A bevallottnál jóval több közük lehet Lázáréknak a batidai vadászkastélyhoz

A bevallottnál jóval több közük lehet Lázáréknak a batidai vadászkastélyhoz

Rendre előkerül Hódmezővásárhelyen a Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszterrel kapcsolatos beszélgetések során a városhoz közeli vadászkastély ügye. A batidai tanyavilág szélén nemrég kialakítottak egy hatalmas és több kisebb épületet, amelyekről a környékbeliek régóta úgy gondolják, hogy köze lehet hozzájuk Lázárnak is – írja a Magyar Narancs.

A lap felidézi: a kastély papíron Kulik Jenő hódmezővásárhelyi ügyvédé volt, ő 2015-ben vette meg a területet egy vadásztársaságtól. Később alapított egy céget, amelyben két társtulajdonos is van, és ide apportálta az ingatlanvagyont. Kulik és Lázár egyébként nagyjából ugyanabban az időszakban volt gyakornok Rapcsák András idején az önkormányzatnál, később pedig Kulik rendszeresen adott jogi tanácsokat a miniszternek. Az Átlátszónak tavaly nyilatkozva Lázár azt mondta, nincs köze a vadászkastélyhoz, a megépítéséről akkor hallott, amikor az építtető tájékoztatta őt, mivel a telek szomszédságában „mintegy 45 hektáros területen erdőgazdálkodást folytat”.

Hírdetés

Csakhogy a Magyar Narancs azt írja, ennél összetettebb a helyzet:

a vadászkastély olyan 3054 négyzetméteres területen fekszik, amelyet teljes egészében Lázár János édesanyjának 1,8 hektáros földje vesz körbe – bizonyára az épületegyüttes is csak úgy közelíthető meg, ha az oda tartók átmennek e területen;a miniszter édesanyjához ugyanabban az évben került a föld, amikor Kulik megvette a vadászkastély területét;az épületek környezetében további két olyan földrészlet van, mely Lázár édesanyjáé, ezek 2015-ben és 2016-ban kerültek a nevére;Lázár Jánosnak is van olyan földbirtoka, amely majdnem szomszédos a kastéllyal;és a két fia nevén is van ott egy földrészlet.

A lap hozzáteszi: a kastélyhoz a közútról egy hatalmas kapun – és egy kocsiban ott ülő biztonsági őrön – keresztül lehet bejutni, amely annak a kerítésnek a része, melyet a Lázárékhoz tartozó földek egy része köré húztak.

A cikkben kiemelik: vannak még arra utaló jelek, hogy a miniszternek az általa közölteknél több köze lehet az ingatlanhoz. Találkoztak egy vállalkozóval, aki azt mondta, az árajánlat összeállításához szükséges konzultációk során is előkerült Lázár neve. Az általa látott tervekből egyébként kiderült: a teljes beruházás értéke több százmillió forint lehetett, és a költségeket tovább növelhette a belső kialakítás, melyre külön lakberendezővel szerződtek.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »