A bíróság hatályon kívül helyezte a buziőrség tiltó határozatát – utcára mehetnek a normalitáspártiak

A bíróság hatályon kívül helyezte a buziőrség tiltó határozatát – utcára mehetnek a normalitáspártiak

A család nevében Facebook-közösség közleménye:

A Fővárosi Közigazgatási Bíróság korrigálta Budapest rendőr-főkapitányának súlyos eljárási jogszabálysértésektől terhelt határozatát

Mindenekelőtt örömmel tájékoztatjuk szimpatizánsainkat, hogy a bíróság hatályon kívül helyezte a rendőrség korábbi betiltó határozatát, így az eredeti terveknek megfelelően 2014. július 5. napján 14:45 órától 16:00 óráig a Kossuth tér és az Alkotmány utca sarkánál megtarthatjuk rendezvényünket. Azt a rendezvényt, melyet természetesen a rendőrség felháborító vádaskodásával szemben nemhogy a közrend vagy bármiféle közösség ellen, hanem éppen ellenkezőleg, a közerkölcs, a család hagyományos értékei, a gyermekek jogainak védelmében, a család ellen irányuló törekvésekkel szembeni társadalmi immunitás kibontakoztatása érdekében szervezünk.

Hírdetés

A rendőrség téves jogértelmezéséről tett tanúbizonyságot akkor, amikor a minden személyt megillető alapvető szabadságjogok gyakorlásával összefüggésben egy olyan kezdeményezést tiltott be, mely tevékenységéhez kiemelt közérdek fűződik, míg egy olyan mellett őrködött, mely céljaival szembemegy a nemzetmegtartó hitünkkel, a „természetes törvényekkel”, de az Alaptörvénnyel is. Ezzel ismételten bizonyítást nyert az az elmúlt években csúcsra járatott hozzáállás, mely alapján a természetestől eltérő szexuális beállítottságú személyekkel szemben megkülönböztető, a jogegyenlőtlenséget erősítő módon jár el a rendőrség a normális, a hagyományos értékrendű személyek kárára.

A közrend és köznyugalom megzavarására elsősorban a Budapest Pride, másodsorban pedig az a rendőrség alkalmas, mely a homoszexuális lobbi által a hazai közélet szereplőire kifejtett nyomás miatt gyakorlatilag nem képes a munkáját elfogultság nélkül, a törvények által meghatározott elvek mentén végezni.

A bíróság a Budapest rendőr-főkapitánya által jegyzett határozat kapcsán megállapította, hogy az a megtiltás indokaival kapcsolatban konkrét érvelést, számszaki adatokat nem tartalmaz, továbbá nem tett eleget azon a rendezvények rendjének biztosításával kapcsolatos kötelezettségeinek, „amely szintén azt támasztja alá, hogy a kérelmezett a tényállást kellőképpen nem tisztázta, meg sem próbálta megoldani a helyzetet, melynek elmaradása szintén súlyos eljárási jogszabálysértés”.

A nyilvánosság bevonásával kérjük a rendőrség munkatársait (különösen annak vezetőit), hogy tartózkodjanak a további jogsértések elkövetésétől! Mindazonáltal tisztában vagyunk vele, hogy egyik napról a másikra lényeges változást nem remélhetünk. A demonstrációra kilátogatni szándékozó szimpatizánsainktól ennek fényében fokozott fegyelmet és körültekintést kérünk, magányosan vagy gyermekkel a mostani rendezvényünkre ne érkezzen senki!


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »