A baloldal továbbra is hallgat és falaz Cseh Katalinnak

A baloldal továbbra is hallgat és falaz Cseh Katalinnak

Felháborító!

A baloldal még mindig hallgat Cseh Katalin és családja pénzügyeiről, amelyben ugye az a legvisszataszítóbb, hogy miközben a hölgy momentumosként azon dolgozott, hogy megfúrja a Budapesten rendezendő olimpiát, aközben éppen az olimpia megrendezéséhez pályázott uniós forrásra.

Szerencsére már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vizsgálja az ügyet, miután költségvetési csalás bűntette miatt fordult a hatóságokhoz a feljelentő. Sőt az is biztató, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) asztalára is fölkerült a különös történet. A közvélemény számára tehát remélhetőleg lesz megoldás, egy idő után sikerül majd tisztán látni Cseh Katalin érintettségét, aki – ha bármilyen jobboldalhoz köthető vélt anomáliáról értesül – azonnal hangosan követeli a kormány lopás miatti felelősségre vonását.

De hogy ez a gondolkodás nem pusztán a momentumos buborékra jellemző, arra itt van Mesterházy Attila legutóbbi nyilatkozata. Az MSZP politikusának volt képe kamerába mondani, hogy nincs semmi dolga a baloldalnak Cseh Katalin botrányos ügyével összefüggésben. Leszögezte, „Nekünk, ellenzéki politikusoknak az a dolgunk ilyenkor, hogy egymásért kiálljunk és vállvetve küzdjünk [egymásért].” Mesterházy szerint Cseh Katalin a Fidesz lejárató kampányának az áldozata. Mondja ezt az MSZP-s politikus anélkül, hogy akár csak szemernyi bizonyítékot föl tudna mutatni Cseh Katalin ártatlanságára. A dolog úgy jó, ahogy van, mert a hatalom megszerzése sokkal fontosabb, mint a tisztánlátás, sugallja Mesterházy.

Maga a Momentum elnöke viszont arról beszélt, hogy a korrupciónak nincs színe, tehát szigorúan kell lépni akár saját párttársaik ellen is, ha jogosulatlanul vagy politikai kapcsolataikat felhasználva jutnak uniós támogatáshoz. Fekete-Győr András nyilván arra gondolt, hogy ez akkor igaz, ha majd egyszer hatalomra jutnak. Cseh Katalin mostani esetével kapcsolatban azonban nem hajlandó a párt vizsgálatot indítani. Olvasható olyan cinikus állásfoglalás is, mely szerint amíg csak a jobboldali médiumokban foglalkoznak Cseh Katalin cégügyeivel, nem kell kivizsgálni azokat.

A baloldali médiumok viszont nemhogy hallgatnak Cseh Katalin ügyéről, hanem egyenesen bagatellizálni akarják a történetet, mintha attól félnének, ha kiderül az igazság, akkor lényegesen csökkenne a baloldal iránti választói bizalom, s akkor a gyurcsányisták sikeres választásának esélye is.

Hírdetés

Nincs tehát új a nap alatt. A baloldal folyamatosan úgy működik, hogy gyanús tetteinek nincsenek következményei. Elég az MSZP kispesti botránysorozatára gondolni, amely még a 2019-es önkormányzati választás előtt robbant ki. A főszereplők azóta is a helyükön vannak, sőt van, akit magasabb beosztásba helyeztek, a fizetését pedig megduplázták.

De emlékezhetünk 2006-ra is, amikor az őszödi beszédben Gyurcsány maga vallotta be, hogy hazudott, tehát csalással nyert választást. Naná, hogy annak sem volt semmilyen következménye.

A legfontosabb azonban az, hogy a leghatásosabb következményt a választók tudnak kiszabni az azóta is gátlástalan, semmitől azóta sem visszariadó, kétszínű baloldalra.

A leghatásosabb következmény pedig nem más, mintha nem szavaznak bizalmat a hiteltelen gyurcsányistáknak 2022-ben.

Horváth K. József – www.888.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »