A bioételekkel foglalkozó fiatalok lesznek az új Lenin-fiúk?

A bioételekkel foglalkozó fiatalok lesznek az új Lenin-fiúk?

Az Echo TV Napi aktuális című műsorában Fricz Tamás politológus, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) kuratóriumi tagja és az őt kérdező műsorvezető történelmi megállapításra jutottak – szúrta ki a 444.

A témák az őszödi beszéd évfordulója, a kampánykezdet és a határkerítés voltak, de szóba került Gulyás Márton aktivista origós akciója is, melynek során meglátogatták a lapot és kihelyeztek pár plakátot a falakra.

Eddig semmi különös, de aztán az adás egy pontján a műsorvezető feltette ezt a kérdést:

„Ön szerint ezek a kicsit moralizáló, kicsit nárcisztikus, fair trade kereskedelem, meg bioételekkel foglalkozó fiatalok, ők lesznek az új Lenin-fiúk?”

Mi micsoda?

  • fair trade: méltányos kereskedelem, lényege, hogy csökkentsék az egyenlőtlenségeket, tehát minden ország és azok lakosságának minden rétege méltányosan osztozzon a hasznon

  • bioélelmiszer: ezek olyan ételek, amelyeket a lehető legtermészetesebb körülmények között termelnek/állítanak elő, például nem permetezik őket

  • Lenin-fiúk: az 1919-es Tanácsköztársaság idején a Forradalmi Kormányzótanács politikai, karhatalmi különítménye, fegyveres osztaga

Hírdetés

A teljes kép kedvéért: előtte azt fejtegette a kérdező, hogy vannak Magyarországon polgári engedetlenségnek nevezett „tüntetésecskék”, de ezek nem tömegesek.

Majd a politológus válasza:

„Van benne valami hasonlóság kétségtelen tény, ugyanis a gyökereket ha megnézzük, hogy honnan jönnek ezek a kezdeményezések, ezek a tulajdonképpen majdhogynem anarchista típusú megmozdulások, utcai performanszok, és így tovább, akkor Gene Sharp és egy Saul Alinsky nevű urakat kell említenünk…”

Várjuk a megfejtéseket.

A teljes adás (02:38-tól a releváns rész):


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »