Ez a bendő, a szaporodás és a sárga csekk társadalma. Semmi nem rázza meg annyira, mintha e három közül bármelyiket is fenyegetettség éri. Ellenben nincs az az erkölcsi fertő, morális halottjárás, ami megingatná, amennyiben e három maradéktalanul teljesül. Nem csupán a rezsiárak vannak egy alacsony szinten tartva, hanem egy egész társadalom szellemi és lelki nívója.
Mérhetetlenül aggasztja, aggasztja és dühíti, frusztrálja, hogy ezen anyagi egzisztenciája veszélyben forog. Nem konkrétan napraforgóolajat sajnálja, vagy a forró fürdő élményét. Azt az illúziót sajnálja, hogy ő ura az életének, hogy a dolgokat meglehet tervezni, hogy a léte kiszámítható, a jövő tervezhető, a matéria világa élezhető és kényelmes. A boldogság itt a földön, s Én általam megteremthető. Erre a mérhetetlen hazugságra világít rá minden egyes világtörténelmi alkalom, regionális földindulás vagy egyéni tragédia. Az élet kiszámíthatatlan. Nem tudunk tervezni, nem tudunk kalkulálni. Ennek felemelő érzéséről beszél azonban Hamvas, mikor a frontkatonáról beszél, aki nem tud a kényelmes társadalomba visszailleszkedni. Mert noha a háború borzalom, mégis élete és személye valódi létkérdések között zajlott ott, ellenben a bendő, szaporodás és sárga csekk világával. Mert az ember élet és halál, helyes és helytelen között döntött szüntelen a kiélezett, válságos helyzetekben. A döntésének súlya volt. Valódi, igazi súlya. Felelősség. A felelősség pedig kockázat. S ott derül ki kik vagyunk, hogy helyes, avagy helytelen döntést hozunk e. Nem felelősség, hogy meddig pácoljuk a húst, mielőtt grillre rakjuk. Nem felelősség, hogy termálfürdő, vagy strand. Nem felelősség, hogy dízeles vagy benzines. Amiben a ma embere él, az halál. Lelki halál. Erről szól Ádám és Éva bűnének következménye, miszerint többé nem örökké élnek, hanem meghalnak. Ez a lélek halála. A lélek halála a test karneválja. A ma embere nem él, csak létezik. Létezik, stagnál, pang, bűzös, poshadt tó csupán. Mert nincs súlya a döntéseinek. Mert amint helyes és helytelen között döntünk, s ha előbbire esik a választásunk, akkor az Ego, az Én, mindenkor feloldódik kicsit az objektív igazság, a „helyesség” tengerében. S amíg döntéseink csak az Ego, csak az Én növelését szolgálják, növelik azt a burkot, ami elválaszt ettől a tengertől. Nem a létezés, hanem a valódi élet tengerétől. Isten a szélsőséges, drasztikus élethelyzetek döntéseiben lakozik, s igaz szívű döntések révén fog Ő is bennünk lakozni, mi pedig ezáltal benne. Messze a bendőtől, a szaporodástól és a sárgacsekkek világától.
Forrás:disszidensblog.blogspot.com
Tovább a cikkre »
