvonásai

Mel Gibson szerint a holokauszt egy rakás lószar – a rettegő és a rettenthetetlen vitája


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »