A börtönökben is tartanak az elszabaduló inflációtól

A börtönökben is tartanak az elszabaduló inflációtól

A rácsok mögötti infláció mértéke akár a 20-30 százalékot is elérheti. A fizetés viszont változatlan: havonta nagyjából 33 ezer forintot kell beosztaniuk a munkát vállaló elítélteknek

A büntetés-végrehajtási intézetek vezetőit és a fogvatartottakat is érzékenyen érintik az elmúlt hónapokban jelentősen megemelkedő energia- és élelmiszerárak – derül ki az RTL.hu összeállításából. A drágulás miatt háromhavonta felülvizsgálják némelyik élelmiszer-beszerzésről szóló szerződés árait. Az étkeztetéshez használt alapanyagoknál olyannyira szembetűnő volt a drágulás, hogy – a közbeszerzési tájékoztatók alapján – több esetben 10-25 százalékkal kellett emelni a szerződésben lévő összegeket.

A gázbeszerzésnél is milliárdos pluszköltségek lehetnek, ha a nemsokára lejáró szerződések helyett már új árakon kell megegyezni. A Belügyminisztérium alá tartozó szervek – az idei évre vonatkozó megállapodások alapján – 17 forintért vásárolták a gázt kWh-ként. A világpiaci ár most azonban ennek legalább a négyszerese, nagyjából 70 forint.

A Magyar Helsinki Bizottságot több rab is megkereste korábban, arra panaszkodva, hogy

a büntetés-végrehajtási intézetekben nyáron sokszor nagyon meleg, télen pedig nagyon hideg van.

Többen attól tartanak, hogy a mostani megszorítások hamarosan megjelennek a börtönökben is: kevesebb élelmiszerhez jutnak majd, még ritkábban férnek hozzá meleg vízhez, vagy nagy mértékben nőnek a benti boltok árai.

Hírdetés

/* (c)AdOcean 2003-2018, portfolio_hu.Infostart_2018.mobile_site.cikkek.banner_cikkozi_extra */
ado.slave(‘adoceanindexhuokdtbqijve’, {myMaster: ‘dBfmGy0C0lT8mfY5Mfg2WBNH8U_KL2dR9EYdt6o1mXz.47’,
onServerEmission: function(){document.getElementById(„y-adoceanindexhuokdtbqijve”).classList.add(„uysdfa6ds”);},
onServerEmissionEmpty: function(){}
});

A Belügyminisztérium és a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága nem nyilatkozott a portálnak az inflációs hatásokról, és a pontos pluszköltségekről. A kormány közintézmények fűtésével kapcsolatos rendelete a börtönökre is vonatkozik, vagyis télen legfeljebb 18 fok lesz a büntetés-végrehajtási intézetekben is.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »