A bíróság szerint nem perelhető be Kövér László

A bíróság szerint se az Országgyűlés Hivatalát, se Kövér Lászlót nem lehet közigazgatási perben beperelni, így érdemi vizsgálat nélkül visszadobták az Azonnali keresetét – írta a portál. 

Azután kezdték el róni a jogi utat, miután Kövér László házelnök gyakorlatilag kitiltotta a magyar sajtót a parlamentből (a stábok kordonok mögé szorultak, a sajtószobát pedig elszeparálták az ülésteremből).

Az Azonnali keresetében azzal érvelt, hogy ez nem csak az alkotmánnyal és az Országgyűlésről szóló törvénnyel ellentétes, de a sajtó- és médiatörvényekkel is, amely a közönség tájékozódáshoz való jogát és a média tájékoztatási kötelezettségét rögzíti.

Hírdetés

Azonban a bíróság elutasító végzésből kiderül, érdemben nem is foglalkoztak a keresettel, csak annyit állapítottak meg, hogy a házelnöki rendelkezések és az az alapján hozott sajtóirodai döntések miatt egyszerűen nem is lehet közigazgatási pert indítani.

Beszédes, hogy erre még az alperesek sem gondoltak, ugyanis ők érdemben készültek a perre, és tartalmi szempontokat hoztak fel ellenérvként.

A portál csapata fellebbez. 


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »