A békét, a családok ügyét és a gyermekvállalás fontosságát hangsúlyozta Novák Katalin az ENSZ fenntarthatósági csúcstalálkozóján

A békét, a családok ügyét és a gyermekvállalás fontosságát hangsúlyozta Novák Katalin az ENSZ fenntarthatósági csúcstalálkozóján

A béke hiányában sok, a fenntartható fejlődés érdekében tett erőfeszítés kerülhet veszélybe, vagy maradhat eredménytelen – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök hétfőn New Yorkban, az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok értékeléséről tartott magas szintű tanácskozásának levezető társelnökeként.

Az államfő, az ENSZ Közgyűlés ülésén részt vevő magyar delegáció vezetőjeként is, üzenetként fogalmazta meg, hogy együtt kell dolgozni a béke útjának keresésén a világ valamennyi konfliktus sújtotta térségében, mert béke híján növekszik fenyegetettség, fokozódik a fegyverkezési verseny, valamint megszakadnak a nemzetközi kapcsolatok.

Hangsúlyozta, hogy azok hangját szeretné felerősíteni az ENSZ-ben a világ vezetői előtt, akik elszenvedik a háborút. Továbbá beszámolt arról, hogy a közelmúltban Ukrajnában járt, és az ott élő emberek üzenetét is elhozta New Yorkba a világszervezet ülésére.

Novák Katalin második üzenetként, a társadalmakat fenyegető veszélyként arra hívta fel a figyelmet, hogy ha a családokat tönkreteszik, az iskolákat elhanyagolják, egyházat pedig lejáratják, akkor “elveszítjük életünk és az emberiség erkölcsi horgonyát, és ez végzetes hiba”.

Beszédének harmadik pontjaként felelős gyermekvállalást és szülői magatartást sürgetett, ami a fenntarthatóság elveivel is egyezik. Ahogy fogalmazott, meg kell őrizni a világ számára a gyermekeket, mert az “üres bölcsők világáért” nem érdemes harcolni.

Novák Katalin hozzászólásában Magyarország fenntartható fejlődés iránti elkötelezettségét azzal támasztotta alá, hogy a 2023-as globális fenntartható fejlődési rangsorban Magyarország a 22. helyen szerepel 166 ország között.

Hírdetés

Az állam és kormányfők részvételével zajló, a fenntarthatóságról szóló vezetői párbeszéden felszólalt Zoran Milanovic horvát elnök, Alexander van der Bellen osztrák államfő, és Cyril Ramaphosa, Dél-Afrika elnöke is, valamint szintén levezető társelnökként Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök.

Az ENSZ 2015-ben fogadta el a 2030-ig szóló Fenntartható Fejlődési Célokat, amelynek félidős értékelésére, és a következő években a cselekvés felgyorsításához szükséges lépésekről tárgyalnak vezető politikusok az ENSZ magas szintű politikai hetének keretében. A közelmúltban az ENSZ közgyűlésének szeptember elején leköszönt magyar elnöke, Kőrösi Csaba a magyar közmédiának adott interjúban arra hívta fel a figyelmet, hogy a 15 évre tervezett célok végrehajtásában a világ országai le vannak maradva, ugyanis azoknak csupán 12 százalékát sikerült elérni.

Novák Katalin hétfőn külön is tárgyalt a kazah államfővel, akivel a kétoldalú kapcsolatokról, kulturális együttműködésről és Magyarország európai uniós tagságából fakadó lehetőségekről is szót váltott.

A magyar államfő hétfőn részt vett ugyancsak a fenntartható fejlődés jegyében szervezett, a nők jogairól szóló munkaebéden, amelyet Amina Mohammed, az ENSZ női jogokkal foglalkozó főtitkár-helyettesének szervezésében tartottak, és amelyen mások mellett részt vett Matild belga királyné, Ráníja jordániai királyné, valamint az ENSZ jószolgálati nagyköveteként Natalie Portman színésznő.

Novák Katalin képviselte Magyarországot a Németország ENSZ tagságának 50. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi fogadáson, valamint részt vett az Appeal of Conscience zsidó szervezet éves gálavacsoráján is, amelyen kitüntetést vett át Henry Kissinger, az Egyesült Államok Nobel-békedíjas korábbi külügyminisztere, aki idén ünnepelte 100. születésnapját.

A magyar államfő kedden beszédet tart az ENSZ 78. ülésszakának közgyűlési általános vitájában, amelyben szintén kedden szólal fel Joe Biden amerikai elnök.

MTI

Fotó: MTI/Sándor-palota/Bartos Gyula

The post A békét, a családok ügyét és a gyermekvállalás fontosságát hangsúlyozta Novák Katalin az ENSZ fenntarthatósági csúcstalálkozóján appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »