A Bloomberg szerint újabb százezreket toborozna Putyin

A Kreml elengedte az ukrajnai offenzívára vonatkozó tavaszi terveit, miután az elmúlt hetekben nem sikerült áttörést elérnie a fronton. Az orosz hadsereg a kijevi erők várhatóan hamarosan kezdődő új ellentámadásának megakadályozására fog összpontosítani. Közben további 400 ezer embert terelne a frontra Moszkva, írja a Portfólió.

A Kreml hosszú harcra készül, és idén további mintegy 400 000 katonát sorozna be, vagy csábítana a szerződéses állományba – írja a Bloomberg állítólagos orosz kormányzati források alapján.

Az ambiciózus toborzási kampány lehetővé tenné Oroszország számára, hogy elkerülje a tartalékosok újabb kényszermobilizálását. Utóbbit azért is el akarják kerülni, mert az idén Vlagyimir Putyinnak meg kell kezdenie az újraválasztási kampányát, a kényszersorozások pedig növelnék népszerűtlenségét. A tavaly őszi behívás megrendítette a közbizalmat, és becslések szerint közel egymillió orosz hagyta el az országot.

Hírdetés

A harctéri és politikai kihívások ellenére Putyin jelezte, bízik abban, hogy Oroszország képes lesz túlélni az amerikai és európai fenyegetést, mivel a nyugati szövetségesek aktívan fegyverzik fel Ukrajnát, amely válaszcsapásra készül, miután a védelmi erők feltartóztatták az orosz hadsereg előretörési kísérleteit a fronton. Moszkva abban bízik, hogy nem siker áttörni az ukránoknak a védelmi vonalaikat, valamint hogy a nyugati fegyverszállítmányok is csökkennek majd a következő időszakban.

Miközben a kormányban és a Kreml elitjében sokan megkérdőjelezik, hogy Oroszország valaha is győzedelmeskedhet a háborúban, a keményvonalas biztonsági szolgálati tisztviselők elkötelezettek a harc folytatása mellett, amelyet hatalmi szempontból létkérdésnek tartanak Putyin esetében. Az elnök pedig inkább a háborúpárti vezetőkre támaszkodik a döntéshozatalban.

Hogy feltöltse és bővítse sorait, Oroszország már megkezdte a szerződéses katonák toborzását, akik akár több évig is rendes fizetségért cserébe lehetnek az állomány tagjai. A regionális tisztviselők kvótákat kaptak a toborzásra, és behívókat küldenek a potenciális önkénteseknek a sorozóbizottságokhoz, ahol a toborzást ismerő személyek szerint a jelentkezésre buzdítják őket. A hatóságok kezdetben a veteránokat és a vidéki lakosokat célozzák meg.

Egyes tisztviselők azonban azt mondták a Bloombergnek, hogy a 400 000 szerződéses katona toborzása irreális vállalkozás. Ez nagyjából akkora állományt jelentene, mint amennyi hivatásos katonával Oroszország rendelkezett a 2022. február 24-i invázió előtt.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »