A bajnokságban is ezüstérmes a Sepsi-SIC (Kézilabda)

A bajnokságban is ezüstérmes a Sepsi-SIC (Kézilabda)

A megyeszékhelyi Sepsi-SIC lány kézilabdacsapata ezüstéremmel zárta az országos juniorbajnokságot (U19), miután vasárnap a döntőben 26–24 arányban kikapott a Nagybánya együttesétől. A Carmen Cartaș és Eugen Ciulei irányította lányok remek idényt tudhatnak maguk mögött, két héttel ezelőtt a korosztályos Román Kupa első kiírását is második helyen zárták.

A döntő tornának Torda adott otthont, ahol a sepsiszentgyörgyi gárda remekül kezdett: előbb 14 góllal diadalmaskodott a Brassói Corona felett, majd a folytatásban szoros mérkőzésen győzött a házigazda Liviu Rebreanu Torda ellen. Aztán a Bukaresti CSM következett, amelyet a zöld-fehér mezesek szintén felülmúltak, így biztosították helyüket a legjobb négy között. Az elődöntőben Carmen Cartaș és Eugen Ciulei csapatának ellenfele a CSM Bacău volt, amelyet a Sepsi-SIC 17 találattal legyőzve megérdemelten jutott a döntőbe. Az arany­éremért ezúttal is a Nagybánya ellen kellett lányainknak megküzdeniük, akárcsak két héttel ezelőtt a Szabó Kati Sportcsarnokban rendezett Román Kupa-fináléban. A háromszéki csapatnak a második félidőben nyolcgólos hátrányból sikerült felzárkóznia, azonban a Máramaros megyei kézilabdázók a hajrában nem engedték ki a kezükből a győzelmet.

Hírdetés

„Az én szemszögemből nézve egy sikeres tornát tudhatunk magunk mögött, még úgy is, hogy elveszítettük a döntő mérkőzést. Nagyon kemény csoportba kerültünk, viszont sikerült meccsről meccsre fejlődnünk. A Nagybánya az elmúlt években több döntőt játszott, és szerintem ez volt az előnyük velünk szemben, jobban tudták kezelni az érzéseiket. A lényeg, hogy a lányoknak sikerült fontos lépéseket tenniük sportolóként. Ez valóban kemény munkával megszerzett érem, az elmúlt években egyénileg és csapatban is rengeteget dolgoztunk” – nyilatkozta Carmen Cartaș, aki hozzátette, hogy az álomcsapatban a Sepsi-SIC három játékosa kapott helyet. Ana Maria Cristea a legjobb kapusnak, Anamaria Grigore a legjobb jobbátlövőnek és Lavinia Florea a legjobb irányítónak járó elismerést érdemelte ki.

Eredmények: * csoportkör: Brassói Corona–Sepsi-SIC 20–34, Sepsi-SIC–Liviu Rebreanu Torda 28–27, Bukaresti CSM–Sepsi-SIC 22–31 * elődöntő: Sepsi-SIC–CSM Bacău 37–20 * döntő: Nagybánya–Sepsi-SIC 26–24. (miska)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »