A bíborosok Ferenc pápa sírjához látogattak és vesperást tartottak a Santa Maria Maggioréban

A bíborosok Ferenc pápa sírjához látogattak és vesperást tartottak a Santa Maria Maggioréban

Április 27-én a bíborosi kollégium tagjai ünnepélyesen ellátogattak Ferenc pápa sírjához, és együtt imádkozták a második vesperást, Rolandas Macrickas, a bazilika főpapja vezetésével. Aznap több mint húszezren álltak sorba a Santa Maria Maggiore-bazilika előtt, hogy elköszönjenek a pápától, imádkozzanak sírja előtt, és letegyék virágaikat. Köztük volt Carmela, a sárga virágos hölgy is.

A pénteki általános ülésen döntöttek úgy a bíborosok, hogy soron kívüli imádságot szerveznek Ferenc pápa tiszteletére. Vasárnap délután 16 óra előtt érkeztek meg a Santa Maria Maggiore-bazilikába, ahova busszal indultak a VI. Pál terem előtti tértől. Ünnepélyes menetben léptek át a szent kapun, a hívek – köztük számtalan fiatal, akik a tizenévesek jubileumi ünnepségére érkeztek – örömére, akik türelmesen sorban álltak a bazilika előtt.

Előtte Santos Abril y Castelló bíboros, a bazilika emeritus főpapja, aki a megválasztását követő napon elkísérte Ferenc pápát első látogatására a Szent Maria-Maggioréba, egy kis ideig elidőzhetett a sírnál. Ezután a bíborosok következtek, egyesével vagy hármas csoportokban megálltak a sír előtt, ki-ki néhány perces imádságban mélyült el, elmondta az Üdvözlégy Máriát, keresztet vetettek; akik tudott, néhány pillanatra letérdelt.

Ezután mindannyian a Pál-kápolnában gyűltek össze, a Salus Populi Romani ikon előtt, ahol 126 alkalommal járt Ferenc pápa, aki kezdetben térdelve, az utolsó években pedig kerekesszékben ülve mondott köszönetet egy sikeresen befejezett apostoli útért, egy jól sikerült műtétért, vagy egyszerűen köszöntötte a Szűzanyát.

A bíborosok tekintetüket az ikonra szegezve – amelyet a hagyomány szerint Szent Lukács festett – csendben imádkoztak együtt.

Ezt követően a bazilika főhajójában Rolandas Makrickas bíboros, a Santa Maria Maggiore-bazilika főpapja vezetésével elimádkozták a második vesperást. Mögöttük a hívek csoportjai álltak. A látogatók folyamatos áradata nem szűnt meg, ahogy a gyóntatószék előtt sem állt meg a sor.

Hírdetés

Az imákat különböző nyelveken mondták el. Imádkoztak Ferenc pápáért, hogy „a Feltámadott Úr fogadja be őt a fény és a béke hajlékába”.

A valamivel több mint félórás szertartás után a bíborosok elhagyták a bazilikát, amely este 22 óráig nyitva állt a hívek előtt.

Ezen a napon több mint húszezer ember tette tiszteletét Ferenc pápa sírjánál. Köztük volt Carmela Mancuso, a calabriai asszony, akit a világ előtt „a sárga virágos hölgyként” lett ismert, amikor a pápa március 23-án, a Gemelli-klinikáról való elbocsátásának napján külön szólt hozzá néhány szót. Carmela újabb virágokat hozott szeretett pápájának.

Forrás: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »