A ballibbant rendszerkritika képtelensége

A ballib tábor szélén gravitáló minicsoportok időről időre felvetik: a magyar ellenzék sikertelenségének fő oka, hogy nem baloldali. Persze itt “baloldal” alatt azt értve, amit klasszikusan értenek alatta, azaz a kapitalizmushoz való kritikus viszonyt.

Csakhát ez képtelen terv. A magyar “baloldal” sose volt baloldali, semmilyen szemszögből. Magyarországon a “baloldal” szó jelentése: a magyar érdekek maximális feladása, a nyugat iránti kritikátlan rajongás, s a klasszikus liberális elvek lelkes tapsolása.

Az ok egyrészt maga a baloldal. A magyar baloldal – még az igazi – azzal kezdte annak idején, hogy kikáltotta a Tanácsköztársaságot, ami aztán minden épeszű embert gyorsan el is riasztott a baloldaltól.

Aztán – 70 évvel később – a rendszerváltó értelmiség sikeresen befejezte a “baloldal” szó hitelrontását: kiderült a baloldal lényege, hogy egyrészt tiszteleg a nyugati uraknak, másrészt mélyen lenézi a magyar kisembert.

Orbán sikerének fő titka, hogy mindezt felismerte, s pont az ellenkezőjét teszi mindennek:– a “független” szakemberekre sose hallgat,

– ellentmond a nyugatnak,

– bár maga is az elit része, ezt leplezni igyekszik.

Hírdetés

Ez utóbbi a legviccesebb, de leghatásosabb is. Ráadásul a ballibek mindig besegítenek.

Szerintem Orbán direkt ki is provokálja ezt. Lásd amikor rosszul öltözik, miközben milliárdos és lenne pénze a legszigorúbb divatkövetelményeknek is megfelelni. De direkt nem teszi. S a ballib megmondóemberek mindig besétálnak a csapdába, elkezdik ócsárolni Orbánt mekkora bunkó. Az emberek zöme viszont – még a ballib szavazók tübbsége is – megsértődik, hogy ezek a belpesti, valóságtól elszakadt, dúsgazdag sztárértelmiségiek miért szidják az átlagember öltözködését.

Amikor az első ballib személyiség 25 éve elkezdett rendszerkritikus lenni, ez TGM volt, a ballib közvélemény felzúgott “ez megbolondult, olyan lett, mint a Csurka”.

Azóta ez a szabvány szöveg. Aki ma bármennyire is kritizálja az EU-t, az hiába orbánoz közben ezerrel, azonnal megkapja az “orbánista” jelzőt a ballib keménymagtól.

S persze mindez teljesen logikus. A magyar társadalom nemzeti vagy liberális, a kettő együtt nem megy, s semmilyen más irányzat se megy. Magyarországon nem lehetséges se zöld, se baloldali. de még radikális jobb irányzat se. Ha mondjuk valaki zöld, akkor felmerül: de milyen zöld, ballib zöld vagy nemzeti zöld?

Mint az ír viccben? Maga milyen vallású? Ateista. Oké, de katolikus ateista vagy protestáns ateista?


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »