A "béna román kutya" nem szívesen árt másoknak, de azért még belekötöttek valakibe a gyilkosság éjszakáján

A "béna román kutya" nem szívesen árt másoknak, de azért még belekötöttek valakibe a gyilkosság éjszakáján

"Titokban szeretné leróni kegyeletét a Deák téri kettős gyilkosság áldozatainak temetésén a két fiút leszúró férfi anyja" – a Bors folytatja a gyilkos családjának sajnáltatását. A bulvárlap közben azt is megtudta: a késelő Cs. Krisztiánt gyerekkori barátaival csukták le, a 19 éves ikerpárt "kemény fiúkként" jellemezték az ismerősök.

Már megint egy bokszoló

Egyre több részlet rajzolódik ki az országos döbbenetet kiváltó Deák téri kettős gyilkosság szereplőiről. A 21 éves K. Gergely és a 16 éves M. László halálával végződő verekedésben aktívan részt vett egy ikerpár, a 19 éves J., azaz Jámbor Marcell és J. Dániel. A bíróság őket is előzetes letartóztatásba helyezte.

A Bors utolérte a "fiatalok" egyik ismerősét, aki "kemény fiúkként" jellemezte őket, olyanoknak, akik "sosem kerülték" (magyarul: keresték) a konfliktust, "ha kellett" (magyarul: amikor csak lehetőség volt rá), az öklüket használták. Marcell bokszedzésekre is járt.

Itt látható "felkészülés" közben az Elemi által újra feltöltött videón:

https://www.facebook.com/plugins/video.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2FElemi.hu%2Fvideos%2F274610797050645%2F&show_text=0&width=267

– Dani jámborabb, Marci az utóbbi időkben többször verekedésbe keveredett. Arra gyanakszunk, hogy tolt valamit, mert nagyon megváltozott a viselkedése. Hiába próbált rá hatni a tesója – nyilatkozta egy neve elhallgatását kérő barátjuk.

Biztos megbánta a kisfiú, a család lincseléstől fél – pedig ez a műfaj az ő szakterületük

Újra egy kis családsajnáltatás, "Szonja asszony" természetesen pontosan ezeket a szavakat használta:

A késelő fiú, a gyilkosság napján a 18. születésnapját ünneplő Cs. Krisztián édesanyja teljesen összetört. Szonja tudja, mit tett a 18 éves fia, hatalmas hibát követett el, amivel több család életét is megnyomorította. Két fiú halála szárad Krisztián lelkén, Szonja pedig képtelen ezzel a ténnyel megbarátkozni.

– Az biztos, hogy nem mi neveltük a férjemmel gyilkosnak. Van még rajta kívül négy gyermekünk, róluk is gondoskodnunk kell, miközben Kriszt sem hagyhatjuk magára. Hiába próbáltam az előzetes letartóztatásban meglátogatni, még nem engednek be hozzá. Az én testem, az én vérem, ezért érzem a lelkét. Biztos vagyok benne, hogy megbánta, amit tett. Osztozom a gyászolók fájdalmában, ezért a családom és Krisztián nevében szeretnék kimenni a fiúk temetésére – mondta Szonja, és bevallotta: péntek óta szüntelenül fél.

– Úgy vélem, virágot kell vinnem a két áldozat sírjára, persze csak inkognitóban, mert félő, ha megtudnák, ki vagyok, meglincselnének. Mindenkit arra kérek, higgye el nekem, hogy Krisztián nem szívesen árt másoknak – magyarázta az anya.

Hírdetés

Szonja nem érti, miért zúdul a népharag a teljes rokonságára.

– Az én testvéreimet, azaz Krisz nagynénjeit zaklatják ismeretlenek. Mégis, mit tudnának mondani? Krisztiánt nálam jobban senki nem ismeri – csuklott el Szonja hangja. Az anya magyarázatot szeretne találni fia cselekedetére, de attól tart, soha nem fogja megtudni, mi történt pontosan.

– J. Danit és Marcit is jól ismerem, hiszen Krisszel együtt nőttek fel. Az egyikük talán még érettségizett is, mert az apjuk szorgalmazta, hogy tanuljanak. Viszonylag jó módú családból származnak. Ikertestvérek, én pedig örültem, hogy a fiam velük barátkozott. Rengeteget játszottak együtt, mindent megosztottak egymással – mondta Szonja.

Jó fiúk, de azért egy magányos biciklist is ki akartak rabolni

Napokkal a történtek után sem mer utcára menni az a fiatalember, akire rátámadt a Cs. Krisztián (18) vezette banda – ezt már a Blikk írja.

– Kiráz a hideg, ha csak eszembe jut, amit velem csináltak. A Deák térnél kilyukadt a biciklim kereke, ezért tolnom kellett. Ahogy békésen sétáltam, odajött egy banda, lökdösni kezdtek, majd követelték a telefonomat. Megijedtem, de nem adtam nekik, inkább megszaporáztam a lépteimet, ami nem olyan egyszerű egy rossz bringával. Erre utánam jöttek, válogatott ocsmányságokat mondtak, majd megfenyegettek, hogy nagy bajom esik, ha nem fogadok szót – idézte fel az ijesztő pillanatokat a fiatalember. – Felkaptam a bringám, majd rohantam, ahogy tudtam. Egy ideig követtek, de aztán átrohantam a hatsávos úton, ők pedig a túloldalon ragadtak. Senki nem jött segíteni! Másnap a neten láttam, hogy éjszaka késelt egy banda, és rájöttem, hogy engem is ők zaklattak, csak nekem mázlim volt…

Mélyszegénység és béna román kutya – de csak bizonyítani akart, meg kell érteni

A Blikk szerint az agresszív banda vezére, Krisztián nem véletlenül lett erőszakos. Egy családtagja azt mondta, az anyja mélyszegénységbe szülte őt és négy testvérét, többször leadta rokonoknak, akik román kutyának csúfolták a fiút. A rokon szerint egyszer egy pedofil is kivetette a hálóját rá.

– Valójában az utca nevelte fel, de verekedni egyáltalán nem tudott, sőt, kifejezetten béna volt. Azért volt nála a bicska, mert attól erősnek érezte magát. Úgy tudom, a bandában volt a példaképe, azért szúrta le a két srácot, mert bizonyítani akart neki – idézte fel a családtag.

Rendes gyerek a gyilkos, nem gizdaságból szúrt, ráadásul most fenyegetik a családját szegénynek

A Mi Hazánk halálbüntetésssel vonná ki a társadalomból a Deák térihez hasonló gyilkológépeket

Az egyik Deák téri "bántalmazó" előzetesben, két magyargyilkos fellebbezett

A Herceg és a Jámborok – ezek a jó arcú sportos legények gyilkolásztak a Deák téren

Tégy a magyargyűlölet ellen! – Felvonulást tart a cigánybűnözés ellen a Mi Hazánk Mozgalom


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »