A ballib kultúrmérce

Még a kommunista művészetértelmezés is kevésbé volt pártos ennél. Olyat ugyanis még a legvadabb szovjet ideológiai tankönyv se állított, hogy aki nem kommunista, az tehetségtelen.

Lássuk csak! Mindig létezett magas és alacsony kultúra. Tévhit, hogy a modernitás termelte ki az alacsony kultúrát. Egyszerűen csak azért nem ismerjük a premodern alacsony kultúrát, mert az nem maradt fenn.

Ugyanis a megmaradás technikafüggő. Az informatikai forradalom óta minden megmarad, szó szerint minden. Az ipari forradalom óta meg sok dolog, de nem minden. Az ipari forradalom előtt viszont csak az maradt meg, amit direkt meg akartak őrizni. Miért? Mert iszonyú drága volt a megmaradás.

Íme erről egy adat. Az ókori Rómában, a klasszikus korban, 15 sestertiusba került egy rabszolga havi élelmezése, szóval ez volt a létminimum. Egy szabad ember alkalmazása a mezőgazdaságban már 18 sestertiusba került (nem is volt ez jellemző, szinte a teljes római mezőgazdaság rabszolgamunkán alapult), a szakmunkások és a hivatásos nem-tiszti rangú kezdő katonák pedig 25 sestertius körül kerestek (ez felment aztán akár 60-70 körüli összegre több év szolgálat után).

Hírdetés

Szóval a sestertius nagy érték volt, így a hétköznapi életben a fő váltópénzét, az ast használták. 1 sestertius = 4 as. (Nagyobb egység is volt, de az az átlagemberek életében nem jelentkezett: 1 aureus = 100 sestertius.)

Ehhez képest egy mai könyvhez mérhető méretű papírtekercs lemásolása 1 sestertius volt, azaz mint egy mezőgazdasági munkás másfél napi bére. Már érthető miért válogatták meg az emberek nagyon mit másolnak át. A gazdag ember, aki könyvtárat akart magának, eleve nem másolást rendelt, hanem írni-olvasni tudó rabszolgát vásárolt, ennek az ára 1000 sestertiusnál kezdődött, s behozta az árát pár év alatt.

Ezért is van az, hogy még a magas kultúrából is elveszett sok minden, de az alacsonyból meg csak véletlenül maradt fenn valami.

Most a ballib pártosság a végletekig ment. Tóth Gabi rossz bulvár, mert fideszes, s persze tehetségtelen is. Míg a vele teljesen azonos minőségű Pa-Dö-Dő viszont az egekig volt magasztalva. Kis Grófo is csodás tehetség lenne, ha Zorbán ellen énekelne, akkor ő lenne a tiltakozás cigány hangja.


Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »