Az amit ma ballib elitnek neveznek két szakaszba osztható: az egyeduralom és a részleges uralom időszakába.
Én úgy vélem, a ballib elit eredete a 60-as évekbei magyar gazdasági reform. Akkor kezdődött, alakult ki a kommunista eliten belül ez a sajátosan magyar reformkommunista jelenség, E jelenség fő jellemzője:
- formailag mindvégig tartotta magát a marxista sablonokhoz,
- tartalmilag viszont egymás után kezdte elvetni a marxista szabályokat, a végponton a marxizmust lecserélte klasszikus liberalizmusra.
A magyar demokratikus ellenzék is ennek a jelenségnek a mellékterméke: az demokratikus ellenzékiek azok a volt reformkommunisták, akik a 80-as években eljutottak immár oda, hogy a formákkal is szakítottak.
Aztán a 80-as évek végén hatalomra is jutott ez az elit, s hatalmas egészen 2010-ig tartott. Azaz ez kb. 20 év az egyeduralom ideje, míg a 80-as évek vége előtti, valamint a 2010 utáni időszak pedig részuralom ideje.
A belső szakadás a két frakció – demokratikus ellenzék és reformkommunisták – között 1994-ben végleg véget ért, ennek előkészítése volt a Demokratikus Charta.
Orbánék eddig a pillanatig a ballib elit szerves részei voltak, s kiutálásuk a szalonból pont ezzel kezdődött. Orbánék akkori logikája pontosan ugyanaz volt, amit ma MZP-ék és a hasonszőrűek hangoztatnak: azaz valamiféle nem-reformkommunista gyökerű polgári értékrendet akartak. Ez persze képtelenség, ezt azóta bizonyította:
- mind Orbánék akkori kudarca, melynek vége az a következtetés lett, hogy szakítani kell a polgári értékrenddel,
- mind a mai MZP-típusú logika, melynek vége az lett, hogy nem lehet nem összefogni a reformkommunista gyökerű elittel.
Mi engem igazán érdekel, hogy mennyire megváltozott ennek az elitnek a gondolkodásmódja alapkérdésekben.
Az antikommunizmus a 90-es években még tabunak számított, amolyan szélsőjobbos attribútumnak. Míg ma kötelező ezekben a körökben kőkemény antikommunistának lenni. Nyilván itt az idő is lehetne ok, hiszen akkor még az antikommunizmus jelenthette a reformkommunsiták ellenzését is, bár ez furcsa: az időmúlás jellemzően feledtet és nem megerősít.
A megmaradt kicsiny kommunista csoportok akkor még megtűrt szövetségeseknek minősültek, ma már ellenséges erőknek. Lásd, Thürmerék ballib minősítése a 90-es években még kb. “romantikus álmodozók” volt, ma meg kb. “fideszes trollok”.
Az oroszkérdés is rendkívül érdekes. Még 2011-ben is botrányosnak minősítette a ballib elit a budapesti Moszkva tér átnevezését Széll Kálmán térre. Ma meg már lassan odajutottak, hogy a náci ukrán banderisták a II. vh. alatt sajátos módon a jó oldalon harcoltak, miközben persze a náci németek minősítése továbbra is negatív.
Máshol nincs ellentmondás ebben, pl. Észtországban a nyugatos erők mindig nácipártiak voltak az észt függetlenség visszaszerzése óta: ez a nácipártiság persze az esetek zömében nem a náci eszme valós igenlését jelenti, hanem csupán a náci-szovjet összehasonlításban a náci oldalnak mint kisebbik rossznak tekintését. (Ezt azzal szokták kimagyarázni az észtek, hogy míg náci megszállás csak 3 évig volt, szovjet megszállás viszont 45 évig, így az előbbiről kevesebb rossz tapasztalat van. Tapintatosan “elfeledkezve” arról, hogy a náci megszállást az átlag észt támogatta, míg a szovjet megszállás ellen nagy támogatottságú partizánmozgalom létezett egészen az 50-es évek végéig.)
De ugyanilyen Magyarországon sose volt. Magyarország ez a “kisebbik rossz a náci, mint a komcsi” hozzáállás éppenhogy a nyugatkritikus jobboldalnál, annak egy részénél volt jelen. Így a változás számomra meglehetősen meglepő.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
