A magyar országgyűlés által nemrég megszavazott ún. „pedofiltörvény” volt a téma az Európai Parlamentben. Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen asszony szabályosan megfenyegette Magyarországot, ha a törvényt nem módosítják: a hírek szerint az uniós pénzek elvonása is szóba kerülhet.
Aki ismeri az elfogadott törvény támadott részét, tudja: semmiféle diszkriminációról nincs szó; a törvény a szülők elsődleges nevelési jogát rögzíti, s ezért nem engedi meg például a homoszexualitás, a nemváltoztatás propagálását az iskolákban.
LMBTQ – lassan megtanultuk, mit is jelent ez a betűszó.
Téves azonban a homoszexuálisokat azonosítani ezzel a nyíltan politikai mozgalommal.
Nincs olyan törvény Magyarországon, amely a hálószobában történteket szabályozná. Mindenki azt szerethet, akit akar – akár férfi, akár nő. Amit az említett betűszóval jelzett politikai mozgalom akar, az másról szól. Érdekes, hogy közel hetven évvel ezelőtt már írt erről naplójában a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobb alakja, Kassa szülötte, Márai Sándor. Elöljáróban azonban nézzük meg, mi a katolikus egyház véleménye az egyre hangosabb LMBTQ-mozgalomról és -ideológiáról.
A katolikus egyház egyik jelese, Robert Sarah bíboros két éve megjelent könyvében „a dekadencia gyászmeneté”-ről szólva ezt mondta:
„Értékeket átvenni – ez a szabadság. Ehelyett mit ajánlanak nekünk? A gender élharcosai le akarják építeni a családot, sőt most éppen azon vannak, hogy szintet lépve queer mozgalommá alakuljanak át. Ez nem elégszik meg az egyén leépítésével, inkább a társadalmi rend leépítése érdekli. Arról van szó, hogy a zavarosság magvait hintik a szexuális azonosságba és magatartásba; gyanút ébresztenek az örökölt szabályokkal szemben, amelyeket úgy tekintettek, mint az emberi természet kifejeződését; belülről akarják megváltoztatni a kultúrát és a társadalmi kapcsolatokat, átalakítva a szexualitás megközelítését.” [Esteledik, a nap már lemenőben. Robert Sarah bíborossal Nicolas Diat beszélget. Bp., 2019, 434. p.]
Néhány oldallal később a bíboros nagyon keményen fogalmazott:
„Hangsúlyozottan szeretnék emlékeztetni arra, amit Benedek pápa mondott: mélységes rokonság van a kommunista délibáb, a náci őrület és a között a demokratikus liberalizmus között, amelyet ma ismerünk. E három ideológia több ponton is találkozik. Az ember boldogságát szándékozik megvalósítani, ha akarja az ember, ha nem. A kommunizmus és a nácizmus találta fel a haláltáborokat. A liberális demokrácia ideológiája a médiát használja üldözésre és az ember átnevelésére egészen kicsi korától kezdve. Ezek mind egy olyan társadalom ismérvei, amely azt képzeli magáról, hogy ő az emberiség egyetlen lehetséges jövője, egyetlen politikai, gazdasági és társadalmi vonatkoztatási pontja. A keresztények ezért mindig is szálka lesznek ezeknek a puha vagy kemény totalitárius rendszereknek a szemében. /…./ A liberális demokrácia ideológiája megbukott. A Nyugat népei egy mélységes identitásválság áldozatai.” [I.m. 438-439. p.]
A „zavarosság magvai”-t említette a bíboros, s a támadott magyar törvény éppen e magvak ellenében született, megóvandó a gyermekek agyát a neoliberális gyarmatosítástól.
Sarah bíboros egy korábbi könyvében világosan kimondta, hogy az egyház nem fogadhatja el „az LMBT lobbi propagandáját és hatása alatt álló csoportokat”, majd feltette a kérdést: „miért ilyen erőszakos a genderideológia terjesztése”? [Robert Sarah – Nicolas Diat: Isten vagy a semmi. Bp., 2015, 144. p.]
S most menjünk vissza az időben, nézzük meg, mit írt évtizedekkel ezelőtt Márai Sándor, akit Nobel-díjas írónk, Kertész Imre egyik hosszabb dolgozatában „országnevelő nagy szellem”-nek nevezett [Élet és Irodalom, 2000. július 28. 3. p.].
„Nem szeretem a homoszexuálisokat; társaságuk, ha néha együtt kell lennem velük, kínos ellenérzéssel tölt el. Nem az ellen van kifogásom, ami számukra a nemi élet megoldási képlete, ez teljesen közömbös, hanem jellemük, lényük ellen, ami torz, beteg, harmóniátlan.” [Márai: A teljes napló 1947. Bp., 2007, 81. o.]
Tapasztalatai nyomán írta le az idézett szavakat. Kérdés, ezekért a szavakért ma nem bélyegeznék-e meg bizonyos európai országokban? Bizonyára igen, holott a véleménynyilvánítás szabadsága alapvető emberi jog.
Ami azonban igazán érdekes, s ami kapcsolódik Sarah bíboros idézett szavaihoz – egy hosszabb gondolatmenet, amelyet 1952 októberében vetett papírra a kassai polgár:
„A nyugati, intellektuális s aztán nem is olyan intellektuális homoszexualitás mint világszervezet, már kezdi egy vallás alakját ölteni. Fanatikusokkal, liturgiákkal, titkos szertartásokkal, a beavatottak és hívők titokzatos ismertetőjegyeivel, türelmetlen gyanakvással, szektákkal: ez mind vallás. Mint ahogy az eleusziszi dyonisiák erotikus szertartásainak résztvevői is egy vallás hívői voltak. Ennek az új, pederaszta vallásnak Wilde a Keresztelő Szent Jánosa. Barrault már úgy temette Gide-et, mint Szent Pál temethette Szent Pétert. ’Ez az én szerelmes fiam, akiben nekem kedvem telik.’ A homoszexuális minden szavában magáénak érzi ezt a mondatot.
Mint minden új vallás, természetesen e szakma tagjai is politikai hatalmat akarnak, titkos társaságok alakjában. Meg akarják valósítani az Atlanti Charta tételét, a félelem nélküli életet, mert félelem nélkül akarnak buzeránsok lenni. Az alnépnek, a helótáknak megengedik a kétneműek nemi életét is, mert szükségük van a mélyben élőlényekre, akik szaporodnak és elvégzik a durvább munkákat. De a magasban, a felsőbb régiókban csak ők akarnak uralkodni, a kiválasztottak és beavatottak, a buzeránsok, az új hívők.” [Márai: A teljes napló 1952-1953. Bp., 2009, 127-128. p.]
Mert a LMBTQ-ideológia valóban egy újpogány „vallás” jegyeit mutatja, elegendő csak az évente ismétlődő „pride”-okra, a rituálisan kifüggesztett szivárványos zászlókra, a kapcsolódó rendezvényekre, a hittételekre hajazó jelmondatokra (pl. „Love is Love”) gondolni.
Vajon ha élne, mit írna ma a magyarságára és európaiságára oly büszke Márai Sándor, aki szerint „a dómtornyok kötözik össze, légvonalban, a keresztény európai kultúra őrhelyeit”? [Márai: Kassai őrjárat. Bp., 1941, 23. p.] Vajon mit írna ma az a Márai, aki a Kassai őrjáratban az európai egységet szorgalmazva így figyelmeztetett:
„Európa kénytelen lesz megtérni igazi szerepéhez, átalakulni egyetlen nagy egységgé, melyen belül a fajták szabadon és színesen kifejthetik egyéniségüket; de az egész, a földrész, az európai eszme akkor élhet csak, ha egységesen vállalja igazi szerepét, ami nem lehet más, mint a műveltség, a jog és az erkölcs, a keresztény erkölcs érvényesítése a világban. Ezért születtünk, ezért élünk, évezreden át.” [Márai: i.m. 179-180. o.]
Sarah bíboros, láttuk, arról értekezett, hogy ennek az új „vallásnak” a hívei belülről akarják megváltoztatni a kultúrát. Márai sok évtizeddel ezelőtt az európai kultúráról írva a keresztény erkölcs érvényesítését hangsúlyozta. Ma épp ezt az európai hagyományt éri folyamatos támadás, s az egyik agresszív támadó az LMBTQ nevű „szekta”. A homoszexuálisokat is tisztelni kell, mint minden embertársunkat, de egészen más kérdés a homoszexualitás, mint társadalmi modell népszerűsítése. Ennek az új ideológiának többek között az is a veszélye, hangsúlyozza Sarah bíboros, hogy „idővel maguk a homoszexuálisok lesznek az ilyen politikai szélsőségek első áldozatai” [Isten vagy a semmi, 148. p.]
Márai Sándor még csak a homoszexuális „világszervezet” születését regisztrálta, a bíboros már a romboló következményeket is leltározta. Látjuk, ez a politikai töltetű új „vallás” egyre agresszívabb, egyre nagyobb befolyást szerez az uniformizálódó világban. Ezért érdemes megfontolni XVI. Benedek emeritus pápa sok-sok évvel ezelőtti szavait: a mai kereszténynek a nonkonformizmus bátorságára van szüksége. Ami jelen helyzetben ezt jelenti: egyszerre kell képviselni homoszexuális embertársunk emberi méltóságának tiszteletét és egy romboló, a „halál kultúráját” hirdető ideológia határozott elutasítását.
(Szalay László/Felvidék.ma)
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »
