A baloldal mocska

A baloldal mocska

Niedermüller, te drága…

A liberálisan demokrata Niedermüller Péter, Erzsébetváros DK-s polgármestere meghökkentő céltudatossággal halad célja felé: megmutatni, milyen is egy diktatórikus, kirekesztő, rasszista és intoleráns politika képviselője.

A Magyarországot vezető konzervatív erőket köpködő, aljas és hazug vádakkal illető Niedermüller kitűnő demonstrátor.

A baloldali, gyurcsányista pártokról – mert hiszen éppen a bukott kormányfő az, aki tetszése szerint bábozik a nem éppen gyors észjárásukról híres ellenzéki figurákkal – világosan kiderült, hogy a politikai-gazdasági hatalom megszerzéséért bármire hajlandók. Lopnak, csalnak, hazudnak, sőt a gyilkosságtól sem riadnak vissza. Ez utóbbi súlyos vád.

Ám miként másként lehetne értelmezni azt a kampányt, amit a koronavírus-járvány megállítását szolgáló keleti vakcinák ellen folytatnak? Naponta egyre többen esnek áldozatául a pandémiának, sokat közülük a védőoltás megmenthetett volna. Ezt akadályozzák hazugságaikkal a moslékkoalíció képviselői. Dobrev Klára azt mondja, a kormány kevés szérumot rendelt Brüsszelből, azért, hogy a megbízhatatlan keleti oltóanyagokat tukmálja rá a népességre. Mocskos, pusztító és minden alapot nélkülöző, hazug vád ez.

Félhülye parlamenti képviselők vizsgálóbizottságosdit játszanak, ahol házi háziorvosaik hamis hírekkel állnak elő az EU által nem vizsgált vakcinák kapcsán. Ez a műveletsor az épeszű embereknek nehezen érthető. Kunhalmi Ágnesnek, Jakab Péternek meg a hozzájuk hasonló, nagy agyú nagyágyúknak azonban arra legalábbis jó, hogy a lassan egy éve kiválóan helytálló magyar egészségügybe vetett közbizalmat roncsolják.

Mindezeken egyre kevésbé csodálkozunk. A hazájukat cserbenhagyni mindig kész banda idegen érdekeket szolgál. A nemzetek Európáját felszámolni szándékozó új nemzetköziséget. Ennek lényege, hogy elméletben mindenki mindig mindenkivel egyenlő, sőt egyforma jogaiban, anyagi és szellemi képességeiben.

Hírdetés

Ennek jellemző megtestesítője Niedermüller polgármester. Mindenféle pénzügyi zűrt hagyott maga mögött Európa haladó egyetemein, majd folytatta Brüsszelben, hazajött és itt sipákol, hogy korrupt és lopós a Fidesz–KDNP. Az a tény nemigen zavarja, hogy éppen az ő hivatalában működtetett áramlopós számítógéppel bitcoinbányát a párttársa. Ők valóban loptak. Belemondja az arcunkba, hogy mennyire károsak a fehér, heteroszexuális, keresztény képződmények – ezek volnának a hagyományos értékekhez ragaszkodó, nemzetmegtartó erők.

A napokban kiderült, hogy nem csupán a fehérekkel van baja a lassan Lengyel László-i mélységekbe leúszó Niedermüllernek. A magyar népesség legnagyobb etnikai kisebbségével, a cigányokkal is gondjai akadtak. A félmillió-egymillió főre becsült, többnyire az átlagosnál barnább bőrű emberek világszerte ismert és elismert csoportját, a 100 tagú cigányzenekart dobta ki egyik napról a másikra a kerületből. Velük együtt menesztette a Heti TV-t, Magyarország és Európa egyetlen, kizárólag zsidó tematikájú tévéjét is.

Nos, ki itt a rasszista? Erzsébetváros polgármestere a jelzőt nyilván kikéri magának, ám azt nem tagadhatja, hogy látványos módon zeneellenes. A kerület zeneiskoláját átadta a színművészeti tanköztársaság lánglelkű maradékának. Ő egyszerre kitelepítő és betelepítő. A cigányok és a zsidók helyére az Erőművházba ellenzéki kiképzőbázist vinne, a zeneiskolában pedig anarchista álművészeket neveltetne. Ha valamit az utóbbiak javára lehet írni, mégsem fogadták el a nekik szánt intézményt.

Akár a tengerpartokat az olajszennyezés, így terítheti be a beteg lelkű liberálisok mocska az általuk átmenetileg birtokba vett területeket.

Dippold Pál

(A szerző vezető szerkesztő)  

www.magyarhirlap.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »