A belügyminisztérium jelentése szerint a craiovai csendõrség megtagadta, hogy erõsítést küldjön a caracali tragédia helyszínére

A belügyminisztérium jelentése szerint a craiovai csendõrség megtagadta, hogy erõsítést küldjön a caracali tragédia helyszínére

Újabb visszásságról számolt be a caracali tragédia kapcsán a Digi24 a belügyminisztérium ellenőrző testületének jelentésére alapozva. A jelentésből kitűnik, hogy a csendőrség előzetesen megtagadta, hogy mobil egységéből embereket küldjön a helyszínre. Egészen pontosan arról van szó, hogy a Gheorghe Dincă házkutatását vezető rendőrtiszt kérte a craiovai csendőrség mobil egységének parancsnokát, hogy küldjön 20 zsandárt erősítésnek, de a parancsnok megtagadta, mondván, az emberei más küldetéseket teljesítenek.

Az említett rendőrtisztnek egyszerre három házat kellett lefednie hatósági erővel, ahhoz, hogy reggel 6-kor egyszerre hatolhassanak be mindegyikbe. Végül sikerült erősítést szereznie a csendőrségtől, de a kért létszám csupán felét kapta meg és azt is a slatinai felügyelőségtől.

Az Olt megyei Rendőr-felügyelőség vezetőjének helyettese a tragédia éjszakáján 1 óra körül, ellentmondva az ügyészeknek, akik azt szerették volna, hogy a házkutatás reggel 6-kor kezdődjön, megkezdte a beavatkozáshoz szükséges előkészületeket. A rendőrtiszt felhívta a rendőrség különleges bevetési egységét (SAS) és kért két egységet tőlük, 7-7 személlyel, de mivel egyszerre három házba is be kellett hatoljanak, a belügyminiszter által utólag leváltott Alexe Nicolae rendőr-főbiztos megkereste a craiovai csendőrség mobil egységének helyettes vezetőjét is, hogy az biztosítson 20 zsandárt az akcióhoz. Botan ezredes azonban megtagadta ezt, mondván “emberei más felállásban vannak”. A szakzsargon annyit jelent, hogy a szóban forgó egység éppen más küldetést teljesít. Történt ez annak ellenére, hogy a rendőr-főbiztos nem azonnal kérte az említett egység segítségét, hanem a reggel 6 órai házkutatás végrehajtására.

Nicolae Alexe rendőr-főbiztosNicolae Alexe rendőr-főbiztos

A Digi24 megszólaltatta a csendőrség szóvivőjét is, Georgian Enachet, aki arról tájékoztatott, hogy csupán egy félreértésről van szó, mivel a craiovai parancsnokság “elutasítása” tulajdonképpen egy kérés volt arra vonatkozólag, hogy a kompetens szervekhez, azaz az Olt megyei zsandárokhoz forduljanak, akinek pont Caracalban volt egy közrendi különítménye.

A csendőrség szóvivője hozzátette, nem indult eljárás a belügyminisztérium jelentésében szereplő csendőregység ellen, mert egy csupán területi kompetencia kérdéséről van szó. Elmondta ugyanakkor, hogy a craiovai mobil egység csendőreinek területi hatásköre több megyére kiterjed, és amikor egy bizonyos megyében nagyobb akciókat hajtanak végre, amelyeket nem képes fedezni az illetékes felügyelőség személyzete, akkor kérhetnek erősítést a kiegészítő erőktől. (digi24)

CARACALI GYILKOSSÁGOK

» Emberi maradványokat találhattak a Caracal közelében eltűnt két lány után nyomozó hatóságok egy férfinél

» Őrizetbe vették a caracali ügy gyanúsítottját

» Dăncilă arra kéri a pártokat, ne politizálják a caracali ügyet

» Caracali ügy: Gheorghe Dincă nevére előzetes letartóztatási parancsot állított ki a törvényszék

» Dăncilă népszavazás kiírását fontolgatja a súlyos bűncselekményekért kiszabható büntetések megszigorításáról

» Intézményközi munkacsoportot hoznak létre a krízishelyzetekre adott hatósági reakciók felgyorsítására

» Caracali ügy: Több ezren tüntettek a belügyminisztérium székháza előtt szombat este

» Menesztették tisztségéből az Olt megyei és a caracali rendőrparancsnokot

Hírdetés

» Az ügyészség már minősített emberölés miatt folytat bűnvádi eljárást a caracali férfi ellen

» Ellenőrzéseket végez az Igazságszolgáltatási Felügyelet a caracali ügy kapcsán

» További gyilkosságok elkövetésével is gyanúsítják a caracali gyilkosságok gyanúsítottját

» Egy hétig sem bírta hivatalában az új belügyminiszter

» Cioloş szerint a caracali történések azt mutatják, hogy alapos államreformra van szükség

» Raed Arafat vezeti majd azt a parancsnokságot, amely a caracali ügy miatt jött létre

» Egy férfi azt írta SMS-ben az egyik caracali áldozat anyjának, hogy a lánya még él

» Börtönkórházba szállították kivizsgálásra a caracali gyilkosságok gyanúsítottját

» Parkot létesítenek a meggyilkolt Alexandra Măceşanu emlékére

» Egy cipruson élő nő azzal riasztotta a rendőrséget, hogy az egyik caracali áldozat még mindig életben van

» Czika Tihamér: Románia, a sokkok országa

» Fifor: senki nem számíthat bocsánatra, aki a caracali ügyben hibázott

» Nyilvánosságra kerültek azok a beszélgetések, amelyeket az Olt megyei meggyilkolt lány halála előtt a hatóságokkal folytatott

» Columbo felesége: Alexandra nem csak egy sorozatgyilkos áldozata

» A DIICOT-nak még mindig nincs bizonyítéka arról, hogy meggyilkolták volna a lányokat

» A DIICOT központi szerve vette át a caracali ügyben folyó nyomozást

» Egy sokkhatás érte a román társadalmat, ami mindig pozitív és negatív energiákat is felszabadít

további közviták »


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »