A bajorországi látogatás margójára: Seehofer így üzent Schulznak

A bajorországi látogatás margójára: Seehofer így üzent Schulznak

Nagy vihart kavart Orbán Viktor bajorországi látogatása, annak ellenére, hogy a magyar miniszterelnök 2014 óta minden évben meglátogatja a leggazdagabbnak tartott német tartományt. A mostani talán annyiban valóban kirívó eset, hogy Németországban a szeptemberi választások óta nem sikerült kormányt alakítani, az újabb előtárgyalások pedig most vasárnap kezdődnek.

A magyar kormányfő hangsúlyozta, hogy nem kíván beleavatkozni a német koalíciós tárgyalásokba. Ennek ellenére – és ebben a német sajtónak nagy szerepe volt – mégis hatással lehet a vasárnap induló német előtárgyalásokra a CDU a CSU és az SPD között.

Leginkább azért, mert úgy tartják, a legkényesebb kérdés ezeken a tárgyalásokon kétségkívül a menekültpolitika lesz. A mostani egyeztetések várhatóan pénteken végződnek majd, vagyis szűk egy hét múlva kiderül, lesz-e megint német nagykoalíció (GroKo) vagy sem.

Erőfitogtatás

A német szociáldemokrata SPD élén Martin Schulzzal mindent megtesz, hogy alkupozícióját növelje, és kemény nyilatkozatban ítélte el Orbán bajorországi szereplését. Az SPD helyzete azonban korántsem olyan erős, mint ahogy azt Schulz mutatja: a német választók mindössze 30 százaléka örülne egy újabb GroKo-nak, a szocdemek támogatása pedig történelmi mélyponton van.

Az előzményekről sem szabad elfeledkezni: a CSU szeretné beilleszteni a kormányprogramba a befogadható migránsok felső határát (200 ezer fő) és a kitoloncolás megkönnyítését. Mindkét felvetést elutasították a szocdemek. Merkel pedig, aki a választási kampány során elutasította a felső határt, már hajlandó lenne azt elfogadni, de gúzsba köti a kormányalakítási kényszer.

Horst Seehofer CSU-vezér számára tehát Orbán látogatása saját helyzetének erősítését is jelenti, nem mellesleg egyértelmű üzenet is volt ez az SPD-nek: ne viselkedjenek úgy, mintha ő nyerték volna a választásokat. Ráadásul a CSU és a FIDESZ álláspontja az európai migrációs politikával kapcsolatban igen sok átfedést mutat. Egy másik fontos dolog is közrejátszik: Németország legfontosabb kereskedelmi partnere a Visegrádi Csoport. A négy tagállamba több terméket exportál, mint Kínába vagy az Egyesült Államokba, így a jó kapcsolatok fenntartása Bajorországnak sem sokadlagos.

Hírdetés

Sajtóhisztéria

A német sajtó természetesen vegyesen és ellentmondásosan reagált Orbán bajorországi látogatására. A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív lap szerint dicséretes, hogy a CSU keresi a rendszeres kapcsolat lehetőségét a közép-európai kormányfőkkel, „de jobban is odafigyelhetett volna, mielőtt felmenti Orbánt” a jogállamisággal kapcsolatos ügyekben.

A Die Welt című napilap online kiadása úgy fogalmaz, a CSU „körüludvarolja Orbánt”, akinek feladata a bajor párt önbizalmának erősítése, azonban már nem állnak annyira közel egymáshoz, mint a menekültválságban.

A Spiegel Online hírportál Fegyvertársak között címmel közölte Florian Gathmann írását, amely szerint Orbán Viktor „maximális figyelmet” biztosít a CSU-s szövetségi parlamenti képviselők találkozójának, de „fellépése nem csak segít a pártnak”. A német portál „a gondolkodók szabadságának megsértését”, a CEU elleni „harcot”, „antiszemita mintákat” ró fel a magyar miniszterelnöknek. A Spiegel Online szerint mindez igen távol áll a CSU-tól.

A német médiumok fogalmazásán egyébként nem kell meglepődni. Jelen helyzetben minden egyes politikai csoportosulás szeretné a saját céljaira felhasználni a hagyományos, évek óta ismétlődő hivatalos látogatást. De a német pártok közti nézeteltérések és szakadékok Orbán Viktor nélkül is ugyanolyan mélyek.

Körkép.sk, MTI

Nyitókép: infranken.de


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »