A betolakodók kiraboltak ötvenkét házat és egy kolostort – újabb sorscsapásra számíthat a délvidéki magyarság

A betolakodók kiraboltak ötvenkét házat és egy kolostort – újabb sorscsapásra számíthat a délvidéki magyarság

A Lajkovac községhez tartozó Bogovađa és Vračević falukban már régóta tartózkodik mintegy 150 menekült. A jelek szerint tehát nem minden bevándorló tódul Nyugatra, szép számban akadnak olyanok, akik Szerbiában is kiválóan érzik magukat – kezdi június végi tudósítását a Telegraf.rs-re hivatkozva a Délhír nevű délvidéki hírportál. Alább a szomorú folytatás.

Ha az említett szerény közép-szerbiai települések annyira megtetszettek nekik, hogy hónapok óta ki sem mozdulnak onnan, félő, hogy még több migránsnak bejön majd Délvidék, amely tehát újabb "multikulturális" rohamra és még nagyobb káoszra számíthat. Pedig sokan azt hittük, a horvátországi és a boszniai szerb menekültek tömeges érkezésénél és letelepedésénél nagyobb sorscsapás már nemigen érheti az itteni őshonos lakosságot, főleg a magyarokat.

Visszatérve a bogovađai tapasztalatokra, az ottani polgárok elmondása szerint a migránsok eleinte viszonylag békések voltak. A helyiek befogadták őket, idővel azonban elkezdtek lopni, sőt, olykor előfordul, hogy megtámadják, bántalmazzák, megverik az évtizedek óta ott élő embereket.

Nemrég betörtek a középkori bogovađai kolostorba, ahonnan mindent elvittek, beleértve az apácák által termesztett konyhakerti növényeket is, vagyis a komplett termést. Ezt követően a helyiek az apácák kérésére amolyan barikádot állítottak fel a kolostor körül.

Hivatalos adatok szerint a migránsok eddig 52 házba törtek be. Akad olyan ház, ahonnan szó szerint mindent elvittek: értéktárgyakat, bútorokat, ruhát, sőt még a poharakat és a kávéscsészéket sem hagyták ott.

Hírdetés

Egyes házakat annyira megrongálták, hogy a tulajdonosoknak nem éri meg ezeket felújítani. Az egyelőre megkímélt házak ablakaira és ajtóira a lakók rácsokat szereltek fel, abban a reményben, hogy ily módon talán megvédik otthonaikat.

Az egyik polgár elmesélte, annyira fél, hogy csak feloltott lámpa mellett tud aludni. Mint mondta, akkora nyomás alatt él, hogy a végén valószínűleg elköltözik. Mindegy, hogy hova. Immár Albániában is szívesebben élne (pedig szerbtől ilyet ritkán lehet hallani).

Egy üzlettulajdonost, aki Bogovađa és Vračević között működtette boltját, a migránsok rá akarták kényszeríteni, hogy 23 óra után nyissa ki az objektumot és szolgálja ki őket. Miután erre nem volt hajlandó, megtámadták. Felkapott egy botot, azzal védekezett. A támadók a végén távoztak, de a tulaj egész idő alatt veszélyben érezte az életét. Az eset után úgy döntött, becsukja a 22 éve működő boltját.

A helybeliek természetesen több ízben fordultak rendőrséghez és a Vöröskereszthez is, de mindkét helyen azt a választ kapták, hogy ők semmit sem tehetnek.

Az erőszakos viselkedésen kívül a menekültek mindenfelé szemetelnek. A polgárok meggyőződése, hogy sokan nem vetették alá magukat orvosi vizsgálatnak, és félő, hogy valamilyen fertőző betegségben szenvednek, ami járványhoz vezethet.

A helybeli lakosság leginkább attól fél, hogy a bevándorlók előbb-utóbb erőszakoskodni kezdenek majd lányaikkal-asszonyaikkal. "Majd akkor azt mondják, nem tehetnek róla, hogy erős a nemi ösztönük, és azzal minden el lesz intézve?" – tette fel a kérdést az egyik aggódó polgár.

A menekültek szállást, kosztot és napi 10 eurós zsebpénzt (!) kapnak a szerb államtól. A szerbiai átlagpolgárok erről csak álmodhatnak.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »