Nyolcvan évvel ezelőtt a Szovjetuniónak nyújtandó „természetbeni jóvátételre” 312, zömében sváb lakost – a település jelentős részét – hurcoltak el kényszermunkára a Szatmár megyei Mezőteremről. Az ő nevüket őrzi nepáli fekete gránitba vésve a kirbáj, vagyis templombúcsú napján, szeptember 14-én felavatott emlékmű.
1945 januárja egybeforr a magyar nyelvterületen élt legkompaktabb sváb tömbközösség, a szatmári svábok kálváriájával, hiszen a közösség ötezer tagját hurcolták a szovjet munkatáborokba, málenkij robotra.
Mezőteremről több mint háromszáz nőt és férfit vittek el, a falu lakosságának jelentős részét, zömében svábokat – hiszen, akárcsak a többi településen, ha nem volt meg a kiszabott fejkvóta, már nem számított a nemzetiség: magyarokat vagy épp románokat is deportáltak.
Egyharmaduk az embertelen körülmények, járványok és munkabalesetek miatt a munkatáborokban vesztette életét.
A szeptember 14-án, vasárnap Schönberger Jenő szatmári megyéspüspök által megáldott, nepáli fekete gránitból készült emlékművön 312 név szerepel, hogy az áldozatok nevei immár kőbe vésve is emlékeztessenek.
Ahogy Tar Miklós polgármester fogalmazott: „Az emlékmű nem csupán kő, hanem annak jelképe, hogy soha nem felejtünk, és hogy a múlt sebeit közösen gyógyítjuk.” Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Nagy Szabolcs parlamenti képviselő és Pataki Csaba megyei tanácselnök is. Utóbbi kiemelve: az emlékmű méltó helyet ad a gyásznak, a főhajtásnak és a hitnek, hogy a múlt keserű fájdalmai sosem ismétlődhetnek meg.
Az emlékmű avatásának dátuma sem véletlen: szeptember 14–e a Szent Kereszt felmagasztalásának s egyben a mezőteremi római katolikus templomnak is az ünnepe. „Fontos volt számunkra, hogy ne egy »egyszerű napon«, hanem a kirbájjal egybekötve avassuk fel, hiszen egy olyan eseménynek állít emléket, amely anno szinte teljesen megváltoztatta a település életét; és azoknak az embereknek, akiknek vétkük nem volt, mégis súlyos büntetést kellett elszenvedniük” – hangsúlyozta a Szatmári Friss Újságnak Tar Miklós polgármester.
Mint részletezte: az emlékmű állításának gondolata körülbelül két éve fogalmazódott meg; a tervezésben ő is jelentős részt vállalt, a költségek zömét pedig az önkormányzat önerőből fedezte, kiegészítve a római katolikus hívek felajánlásaival. Az elhurcoltak névsorát az RMDSZ-es tanácsosok gyűjtötték össze. Nem egy esetben kutatómunkát kellett végezniük, amelybe az Egyház is besegített, nehogy bármelyik áldozat neve lemaradjon. „Úgy érzem, sikerült méltó megemlékezési helyet kialakítanunk a templommal szinte szemben lévő önkormányzati területen, amelyet parkosítottunk is” – mondta a polgármester.
Szöveg: Szabó Kinga Mária
Forrás és fotó: Szatmári Friss Újság/Romkat.ro
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


