G. Kirkovits István halálára
Barátom! Tizenegy éve találkoztam Veled először egy kárpátaljai kiránduláson. A néhány napos út során számtalanszor elbeszélgettünk s a végén csak azt vettük észre, hogy fegyvertársak vagyunk. Lélekben, szellemben legalábbis. Más szóval barátok. És kell ennél több?
Kilenc éve levélben – szinte könyörögve – kértél fel, hogy publikáljak rendszeresen portálodon. „Bombázzál írásaiddal!” – zártad egyik leveledet. S tetted ezt olyasvalakiként, aki nem akkor esett le a falvédőről. Addig is vérbeli újságíró, szerkesztő voltál. Kérésedet elfogadtam. Megkérdezted azután, publicisztikáimat tartalmazó rovatomnak milyen címet adjál. Nem tudtam erre felelni. Te igen. Így keletkezett a „Tompó testvér”.
Betegségedig szinte naponta beszéltünk egymással. Figyelemmel kísértük egymás lelki-szellemi életét. Közmondásosan „nincsen rózsa tövis nélkül”. Ez nemcsak a házasságokra, hanem az emberi – pontosabban baráti – kapcsolatokra is igaz. Számtalanszor volt köztünk ugyanis nézetkülönbség, de soha sem nehezteltünk emiatt egymásra.
„Az a barátság,.mely megszakad, sohasem volt igazi barátság” – mondja Szent Ambrus. A mienk sohasem szakadt meg. Mindketten kölcsönösen toleráltuk egymást ebben a zavaros világban. Azon kevesek egyike voltál, akik a percemberkék fölé emelkedtek, akik alázattal voltak azok iránt, akik tudásukkal szellemi horizontjukat csak tágították.
Elmentél. A címbeli nagy betű nem elütési hiba, természetesen. Tudom, az elhunytak vagy közvetlenül a mennyországba kerülnek, vagy ha nem közvetlenül, akkor a tisztítótűzbe, vagy a pokolba. Nem tudom, a Teremtő miként rendelkezett Veled. De egyet igen. Barátom voltál. Nagybetűsen.
Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »
