Megosztás 0 Tweet 0 Megosztás
Ezeregyszáz ötlet, tizenkilenc projekt – a megvalósítás 2023-ban kezdődik. Az osztrák főváros 2022 tavaszán indította el „Bécsi Klímacsapat” elnevezésű kezdeményezését, amelynek keretében három kerület – Margareten, Simmering és Ottakring – lakóival közösen kerestek és dolgoztak ki olyan megoldásokat, amelyekkel még élhetőbbé válhat szűkebb környezetük és jobban ellensúlyozni tudja a klímaváltozás negatív hatásait. Az újfajta, egyelőre kísérleti jelleggel alkalmazott részvételi eljárás első szakaszában ötleteket gyűjtöttek, hogy ki, miként tenné zöldebbé, élhetőbbé közvetlen környezetét. Ezekből 1.100 érkezett, melyeket a következő fázisban szakértők vizsgáltak meg. Végül 283 ötlet ment át a rostán. A következő co-creation szakaszban – az ötletgazdákkal együtt – 102 projektvázlattá gyúrták össze a működőképes ötleteket, amelyekből a kerületek 19 projektet választottak ki. Ezeket 2023-ban valósítják meg.
Így Margaretenben például havonta egyszer klímanapot tartanak, homlokzatot zöldítenek és létrehoznak egy szuperblokkot is. Simmeringben a kerületi lakosokból álló zsűri tizenegy projektet választott ki, így lesz például új park, rovarbarát rét, gilisztahotel, tanösvény, frisslevegő-kút és ökovécé is. Ahol pedig lehet, feltörik az aszfaltot és kizöldítik a területet. Ottakringben a pályaudvar környékét alakítják át úgy, hogy jobb legyen a levegő minősége, szuperblokkot hoznak létre és kizöldítenek egy forgalmas utcát – forgalomcsillapítás mellett.
A részvételi eljárás során az ötleteket online és hagyományos postai úton is be lehetett nyújtani, ezen kívül pedig a nyár folyamán több mint harminc multiplikátor járta a környéket és szólította meg az ott élőket, hogy közösen ötleteljenek. „Így sikerült a nehezen elérhető csoportokat is bevonni a város formálásába. Az ilyen csoportok aktivizálása és a demokratikus együttdöntés erősítése olyan célok, amelyek már kezdettől fogva fontosak Bécs számára” – mondta Jürgen Czernohorszky klímavédelmi városi tanácsnok a projekt értékelése kapcsán.
Megosztás 0 Tweet 0 Megosztás
Forrás:alternativenergia.hu
Tovább a cikkre »