A Balatonba hajtott és meghalt egy ember Fonyódnál

A Balatonba hajtott és meghalt egy ember Fonyódnál

Kedden reggel riasztották a tűzoltókat, hogy egy autó félig a tóba merült a Vitorlás utcánál.

A SONLINE tájékoztatása szerint a helyszínen dolgozó balatonboglári önkormányzati tűzoltókon kívül egy daru is érkezett, melynek segítségével a partra emelték a járművet. A rendőrség vizsgálja, hogyan került a Balatonba az autó.

A megyei lapnak egy olvasó jelezte, hogy a sofőr rosszul lett és meghalt, ez okozta a balesetet. A lap megkérdezte a történtekről a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztályát, ahol megerősítették, hogy valóban elhunyt a jármű vezetője.

Hírdetés

Mint írják, a tragédiát a fonyódi rendőrkapitányság közigazgatási eljárásban vizsgálja. A sorrendiséget még nem tudják, vagyis hogy előbb lett rosszul az autóvezető, ezután hajtott a vízbe és ez okozta-e a halálát, vagy a rosszulléttől halt meg, és utána esett a tóba a kocsi.

Az Önkormányzati Tűzoltóság Balatonboglár-Balatonlelle Facebook-oldalára feltöltött helyszíni képek tanúsága szerint Fonyód kikötőjénél történt az eset. A jármű feltételezhetően a parttal párhuzamos útról bukott orral a Balatonba, a betonpartfal és egy vele párhuzamos stég közé esve:


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »