117 éve, 1903. augusztus 24-én tűz pusztította el a budapesti Párisi Áruházat, a magyar kereskedelem egyik legsúlyosabb katasztrófájában tizenkét ember lelte halálát. A lángba borult üzletben mintegy 150 alkalmazott volt, akik még ki tudtak menekülni az utcára, bár egy-kettő égési sebeket szenvedett, s szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy az épületben lakók többsége nyaralt vagy távol volt. Az emeleteken így is több tucatnyian rekedtek, s mire ők menekülni próbáltak volna, a tűz már elállta az egyetlen, alig két méter széles lefelé vezető utat.
A Kerepesi (ma ezen a szakaszon Rákóczi) út és a Klauzál utca sarkán álló hatalmas sarokházat 1892-ben építették, s a pincétől a második emeletig Goldberger Sámuel Gottlieb óbudai textilgyáros vette bérbe, de az épületben magánlakások is voltak.
A fellengzősen Párisi Áruházra keresztelt üzlet hatalmas szatócsbolthoz, bazárhoz hasonlított: papírárú mellett ugyanúgy lehetett vásárolni textilt, edényt, szerszámot, vasárut, ágyat, pipereszert vagy órát is. Goldberger üzleti filozófiája egyszerű volt: sok kicsi sokra megy – azaz áruit nagy tömegben olcsón vette, majd néhány fillér haszonnal adta tovább. A vevőcsalogatást szolgálták a gyakori árleszállítási akciók, és az is, hogy Goldberger számtalan árucikket kerek árral kínált.
A szűk helyen szinte minden áruval volt tele a mennyezetig érő polcokon, a segédek csak létrák segítségével boldogultak. A kiszolgálás példás volt, a mindig szolgálatra kész személyzet a leglehetetlenebb kívánságot is igyekezett teljesíteni, így az áruház néhány hónap leforgása alatt népszerű lett a főváros közönsége körében.
Goldberger a sikeren felbuzdulva kibérelte a szomszédos házak egy részét is, azok falát áttörte és ott is boltot rendezett be, a vásár még az üvegtetővel ellátott udvaron is folyt. A századfordulóra bevezették a csomagküldő szolgálatot, hogy valamelyest csökkentsék az eladókra nehezedő nyomást – ám az akció ellenkező hatást ért el, tovább lendítette a forgalmat.
A biztonságot azonban elhanyagolták, így következhetett be a katasztrófa. 1903. augusztus 24-én este hét órakor a kirakat kivilágítására szolgáló készülék bekapcsolásakor rövidzárlat keletkezett és tűz támadt. A lángba borult üzletben mintegy 150 alkalmazott volt, akik még ki tudtak menekülni az utcára, bár egy-kettő égési sebeket szenvedett, s szerencse volt a szerencsétlenségben, hogy az épületben lakók többsége nyaralt vagy távol volt. Az emeleteken így is több tucatnyian rekedtek, s mire ők menekülni próbáltak volna, a tűz már elállta az egyetlen, alig két méter széles lefelé vezető utat.
Az emberek egyre feljebb és feljebb szorultak, de végül már a tető is égett a fejük fölött, és a tűz lefelé is terjedni kezdett. Ők végül a harmadik és negyedik emeletről a tűzoltók által tartott ponyvákba ugráltak le (ilyen jellegű mentőakciót Magyarországon először hajtottak végre), de többen elvétették az ugrást és halálra zúzták magukat a kövezeten, köztük volt az egyik tulajdonos, Goldberger Henrik felesége is. A mentést nehezítette a gyorsan összegyűlt hatalmas tömeg és az is, hogy a tűzoltóság még soha nem oltott áruházi tüzet.
A tűzvész 12 áldozatot követelt, közülük csak egy volt az áruház alkalmazottja, a többiek a ház lakói közül kerültek ki. A Rókus kórházba szállított sebesülteket másnap maga I. Ferenc József király is meglátogatta, s 5300 koronát küldött a hozzátartozóknak, akiknek a javára gyűjtés is indult.
Goldberger hamar talpra állt, s jóllehet a szerencsétlenségben az árukészlet nagy része megsemmisült, az áruházat az Andrássy út 39. szám alatt, a korábbi Terézvárosi Kaszinó épületében keltette új életre. Az 1911. március 3-i megnyitás szenzáció volt, a Népszava például így lelkendezett Budapest első világvárosi áruházáról: „A monumentális palota úgy díszlik az Andrássy út elején a többi épület sorában, mint egy büszke dáma nyakán az ékszer”. Ebben a szecessziós stílusú épületben alkalmazták először a Rákóczi úti áruház leégése után kidolgozott szigorú tűzvédelmi szabályokat.
Az épület viszonylag épségben vészelte át Budapest ostromát, ezután államosították, de egy évtizedig csak könyvraktárnak használták. 1958-ban nyitották meg újra Divatcsarnok néven és 1967-ben nyilvánították műemlékké. A leromlott állagú épület 2005-ben a luxemburgi székhelyű ORCO ingatlancég vásárolta meg, s részletes történeti kutatáson alapuló műszaki rekonstrukció nyomán eredeti pompájában újult meg, változatlan maradt homlokzata és a Lotz Károly freskóival díszített terem is.
Forrás:mult-kor.hu
Tovább a cikkre »
