A Boko Haram szüntelenül noszogatja a fajtikat Európa felé

Legalább 31 ember meghalt egy robbanássorozatban az északkelet-nigériai Borno szövetségi államban – jelentette két helyi lakosra hivatkozva a Reuters brit hírügynökség vasárnap.

A Boko Haram iszlamista fegyvereseinek terrortámadásai sújtotta országban hetek óta ez volt a legsúlyosabb merénylethullám. Az áldozatok összeszámlálásában részt vevő helyiek elmondták, hogy a robbanássorozat Damboa megyében történt, az állam déli részén helyi idő szerint szombat este. Szemtanúk szerint legalább egy rakéta is becsapódott.

A robbantás a megye Shuvari és Abachari járásai között történt, mintegy 90 kilométerre a szövetségi állam székhelyétől, Maiduguritól.

„Lerombolták a házainkat. A támadás után 31 halottat számoltunk meg, közöttük ártatlan gyermeket és idős személyek is voltak” – mondta el Modu Usman helyi lakos, egy helyi vezető fia.

Egy helyi milícia tagja, Babakura Kolo elmondta, hogy a támadásban sokan megsebesültek.

A támadások célpontjai a ramadán böjt lezárását jelző íd-al-fítr ünnepre összegyűlt lakosok voltak.

Hírdetés

A nigériai „iszlám kalifátus” létrehozásáért harcoló lázadók fő célpontja Borno. A támadások során 2009 óta több mint 30 ezer embert öltek meg és több mint kétmilliót kényszerítettek otthonuk elhagyására.

Az AFP francia hírügynökség úgy tudja, hogy két öngyilkos merényletet is elkövettek. A merénylet után – amelynek hat áldozata volt – a valószínűsített dzsihadisták kézigránátokkal támadtak a támadások helyén összegyűlt tömegre, további emberéleteket kioltva.

A robbantások elkövetését eddig senki sem vállalta magára.

A helyi önkormányzat egyik nevének elhallgatását kérő vezetője szerint az áldozatok száma még nőhet, mert sok ember sebesülése életveszélyes.

Május 1-én legalább 86 embert öltek meg a Bornóval szomszédos Adamawa államban fekvő Mubi mecsetje és piaca elleni kettős merényletben.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »