A börtön ablakában zajló cigányromantikába zavart bele egy öregúr – az életével fizetett érte

A börtön ablakában zajló cigányromantikába zavart bele egy öregúr – az életével fizetett érte

Időskorú férfit ütött meg a nyílt utcán egy budapesti nő. A 75 éves sértett pár nappal később, a bántalmazás következtében elszenvedett súlyos fejsérülések miatt életét vesztette – írja a vádemelés megtörténtéről beszámoló ügyészségi közlemény.

A vádirat szerint a 32 éves nő 2017. szeptember 11-én délután a Budapesti Fegyház és Börtön X. kerület, Maglódi úti egyik objektumához ment azért, hogy az ott jogerős büntetését töltő volt élettársával kapcsolatba lépjen.

Hírdetés

A vádlott a járdáról kiabált be a férfinak a büntetés-végrehajtási intézetbe, amikor a közelben lakó és éppen arra járó 75 éves sértett rászólt, hogy a hangoskodást hagyja abba.

A vádlott ekkor az időskorú férfit először trágár szavakkal szidalmazni kezdte, majd odalépett hozzá és többször, de legalább három alkalommal ököllel arcon, illetve fejen ütötte őt. A sértett az ütések következtében a földre esett, és a fejét az aszfaltba ütötte.

A vádlott az eszméletlenül fekvő sértettet hátrahagyva távozott a helyszínről. A cselekményt észlelő járókelők értesítették a mentőket, akik a férfit kórházba szállították, azonban a szakszerű orvosi ellátás ellenére, a bántalmazás következtében elszenvedett súlyos fejsérülései miatt pár nappal később életét vesztette.

A Fővárosi Főügyészség a nővel szemben halált okozó testi sértés bűntette miatt nyújtott be vádiratot a bíróságra, amely bűncselekmény törvény szerinti büntetési tételének felső határa – a terhelt többszörösen büntetett előéletére is figyelemmel – 12 évig terjedő szabadságvesztés – olvasható az ügyészség honlapján.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »