A bíborosi kollégium az április 30-án, szerdán kiadott közleményében a két eljárásjogi kérdésben kívánt nyilatkozni, amelyeket az elmúlt napok során megvizsgált és megvitatott.
1. A választó bíborosok. A kollégium kiemelte, hogy Őszentsége, Ferenc pápa legfőbb hatalmának gyakorlása során a bíborosok számát 120-nál többre emelte – amely számot a II. János Pál pápa által 1996. február 22-én írt Universi Dominici gregis (Az Úr egész nyájának) apostoli konstitúció 33. pontja ír elő – és felmentést adott ezen jogszabályi rendelkezés alól. Ennek következtében a létszámkorlát felett kinevezett bíborosok a konstitúció 36. pontja értelmében a kreálásuk és annak nyilvánosságra hozatala időpontjától kezdve jogot szereztek a római pápa megválasztására.
2. Giovanni Angelo Becciu bíboros. A kollégium tudomásul vette, hogy a bíboros az Egyház javát szívén viselve, valamint a konklávé egységéhez és nyugalmához való hozzájárulás érdekében közölte döntését, miszerint nem vesz részt azon. A bíborosi kollégium kifejezi nagyrabecsülését ezért a gesztusáért, és bízik abban, hogy az illetékes igazságügyi szervek véglegesen megállapítják az ügyével kapcsolatos tényeket.
Forrás: Szentszéki Sajtóközpont
Fotó: Vatican Media
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


