A Betyársereg üzenete a Román kormánynak – soviniszták kitiltva!

A Román soviniszta vezetés úgy látszik nem fér a bőrébe. Saját hazánkból tiltanak ki minket! Ez a Betyársereg, a HVIM, a Jobbik és a teljes nemzeti oldal elleni támadás.

Ezek vagytok ti!

Arra hivatkoztak, hogy a Jobbik, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Betyársereg és az Új Magyar Gárda számára szélsőséges tevékenységet fejtettek ki Románia területén – derült ki a román belügyminisztérium pénteki közleményéből. A Betyársereg továbbra is tartja, hogy a Román műállam csupán gyarmattartó politikát folytat és ez egy újabb bizonyíték arra, hogy félnek, elveszítik zsákmányukat. Az pedig, hogy a Betyársereg Erdélyben milyen szélsőséges tevékenységet fejtett ki, már a vicc kategóriájába tartozik.

Monica Daibog szóvivő rövid sajtóértekezletén nem kívánta megnevezni az érintetteket, csak annyit közölt, hogy a belügyminisztérium nemkívánatossá nyilvánításukat is kezdeményezte az illetékes bíróságon. Újságírói kérdésre Vona Gáborról, a Jobbik elnökéről azt mondta, ellene büntetőjogi eljárás indult.

A szóvivő szerint felveszik a kapcsolatot a magyar hatóságokkal, hogy az kitiltott személyek is értesüljenek kitiltásukról. A magyar hatóságok pedig nyilvánvaló módon mindent megtesznek majd, hogy ezek a levelek elérjék a célszemélyeket. Mindent a “kedves” szomszédoknak.

Kitiltjuk a soviniszta románokat hazánkból!

A válaszlépésünk egyszerű: ha ez a társaság más hazájában megteheti azt, hogy diktál és nevetséges kitiltásokkal fenyegetőzik, mi is tehetünk hasonló bejelentéseket. A Betyársereg kitiltja a román soviniszta, magyarellenes tevékenységeket folytató román állampolgárokat csonka hazánkból. Minden olyan rendezvényen, ahol ezek megjelennek ott leszünk, és nem hagyjuk, hogy diktáljon egy olyan hatalom, amely léte csupán egy ideiglenes állapot. Amúgy pedig kíváncsian várjuk, hogy miként tiltanak ki egy olyan szervezetet akármilyen területről, akiknek nincs taglistájuk és csupán egy ismert vezetőjük van, Tyirityán Zsolt. Ha pedig mégis van listájuk a tagokról, akkor ez felveti a magyar titkosszolgálat és a románok közti szoros kapcsolatot. Ez nem lenne meglepő, inkább csak felháborító.

Hírdetés

A 2014-es év már nem csak a partizánvadászat éve! A soviniszta román, magyarellenes elemek rettegjenek ugyan úgy, ahogy az antifák! Nincs helye hazánkban azoknak, akik ellenünk, magyarok ellen kitiltásokkal, erőszakkal lépnek fel. Bár tudjuk, hogy a román állam vezetői félnek, de ha már szolgalelkű kormányunk szó nélkül tűri a tolerancia bajnokainak tetteit, nekünk, akik az egészséges önvédelem újbóli feléledését hirdetjük, tennünk kell valamit! Ez csak az első lépés….

“Románia olyan ország, ahol békében és harmóniában él nagyon sok magyar ember”

Az eset annak fényében különösen döbbenetes, hogy Victor Ponta miniszterelnök ma azt nyilatkozta, hogy „bárhová is helyezte a történelem az idők folyamán a román és magyar közösségeket, a történelemnek köszönhető, hogy a jelenben a racionálisan gondolkodó ember számára nincs a békénél, a toleranciánál, az együttműködésnél fontosabb.”

A miniszterelnök szerint Románia olyan ország, ahol békében és harmóniában él nagyon sok magyar ember. Ez leginkább a kormány abbéli törekvéseinek tulajdonítható, hogy a nemzeti kisebbségek hagyományai, kultúrája, nyelve megőrzésének kereteit biztosítsa. Úgy tűnik statikailag jó állapotban lévő épületben mondta ezeket a sorokat, hiszen nem szakadt rá a plafon.

A nemzeti oldal nevében bár nem nyilatkozhatunk, de valószínűleg mindegyik nemzeti szervezet egyetértene abban, hogy nem hagyhatjuk válasz nélkül ezt az erőszakos provokációt. Lépjünk fel együtt a soviniszták ellen!

(Betyársereg)


Forrás:betyarsereg.hu
Tovább a cikkre »