Tessitori di speranza. I nonni nella Bibbia (Reménykeltők. Nagyszülők a Bibliában) címmel jelent meg Gabriella Gambino professzor asszony, a Világiak, Család és Élet Dikasztériuma altitkárának könyve az év elején. A tudós vatikáni tisztségviselő előadásnak beillő beszédet mondott kötetének január végi római bemutatóján.
Ezt olvashatják magyar fordításban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Családügyi Bizottsága jóvoltából.
„A teljes élet megvalósítása az új nemzedékek számára attól függ, hogy felismerjük-e a nagyszülőknek, az időseknek a jelenlétét, és azt a gazdagságot, amelyet számunkra jelentenek. Ennek a felismerésnek pedig a tisztelet a következménye, amely akkor tisztelet, ha befogadásban, gondoskodásban és méltóságuk megbecsülésében nyilvánul meg. Nemcsak az idősek méltóságának megbecsüléséről van szó, hanem magának az öregkornak a megbecsüléséről, amely már önmagában ajándék és érték” – ezeket mondta Gabriella Gambino a Tessitori di speranza – I nonni nella Bibbia (Reménykeltők – Nagyszülők a Bibliában) című könyvének bemutatóján, amelyet január 30-án, csütörtökön a római La Leoniana könyvesboltban tartottak.
A könyvbemutató alkalmat adott arra, hogy a szerző és a jelenlévők elgondolkodjanak a hosszú élet mélységes értékéről: „Léteznie kell nemcsak az idős ember értékének – melyet talán még tanulnunk kell világosan felmutatni a mai társadalmi-kulturális térben –, hanem az idős ember identitásának is, amely egyben küldetés” – hangsúlyozta Gambino professzor.
Éppen a küldetéstudat az, ami összeköti a nagyszülők bibliai alakjait a mai idősekkel. „Mert ha gyenge is, az előrehaladott korú ember is az üdvösségtörténet eszközévé válhat valaki más számára: az unokája, a menye, egy magányos idős barátja számára” – folytatta Gabriella Gambino. „Tovább kell adnia az örömhírt az új nemzedékeknek. Meg kell teremtenünk a konkrét feltételeket ahhoz, hogy a nemzedékek között valódi ajándékcsere jöjjön létre.”
Az altitkár arra is figyelmeztetett, hogy „olyan idősekké kell válnunk, akik hálásak az életnek és Istennek, akik reményt keltenek a fiatalokban, és lelket öntenek beléjük; olyan idősekké, akik a hit tanúi, akik tudnak bocsánatot kérni, és megbocsátani a rosszat, hogy jobbá tegyék az új nemzedékek jövőjét. De mindezt nem lehet rögtönözni, mindenekelőtt rajtunk múlik, napról napra építjük, fiatalkorunktól kezdve: vigyázva szívünkre, őrizve keresztségi méltóságunkat, és mindennap táplálva azt Krisztussal.”
Gabriella Gambino teljes beszéde ITT olvasható Tőzsér Endre SP fordításában.
Forrás: MKPK Családügyi Bizottsága
Fotó: Merényi Zita
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


