A minisztérium az intézkedés közlésekor leszögezte: ha az érintettek személyesen megjelennek a meghallgatáson, lesz lehetőségük bemutatni jogállásukkal kapcsolatos álláspontjukat és bizonyítékaikat.
Májusban megindult a politikai alapon megadott menekülti jogállások felülvizsgálata – közölte a Belügyminisztérium (BM).
„A Belügyminisztérium elkötelezett a jogállamiság és a törvényi előírások maradéktalan betartása mellett, ezért az eljárások az irányadó jogszabályok mentén zajlanak” – áll a közleményben.
A menekültügyi hatóság az érintetteket a vizsgálatok megindításáról hivatalosan értesítette. Az értesítés egyúttal felhívást is tartalmaz a hatóság előtti személyes megjelenésre, ami a tényállás tisztázásának elengedhetetlen feltétele.
Amennyiben az érintettek a meghallgatáson személyesen megjelennek, lehetőségük nyílik jogállásukkal kapcsolatos álláspontjuk és bizonyítékaik bemutatására.
Amennyiben az érintettek nem jelennek meg, a menekültügyi hatóság a rendelkezésre álló adatok és dokumentumok alapján távollétükben hoz döntést. A döntéseket a hatóság minden esetben közli az érintettekkel. Amennyiben az érintett személy tartózkodási helye ismeretlen, a döntés közlése a jogszabályoknak megfelelően hirdetményi úton történik meg. A menekültügyi hatóság döntésével szemben az érintettek bírósági jogorvoslattal élhetnek – tudatta a minisztérium.
A BM felhívja a figyelmet arra, hogy a hatályos jogszabályok értelmében az eljárások részleteiről a nyilvánosság pontos tájékoztatására kizárólag a menekülti jogállás visszavonásáról rendelkező határozatok jogerőre emelkedését követően kerülhet sor.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


