A baranyai határszakaszon járt a Betyársereg

A baranyai határszakaszon járt a Betyársereg

A Betyársereg kanizsai, vecsési, dél-magyarországi klánjai a beremendi határátkelőhöz utaztak, hogy felmérjék a migrációs helyzetet, és ha kell, segítséget nyújtsanak a hatóságoknak. A déli klán beszámolója.

Este 8 óra felé érkeztünk meg 30 fős csoportunkkal a beremendi határátkelőhöz. Célunk az volt, hogy felmérjük, miben tudjuk segíteni a rendőrség és a honvédség munkáját.

A határátkelő előtti több kilométeres szakaszon száz busz parkolt,  várva a migránsok érkezését. Az erősítésről félszáz készenléti rendőr érkezése is gondoskodott. Az átengedő pontoknál felfegyverzett katonai terepjárók is vigyázták a rendet. Migránsokat nem láttunk, hiszen ők a horvát oldalon várakoztak, azonban megtudtunk, hogy közel ötezren lehetnek a horvátoknál.

A megérkezésünk után honvédekkel beszélgettünk, akik tájékoztattak minket, hogy sok lehetőség nincs a segítségnyújtásra, ugyanis a rendőrök a katonákkal együtt 30 méterenként párokban állnak a zöld határ mentén, hogy megakadályozzák az illegális határátlépést. A módszerük hatékonynak bizonyult, mert csak pár migránsnak sikerült illegálisan átjutnia a horvát-magyar határon. Őket nem sokkal később már őrizetbe is vették. Érdekes, hogy még mindig vannak, akik így akarnak bejutni Magyarországra, amikor már buszokkal, szervezetten is el tudnak jutni az osztrák határig.

A hatóságok munkáját segítik még a levegőben járőröző drónok is, amelyek a legkülönfélébb kamerákkal felszerelve figyelik a határt.

Hírdetés

Nem érkeztünk üres kézzel a határra, ugyanis a megbeszélés után átadtunk honvédeinknek több zsugornyi vizet is. A katonák megköszönték a segítséget, mi pedig biztosítottuk őket támogatásunkról.

Tapasztalatunk az volt, hogy a hatóság tanult a déli határ szerb oldalán tapasztalt hibákból, és felkészülve precízen álltak a migránsok érkezése elé. A buszokra irányított bevándorlókat Magyarbólyban vonatokra rakták, onnan pedig Szentgotthárdig meg sem álltak a szerelvények. Szentgotthárdról lényegében már szabad az út számukra Ausztria felé.

A szervezettség és szakmai felkészültség mellett a korrektségre sem lehetett panaszunk. Miután a honvédekkel egyeztettünk, egy csapatnyi készenléti rendőr jelent meg, hogy igazoltasson bennünket. Mi elmondtuk, hogy épp indulni készülünk, hiszen tudjuk, hogy semmiben nem tudunk segíteni és nem akarjuk akadályozni a hatóság munkáját. Ekkor a rendőrök vezetője azt mondta, hogy ez esetben ő még nem érkezett ide a csapatával.  Végül megköszöntük a rendőrök munkáját, kitartásra buzdítottuk őket, végül elindultunk hazafelé.

Összegezve a déli határon látottakat a teljes fegyelmezettség és szakmaiság látható. A gondot talán csak a liberális sajtó munkatársai okozzák, akik támadólag, szenzációhajhász módon le akarják járatni hazánk védelmezőit. Ők nettó hazaárulók, több politikussal egyetembe.

Kitartást és erőt kívánunk a hatóságoknak! Mi veletek vagyunk! Hajrá fiúk!

(Betyársereg)


Forrás:betyarsereg.hu
Tovább a cikkre »