A balti államok kormányfői sem hiszik el Lukasenka demokratikus győzelmét

Új, szabad és tisztességes választások kiírására szólította fel a fehérorosz vezetést szombaton az észt, a litván és a lett miniszterelnök.

A Saulius Skvernelis litván, Jüri Ratas észt és Krisjanis Karins lett miniszterelnök által észtországi megbeszéléseiket követően kiadott közlemény egyúttal előírná a nemzetközi megfigyelők részvételét az új választásokon, önmérsékeltre szólítja fel a fehérorosz hatóságokat, és a kormányellenes tüntetők szabadon bocsátását követeli.

A héten a három balti ország Lengyelországgal közösen már intézett hasonló felhívást Minszk felé. A lengyel államfői hivatal honlapján csütörtökön közzétett dokumentum hangsúlyozza: "közeli szomszédokként", a NATO és az Európai Unió (EU) tagállamaiként azt szeretnék, hogy Fehéroroszország "stabil, demokratikus, független és jólétben élő" ország legyen.

Hírdetés

Fehéroroszországban napok óta tömeges tüntetések zajlanak a vasárnap tartott elnökválasztás eredményei elleni tiltakozásul. A pénteken közzétett hivatalos végeredmény szerint Aljakszandr Lukasenka, az országot 26 éve irányító, 65 éves, hivatalban lévő elnök nyerte a vasárnapi elnökválasztást a szavazatok 80,1 százalékával, legfőbb vetélytársa, Szvjatlana Cihanouszkaja a BelTA állami hírügynökség jelentése szerint a szavazatok 10,12 százalékát kapta.

A jelenleg Litvániában tartózkodó Cihanouszkaja a választási eredmények közzététele után kijelentette, hogy az emberek többsége nem hisz Lukasenka győzelmében.

A hatóságok országszerte eddig mintegy 7 ezer ember vettek őrizetbe, és két tüntető halálának a hírét erősítették meg.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »