A Királyhelmec melletti Boly település határa tavasszal a méhek zümmögésétől hangos. Bár az állandóan változó klíma és a szélsőséges időjárás egyre nehezebbé teszi a méhészek munkáját, vannak még kitartó szakemberek. Idősebb Balogh Sándor négy évtizede űzi a szakmát, fiaival és hároméves unokájával a régióra korántsem jellemző méhészeti ágat, a vándorméhészet rejtelmeit próbálgatja kisebb-nagyobb sikerekkel.
Balogh Sándor 37 évvel ezelőtt kezdett méhészkedni, elmondása szerint teljesen véletlenül, egy ismerősének köszönhetően került a kezébe a kaptárvas és a füstölő. „Mint mindenki más, én is klasszikus módon, a kezdetekben egy-két méhcsaláddal, saját kaptárak készítésével kezdtem, de két-három év alatt sikerült nagyjából 30 méhcsaládra feltornázni a méhészetemet. Tudni kell, hogy kellő tapasztalat nélkül nem lehet rögtön nagyban foglalkozni a méhekkel, mindennek megvan a maga ideje. Tapasztalatból mondom, hogy azok az emberek, akik gyorsan és minél nagyobb mértékben szeretnének hozzájutni az aranyló mézhez, hamar belebuknak. Negyven évvel ezelőtt kilencen vágtunk neki a méhészkedésnek a faluban, végül ketten maradtunk. Csakúgy, mint minden pontos és sikeres munkához, ehhez is rengeteg idő, kitartás és türelem kell. Míg nálam eleinte pusztán hobbi volt az egész, most már el sem tudnám képzelni az életemet a méhészkedés nélkül. Ha minden jól alakul, akkor a jövő miatt sem kell aggódnom, hiszen a fiaim már évek óta jócskán kiveszik a részüket a munkából, sőt, a hároméves unokám is egyre nagyobb örömmel húzza magára a kis fehér, általa csak szkafandernek nevezett méhészfelszerelését, és jön ki velem a méhesbeˮ – mondta az Új Szónak a büszke nagyapa.
Mivel a szomszédos magyarországi méhészekkel ellentétben a bodrogközi méhészek szinte mindegyike egy meghatározott ponton méhészkedik, a környékre jellemző gazdag terméskultúra miatt nem olyan könnyű színtiszta, egyfajta virágból begyűjtött mézet készíteni. „A mi környékünkön található szántóföldeken továbbra is repcéből vetnek a legtöbbet, így érthető módon a repcemézből van a legtöbb. Ezt követi az akácméz, a napraforgóméz, majd a lehetőségekhez mérten különféle virágmézek is készülnek a térségben. Én azt hiszem, hogy a méhészetek nagyságától vagy strukturális felépítésétől függetlenül minden becsületes méhészgazda arra törekszik, hogy a lehető legtisztább mézet tegye a polcra, azonban a megoszló terméskultúra miatt ez nem mindig lehetséges. Mi éppen ezért kezdtük el praktizálni az úgynevezett vándorméhészetet, melynek köszönhetően egy adott évszak adott terméséből gyűjthetik be a méhek a nektárt. Ez a gyakorlatban úgy néz ki, hogy amikor tiszta akácmézet szeretnénk készíteni, akkor az állványra szerelt kaptárainkat feltesszük egy utánfutóra és kivisszük az akácosba. A méhek rövid időn belül felmérik a terepet és munkához látnak. Amikor befejezik a munkát, a kaptárakat kitisztítjuk és tiszta műléppel ellátott kereteket helyezünk beléjük, hogy a következő gyűjtésnél olyan mézet kapjunk, amilyet épp szeretnénk. Ez egy nagyon időigényes, kemény munkával járó folyamat, de a végeredmény érdekében érdemes ezzel vesződniˮ – nyilatkozta ifjabb Balogh Sándor.
