A bokánk ezért dagadhat be

A bokánk ezért dagadhat be

A lábdagadás nemcsak kényelmetlenségérzést, hanem sokszor aggodalmat is okoz. Nem kell azonban egyből a legrosszabbra gondolni, mert néha egészen banális és veszélytelen okai vannak.

Akiknek a munkája sok álldogálással jár, gyakran tapasztalnak lábdagadást. Ha a lábak nem mozognak, akkor a végtagokban a keringés lelassul, és a lábi részen folyadékvisszatartás következik be. Szinte ugyanez a helyzet azokkal is, akik sokat ülnek egy helyben. Az ő esetükben a dagadás elkerülhető, ha 20-30 percenként felállnak és sétálnak egy kicsit. Az is segíthet, ha nem tesszük keresztbe a lábunkat, amikor ülünk – írja a Házipatika.com.

A túl szoros cipő nemcsak azért rossz, mert feltörheti a lábat – dagadást is okozhat, mert akadályozza a keringést, ami miatt folyadékgyülemet okozhat.

Hírdetés

Ismert tény, hogy ha túl sok nátriumot (azaz sót) viszünk be, akkor fokozza a szervezet folyadék-visszatartását. Ettől pedig nemcsak lábunk, hanem szinte bármelyik testrészünk megdagadhat, felvizesedhet. Napi 2300 milligramm nátriumnál jobb, ha nem fogyasztunk többet.

Ha valakin pluszkilók vannak, testének keményebben kell dolgoznia. A súly extra nyomást gyakorol a lábakra, amelyek ettől bedagadhatnak. Ezért is van, hogy a terhes nőknél gyakori probléma a lábdagadás. Ha szeretnénk elkerülni a rendszeres lábdagadást, táplálkozzunk egészségesen, mozogjunk rendszeresen, és próbáljunk meg leadni pár kilót.

A lábdagadás ennek a betegségnek korai tünete is lehet. Ha a dagadást olyan tünetek kísérik, mint kimerültség, köhögés, hízás és a szokásosnál gyakoribb vizelés, menjünk orvoshoz.

Törés, ficamesetén is tapasztalhatunk dagadást, mivel ilyenkor a test vért pumpál a sérült területre a gyorsabb gyógyulás érdekében. Ha pedig a duzzanatot kiütések és kivörösödés kíséri, akkor fertőzés, gomba állhat a háttérben.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »