A belügyminiszter támogatja a testkamerák bevezetését a rendőrök esetében

A belügyminiszter támogatja a testkamerák bevezetését a rendőrök esetében

Matúš Šutaj Eštok (Hlas-SD) belügyminiszter a TASR hírügynökségnek adott interjújában kijelentette, jó ötletnek tartja a testkamerák rendőrségi bevezetését.

„Ma már szinte minden állampolgárnak módjában áll okostelefonnal rögzíteni egy hivatalnok, rendőr, más hivatalos személy eljárását, ezért úgy gondolom, hogy mi is ezen az úton haladunk” – állapította meg.

Hírdetés

A testkamerák bevezetésére még Jana Dubovcová volt állami jogvédő és utódja, Mária Patakyová szólította fel a Belügyminisztériumot. Ennek oka több romák által lakott településen folytatott rendőri beavatkozás volt, például 2013-ban a Szepsi melletti Bodollón, vagy 2015-ben a Nagymihályi járásban lévő Füzeséren végrehajtott akció. De a jelenlegi ombudsman, Róbert Dobrovodský is szükségesnek tartja a testkamerák használatát.

A Denisa Sakova belügyminiszter (akkor Smer-SD, ma Hlas-SD) idején indított közbeszerzési eljárást komoly átláthatósági és gazdaságossági hiányosságok miatt megszüntette a Közbeszerzési Hivatal. Roman Mikulec volt belügyminiszter (Slovensko mozgalom) vezetésével a Szlovák Köztársaság Belügyminisztériuma 2021 decemberében előkészítő piaci egyeztetéseket folytatott a testkamerák beszerzéséről.

(NZS/Felvidék.ma/teraz.sk)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »