A Biblia és a matematika elsőre két teljesen eltérő területnek tűnhet, azonban ötvözésük nemcsak izgalmas, hanem rendkívül hasznos is lehet. Egyed Sándor, a tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium matematika–fizika szakos tanára egy saját szerkesztésű bibliai témájú matematikai feladatgyűjteményen keresztül tette lehetővé diákjai számára, hogy a két tudományterülettel egyszerre találkozzanak.
A kiadványról a Tamási Katolikus Közösség portálja számolt, be, ajánlójukat szerkesztve közöljük.
A Matematika feladatgyűjtemény bibliai történetekből című kiadvány szerzője, a tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium pedagógusa korábban is szívesen vonta be a bibliai számokat a matematikatanításba. Egy órájára egyszer Felföldi László pécsi püspök is ellátogatott, ahol éppen ilyen típusú feladatokat oldottak meg. A főpásztor elismerően szólt a látottakról.
„Az indíttatás fentről jött, én igazából csak írtam, nem is kellett nagyon gondolkodnom rajta. A cél a szövegértés javítása, fejlesztése gimiseknél, és felkészítés a középszintű érettségire, és természetesen az általános műveltség szempontjából sem árt, ha ismerkednek a tanulók a Szentírással. A személyes életemben is igazi flow élmény volt ez a néhány hónap, a feleségem azt kérte, hogy ne hagyjam abba az írást, mert teljesen megváltoztam írás közben” – elevenítette fel a szerző, hogy mi inspirálta a kiadvány létrejöttét.
A feladatgyűjtemény, melyben minden egyes feladatot a szentírásból vett igehely vagy ahhoz köthető adatsor vezet fel, még nem került nyomdába, de a Tamási Katolikus Közösség oldalán Egyed Sándor mindazok számára elérhetővé tette, akik szívesen mélyülnének el a matematika világában bibliai történeteken keresztül.
A feladványok között helyet kaptak egyenlettel és egyenletrendszerrel megoldható feladatok, százalékszámítás, halmazok, statisztika, kombinatorika, sorozatok, geometria, valamint a felszín- és térfogatszámítás témakörei, melyek közül következzen egy konkrét feladat leírása:
A feladatgyűjtemény a Tamási Katolikus Közösség Facebook-oldalán érhető el.
Forrás és fotó: Tamási Katolikus Közösség Facebook-oldala/Pécsi Egyházmegye
Kiemelt kép: Pixabay
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