Bár nem szívesen, sőt, inkább fájó szívvel beszélnek róla, de Baloghék úgy vélik, hogy nemcsak a Bodrogközben, hanem talán szlovákiai szinten sem beszélhetünk színtiszta bioméz előállításáról. A bioméz ugyanis olyan területekről származik, amelyek megfelelő távolságban vannak minden hagyományosan művelt mezőgazdasági területtől, ipari területtől és közlekedési úttól. A színtiszta, természetes méz előállítását csakis a káros terheléstől mentes helyek garantálják, hogy az innen gyűjtött mézek tiszták legyenek. „Bármennyire is szeretnénk, ilyen mézet nálunk képtelenség előállítani. Vannak, akik azt állítják, hogy ilyen mézük van, de mi személy szerint nagyon vigyáznánk ezzel a kijelentéssel. Persze a bioméz előállítása nemcsak a gyűjtőterület tisztaságától függ, hanem a begyűjtést követő kritériumok betartásától is. Ide tartozik például a méz maximális felmelegítése, az idegen anyagok mellőzése és természetesen a méhek vegyszeres kezelése. Persze ez nem azt jelenti, hogy a bodrogközi méz nem jó, hanem éppen ellenkezőleg. Szerencsére a mezőgazdászok is egyre nagyobb figyelmet szentelnek a méhészeknek, minden permetezésről vagy egyéb, a méhek egészségére veszélyt jelentő beavatkozásról időben tájékoztatnak bennünketˮ – tette hozzá a fiatal méhész.
A két méhészgazda meglátása szerint a Királyhelmeci Méhész-szervezet valamennyi méhészetében – ez 110 regisztrált méhészetet és megközelítőleg 3100 méhcsaládot jelent – egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az aranyló végtermék értékesítési módjára. Míg tíz évvel ezelőtt a méhészgazdák többsége egy-egy pergetés után a gyűjtőhelyeken, nagykereskedelmi áron adtak túl az édes, nem utolsósorban kimondottan egészséges finomságon, manapság inkább saját maguk próbálják értékesíteni. „Ha valaki tiszteli a kétkezi munkát és van önbecsülése, akkor igyekszik nem áron alul túladni a termékein. A szupermarketek polcaira felkerülő mézek minőségéről inkább nem beszélnék, az árak pedig olyan alacsonyak, hogy a kevésbé sikeres méhészetek néha kénytelenek áron alul túladni a mézen. Ettől függetlenül egyre több olyan méhészt ismerek, aki nem a gyűjtőhelyekre viszi a kipergetett mézet, hanem maga csomagolja és apró adagokban próbálja eladni egyenesen a vevőnek. A járványhelyzet miatt sajnos a piacok is bezártak, nincsenek rendezvények, fesztiválok és ezt mi méhészek is jócskán megérezzük. Mi 11 éve vagyunk regisztrált méhészet, jelenleg nagyjából száz méhcsaládunk van. Voltak már jobb idők is, de nem panaszkodunk. A bezárt piacok ellenére egyre többen keresik a termékeinket, hova tovább, egyre jobban tudatosul az emberekben az egészséges életvitel és a hozzá tartozó egészséges termékek fogyasztása. A mézben és a mézkészítésből származó egyéb melléktermékekben rengeteg vitamin található, méhpempőt, propoliszt vagy éppen méhviaszból készült gyertyákat is készítünkˮ – magyarázta Balogh Lívia, a családi vállalkozás marketingese.
Látogatásunk végén a család fiatalabbik méhészgazdája azt is leszögezte, hogy míg a regisztrált méhészeteknek lehetősége van az állami támogatás igénylésére, a nehézkes formalitások és a támogatással szinte párhuzamos, önrészből fedezendő befektetések miatt sokan nem élnek vele. „Országos szinten sajnos továbbra is hanyatlófélben van a méhészet kellő propagálása, illetve támogatása. Vannak kisebb támogatások, melyeket bárki igényelhet, de a gépesítést sokszor csak saját forrásból vagy külső, más országból érkező támogatásból tudjuk fedezni. Az Európai Unió szerencsére kicsit másképp kezeli ezt az ágazatot, egyre több olyan törvény születik, mely a méhészeteket és a méhek létezését óvja. Mivel a mi tájegységünk sajnos a gazdaságilag elmaradott régiók közé tartozik, nagyon nehéz helyben beszerezni a méhészeti cikkeket, ezért nemrégiben egy nyugat-szlovákiai céggel szövetkeztünk, hogy a termékeik importálásával felgyorsítsuk és könnyebbé tegyük az itteni méhészek működését. És ha már a régió gazdasági helyzetéről beszélek, hadd említsem meg, hogy míg egy kiló házilag készített méz Kassán vagy Pozsonyban akár nyolc-kilenc euróért is játszi könnyedséggel eladható, ezekkel az árakkal mi nem vehetjük fel a versenyt – zárta ifjabb Balogh Sándor.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
