A bíróságon találkozunk – üzente kormányának Greta Thunberg

A bíróságon találkozunk – üzente kormányának Greta Thunberg

A kis Gréta…

– A bíróság most majd meg fogja vizsgálni az ügyet, sőt esetleg kérdéseket intéz az államhoz. Az egész jogi eljárás évekig eltarthat, ám kormánytól függetlenül öngól lenne mindezt nem komolyan venni – foglalta össze véleményét Jonas Ebbesson, a Stockholmi Egyetem környezetjog professzora.

A jogászprofesszor arról a mintegy hatszáz svéd fiatal által indított ügyről beszélt, amellyel pénteken hivatalosan is beperelték a saját országukat, mondván, a kormány klímaterve nem elegendő a globális felmelegedés megfékezéséhez és a svéd parlament által 2017-ben hozott döntéshez, amely a skandináv országot 2045-re karbonsemlegesnek ígéri.

A fiatal klímaaktivisták – köztük Greta Thunberg – most a stockholmi központi bíróságon kívánják kikényszeríteni az igazukat, mondván a svéd kormány törvényt sért azzal, hogy nem tesz elegendő intézkedést a klímavédelem ügyében.

– Svédország soha nem kezelte krízisként az éghajlatválságot – mondta a fiatalokat tömörítő szervezet, az Aurora szóvivője az Associated Press hírügynökségnek.

Korábban Hollandiában, Belgiumban és Németországban is sikeresen perelték be klímaaktivisták a saját kormányukat, amikor szerintük azok nem voltak elég progresszívek a környezetvédelmi célokat illetően. 

Hírdetés

A német legfelsőbb bírósága tavalyi döntése értelmében például a kormánynak módosítania kellett a klímacéljait – ezzel öt évvel korábbra, 2045-re kitűznie a karbonsemlegességet – azért, hogy elkerülje a „fiatalok indokolatlan megterhelését”.

A svéd államnak most majd be kell bizonyítania, hogy eleget tesz a párizsi klímaegyezményben és az európai emberi jogi konvencióban megfogalmazott ígéreteinek.

Az talán keveseket lepett meg, hogy a hazánkban is ismert Greta Thunberg klímaaktivista beperelte a saját kormányát, az viszont talán többeket, hogy a mintegy két hete tartott COP27 konferenciára – amely az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) klímavédelmi csúcsa– nem ment el, noha korábban hasonló rendezvényeken részt vett. Sőt, szerinte az eseményen megjelenő politikusok „nem tesznek semmit a valós változásért” és csak önfényezésre használják a platformot. 

Mások ugyanakkor álszentnek tartják a klímaaktivistát, mondván, nem azokra a valóban égető problémákra fókuszál, mint a szénerőművek visszakapcsolása, vagy az Atlanti-óceánon egyre sűrűbben közlekedő, cseppfolyósított földgázt szállító tankerhajók ügye.

Borítókép: Greta Thunberg, világhírű svéd klímaaktivista. (Forrás: MTI/EPA/Stephanie Lecocq)

www.magyarnemzet.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »