A BCG oltásról: 35 éve beigazolódott, hogy csak árt, mégis kötelező még ma is!

A BCG oltásról: 35 éve beigazolódott, hogy csak árt, mégis kötelező még ma is!

A BCG vakcina az 1920-as években lett kifejlesztve a TBC megelőzésének ürügyével. 1936-ban világraszóló botrányba fulladt a tesztelése, egy németországi klinikán, Lübeckben, ugyanis 77 gyermek belehalt! Az oltottak közül mindenki megbetegedett, az oltatlanok közül ellenben senki! Később a 60-as években húzták elő ezt a gyilkos fecskendőt, Indiában végzett a WHO valós, kontrollcsoportos tesztelést. Egy tartomány minden lakosára – 260 ezer emberre – kiterjedt a kísérlet, s 10 év elteltével hozta nyilvánosságra a világszervezet, hogy bizony, az oltottak között több TBC-s megbetegedés fordult elő, mint a kontrollcsoportban!

Ennek köszönhetően azonnal betiltásra is került minden olyan országban, ahol betűismerő, felelős gondolkodású emberek ülnek az egészségügyi kormányzatban. Izraelben például 1980-tól elérhetetlen e vakcina. Magyarországon azonban még most, 35 évvel később is törvényi erővel, kötelezően belekényszerítik minden újszülöttbe, akik így eleve óriási egészségdeficittel leterhelve indulnak neki az életnek!

A BCG vakcina egy, élő szarvasmarhabaktériumok milliárdjait tartalmazó méregkoktél, melynek az égvilágon semmi keresnivalója az ember, pláne újszülött szervezetében! Azzal az ürüggyel ürítik a magyar csecsemőkbe, hogy nagyon hasonlít az emberi TBC baktériumhoz… Az is elgondolkodtató, hogy vajon mi célt „szolgál” az ízfokozó – nátrium-glutamát – a fecskendőben… s vajh’ mi köze lehet a később oly sok problémát okozó ételallergiákhoz?

A nagyokosok azzal szokták indokolni a BCG oltás „szükségességét”, hogy bár nem véd a TBC ellen – sőt, netán terjeszti is azt? – de az agyhártyagyulladás egy bizonyos fajtája ellen igen. Mondhatják, ugyanis arra nem tesztelték… Olyan elképesztő „érveket” is bedob az uralkodó kemokrata orvosszekta, hogy e vakcina hatékonysága az Egyenlítőtől való távolságtól függ… A WHO szerint azokban az országokban ajánlott, ahol a TBC előfordulása több, mint 5 a százezerből.

Miért a TBC előfordulásának arányától teszik függővé, ha nem véd a TBC ellen??? A magyarországi egészségügyi hatóságok előírásai szerint legkésőbb 6 hetes – 2013-tól pedig 4 hetes – koráig kötelező megkapnia minden magyar újszülöttnek, s gyakorlatilag tájékoztatás és vizsgálat nélkül be is adják a kórházban született csecsemőknek, legkésőbb a harmadik napon. A ritka kivételeket azok az esetek képezik, amikor a kismama a születendő gyermek leendő háziorvosának pecsétes nyilatkozatával felszerelkezve érkezik szülni a kórházba, mellyel igazolja, hogy a doki fogja beadni majd a rendelőben, az előírt határidőn belül. Sajnos azonban, több esetben még ez sem bizonyult elegendőnek, érdemes a fasisztoid kórházi merénylet megelőzésére további óvintézkedést is tenni: ne csak az újszülöttosztály vezetőjével írassunk alá igazolást arról, hogy ezt büntetőjogi és kártérítési felelőssége elismerésével tudomásul vette, de figyelmeztessünk rá nyomatékosan mindenkit, aki a baba közelébe kerülhet! S ha pedig ennek ellenére mégis beadnák a csöppségnek, akkor mindenképp jelentsük fel és pereljük be a kórházat! A károsodást ezzel ugyan megakadályozni, a történteket visszacsinálni nem tudjuk, de talán néhány ilyen határozott válaszlépés után a kórházak is visszavesznek egy picit a határtalan arroganciából. Jogsértő a szülő előzetes teljes körű tájékoztatása és írásos beleegyezése nélkül beadni, a többi kötelező oltással egyetemben. Tömeges feljelentések hozhatnak csak változást!

A BCG oltás nemlétező védőhatása a hazai járványügyi szakemberek szerint egy évig tart. Ugyanis az első születésnap betöltésével elévül a BCG-re vonatkozó oltási kötelezettség. Tehát csak addig kell húzni az időt, onnantól – e vakcina tekintetében – megszabadul a felvilágosult szülő a kormányhivatali üldöztetéstől, a fojtogató, és rendkívül tisztességtelen – s véleményem szerint teljesen jogszerűtlen – közigazgatási eljárástól.

Elképesztő módszertani hiba, hogy bár a BCG oltás „szükségességét” a WHO az országok TBC-s előfordulásától teszi függővé, azonban azt már nem vizsgálja, hogy milyen a megbetegedés korcsoportok szerinti eloszlása, s milyen szociális, etnikai, életmódbeli sajátosságokhoz kapcsolódik a betegség. Tehát azzal az ürüggyel mérgezik le e vakcinával csecsemőinket, hogy olyan országba születtek, ahol mondjuk a hajléktalanok körében előfordul a TBC… De vajon hány csecsemő kerül kapcsolatba hajléktalanokkal? Ezt miért nem érik fel ésszel a döntéshozók?! Merthogy miniszteri rendelet alapján oltanak kötelezően többek között a TBC ellen… Az Országgyűlés alkotta – véleményem szerint – felelőtlen, tisztességtelen, élet- és egészségellenes, fasisztoid törvény felhatalmazása alapján…

Súlyos mellékhatásokkal jár a BCG oltás, előfordul például, hogy gyermekfejnyi daganat képződik a beadás helyén. Ezt a letagadhatatlan oltási szövődményt az ÁNTSZ azzal szokta kimosdatni, hogy bizonyára rosszul adta be az orvos… Minden más súlyos mellékhatást, szövődményt pedig egyszerűen letagadnak. Ezt a vakcinát még Szlovákiában is, már 2012. januárjától bevonták, s az országos tisztifőorvosuk kénytelen volt bevallani a TV képernyőjén, hogy bizony a nulla védettségért temérdek súlyos mellékhatás oly durva priusz az újszülötteknek, hogy a szlovák egészségügyi vezetés nem vállalhatja be többé a fenntartását.

Románia a korábbi saját gyártmányú vakcináját lecserélte arra a dán méreginjekcióra, amit Magyarország is hosszú évek óta alkalmazott. Rengeteg súlyos mellékhatás, és haláleset miatt azonban a román egészségügy-miniszter hamarosan felfüggesztette ezen oltást. A WHO szakemberei persze mindent rendben találtak – mint mindig… – így némi szünet után már ismét oltanak Romániában. Fontos azonban tudni, hogy oláhéknál jogszerűen megtagadhatja a szülő az oltásokat, következmények és meghurcolás nélkül. Szlovákiában is csupán egy családonként 331 euróban meghatározott limitig bírságolhatnak. Tehát, ha pl. egy tízgyermekes család az összes százhúsz oltás beadását megtagadja, akkor sem bírságolható többre, mint összesen legfeljebb kb. százezer Ft-ra… Bezzeg, itt Magyarhonban félmilliós bírsághatár van érvényben, mely többször is ismételhetően kiszabható – s a felelős hozzáállású, felvilágosult szülőket még ma is börtönnel fenyegetik, zsarolják, meghurcolják, s gyermekük gyámhatósági elvételével rémisztgetik az állami szervek tájékozatlan, megcsontosodott janicsárjai… (kiemelés: szerk.)

Magyarország 2012 nyarán a dán oltóanyagról áttért egy még durvább, bolgár készítményre. Annyi „engedményre” hajlott csupán a fasisztoid ÁNTSZ, hogy a korábban hegnegatív csecsemők 6 hónapos korban „esedékes” újraoltását bizonytalan időre felfüggesztette. Ebben az is szerepet játszhatott, hogy az újszülöttekbe kötelezően beleparancsolt állami méregkoktél nem rendelkezik magyarországi forgalombahozatali engedéllyel. Nincs engedélyezett magyar nyelvű betegtájékoztatója sem, csupán egy hevenyészett fordítás fénymásolt, gépelt fecnijét tudja bemutatni az ÁNTSZ a gyermekorvosnak, ha az esetleg érdeklődni merészelne. Ez a bolgár betegtájékoztató részletesen leírja, hogy hogyan kell szakszerűen megsemmisíteni ezt a különleges óvintézkedést igénylő mérget: az újszülött felkarjába kell üríteni… Nem vicc…

Hírdetés

Klikkelj ide a nagyításhoz!

Egyre több orvos ismeri fel, hogy e súlyos emberiesség elleni bűncselekménysorozatban nem igazán üdvös dolog végrehajtóként részt venni. S nekik kell majd a vakcináktól krónikus beteggé váló gyermekeket kezelniük, s ami néha kellemetlen lehet, ők lesznek kénytelenek azt hazudni a szülőknek, hogy a súlyos mellékhatás, vagy hirtelen csecsemőhalál kizárólag véletlen időbeli egybeesés, és hogy az oltás nélkül is ugyanakkor, sőt, még hamarabb is meghalt volna a gyermek… Így néhány lelkiismeretesebb szakember kezdett engedni a felvilágosult szülőknek, hogy legalább ezt, a hivatalosan is bizonyítottan csak kárt okozó baktériumbombát ne adják be a törékeny újszülötteknek.

Az ÁNTSZ a maga vérmes stílusával erre azzal próbált meg visszavágni, hogy BCG vakcinával csak a kórházakat látja el, a gyermekorvosi rendelők számára nem szállít. A kórházakban pedig keménykednek, hogy márpedig addig haza nem mehet a csecsemő, míg ezt az injekciót el nem szenvedte, a házi gyerekorvosok pedig félnek, hogy a hatóság bosszút áll rajtuk, ha emberséget tanúsítanak a kis emberpalánták felé, ezért nem erősködnek az ÁNTSZ-nél oltóanyagért.

Mikor sikerül végre véget venni annak az őrült vakcinázási önkénynek, mellyel az állam lemérgezi a magyar gyermekeket? Mikor fogják fel végre a törvényhozók, hogy a jövő generációját teszik tönkre, irtják ki az oltások jelentette időzített bombákkal? Vagy végül mégiscsak beigazolódnak az összeesküvéselméletek, mely szerint az országot vezető elit a magyarság rejtett módszerekkel való kipusztításán ügyködik, hogy őshonos nemzetünk helyét idegenek vehessék át…?

Az ÁNTSZ egy közleménye szerint évente felülvizsgálják és aktualizálják az oltási rendszert – ezzel is azt erősítik meg, hogy vagy csupa analfabéta ül az egészségügyi kormányzat vezetői székeiben, vagy szándékosan mérgezik le a magyar újszülötteket, aljas módon visszaélve törvényi erővel, hatalommal.

A BCG oltóanyag élő szarvasmarhabaktériumok milliárdjait tartalmazza, melyek optimális esetben a beadás helyének közelében található valamelyik nyirokcsomóban gyűlnek össze. A szervezet általában sikeresen körülzárja, lokalizálja ezt az idegen mikroorganizmus-hordát, s e burokban élnek, szaporodnak – lekötve ezzel az immunrendszer kapacitásának egy részét. Amikor azonban az élet során bármikor is csökken a szervezet ellenállóképessége, pl. valamely egyéb fertőzés, vagy baleset miatt legyengül, vagy éppen az idős kor következtében rogyik meg, na akkor elszabadul ez a betárazott baktériumbomba, s szóródva a szervezetben gondoskodik arról, hogy „gazdája” nyugdíja ne jelentsen soká terhet az államnak… Van, amikor a csecsemőnek az oltást követő néhány hónapban kifakad a nyirokcsomója, ilyenkor sebészetileg eltávolítják.

2014-ben történt, hogy egy nyíregyházi kórház főorvosa bűnvádi feljelentést tett egy értelmiségi házaspár ellen, amiért nem engedték a kórházban beadatni újszülött gyermeküknek a BCG méreginjekciót. Mégcsak azt sem mondták, hogy végleg megtagadják, csak azt, hogy a jogszabályoknak megfelelően később szeretnék beadatni, ám a gestapós-lelkületű kórházigazgató arroganciáját szolgai módon átvevő rendőrség volt annyira ostoba, hogy rabosította a jogi végzettséggel rendelkező fiatal párt. Jó hírem van, az ügyészség némi gondolkodást követően ejtette a vádat, s drukkolunk a családnak, hogy legyen bátorságuk és erejük a főorvost hamis vád és hivatali hatalommal való visszaélés Btk. bűntettek ügyében felelősségre vonatni, s a feljelentésnek helyt adó rendőrt, mint arra alkalmatlant, száműzetni a munkaköréből!

Az államnak támogatnia, segítenie kellene azokat, akik gyermeket vállalnak ezekben az ínséges és embertelen időkben. A gestapós oltási önkény és a hozzá kapcsolódó fasisztoid hatósági eljárások miatt kisgyermekes családok százai hagyják el az országot minden évben! Az eddigi kormányok egyike sem volt képes felfogni, hogy az oltási kötelezettség elrendelésének semmiféle tudományos alapja sincs, az oltás lövés a sötétben, orosz rulett, amibe törvényi erővel belekényszeríteni a felvilágosult családokat súlyos bűn. Változást a törvényhozóktól hiába remélünk, csak az hozhatja el a várva várt fordulatot, ha mi, szülők, szervezetten, egységben kiállunk gyermekeink védelmében!

Labant Csaba
Forrás:

http://naturahirek.hu/

Nemzeti InternetFigyelő

Kapcsolódó: A védőoltások elleni harc folytatódik


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »