A ballib összeborulás millió árnyalata: feminista akciócsoport részeként írogatnak alá a jobbikosok Gurmai Zitával és Vadai Ágnessel

A ballib összeborulás millió árnyalata: feminista akciócsoport részeként írogatnak alá a jobbikosok Gurmai Zitával és Vadai Ágnessel

Ellenzéki képviselők levelet írtak Nagy Blankának, annak a kiskunfélegyházi gimnazista lánynak, aki tavaly decemberben Budapesten, majd Kecskeméten is felszólalt a túlóratörvény elleni tüntetéseken.

És többek között azt üzente

a bajszos fasznak, hogy álljon hátrébb eggyel, és bassza arcon magát.

Ezzel az elmúlt napokban a teljes kormánypárti média haragját magára vonta. A legjobban pont az a Bayer Zsolt háborodott fel, akinek a stílusa semmiben sem különbözik a Nagy Blankáétól (csak éppen nem használja azokkal szemben, akiktől a pénzt kapja). Be is bizonyította ezt e konkrét eset kapcsán is, amikor a lányt ezekkel a szavakkal illette:

kretén, barom állat, szerencsétlen, nyomorult, ócska, rohadt, kis proli.

Most ellenzéki képviselőnők írtak bátorító levelet a bajszos faszozó gimnazistának, tudjuk meg az Indexről, melyből természetesen Bundás Andi sem maradhatott ki:

Szeretnénk néhány támogató, bátorító szót mondani neked. Nem ismerünk, nem tudjuk valójában ki vagy, egy dolgot tudunk: iszonyatosan bántanak mostanában, mert volt bátorságod gimnazistaként pár mondatot mondani szívedből, lelkedből saját országod kormányáról. Voltak benne erős szavak, mondatok. Mi is szoktunk ilyeneket használni időnként. Nincs ezzel baj. A baj azokkal van, akik most bántanak, gyaláznak téged.

Tudod szerintünk mindegy, hogy igazad van-e vagy sem. Nekünk sincs mindig igazunk. De jogod és jogunk van ahhoz, hogy nyilvánosan beszéljünk hazánkról. Úgy, ahogy gondolkodunk róla.

A magyar Országgyűlés képviselőnőiként azt mondjuk neked, hogy nagyszerű ember vagy. Nem a valamelyik tantárgyból elért jegyed, hanem tisztességed, emberi becsületed, helytállásod, bátorságod minősít. És ezekből nálunk most ötöst kaptál. Ismeretlenül is becsülve fejezzük ki tiszteletünket és kívánunk neked erőt megküzdeni a saját ügyedet, ami a mi ügyünk is.

Hírdetés

Az aláírók:

  • Bangóné Borbély Ildikó
  • Bősz Anett
  • Demeter Márta
  • Gurmai Zita
  • Hohn Krisztina
  • Kunhalmi Ágnes
  • Potocskáné Kőrösi Anita
  • Schmuck Erzsébet
  • Szabó Tímea
  • Szél Bernadett
  • Vadai Ágnes
  • Varga-Damm Andrea
  • https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fszabotimeapm%2Fposts%2F2102129213177001&width=480&show_text=true&height=444&appId


    Forrás:kuruc.info
    Tovább a cikkre »