A 4%-nyi mandátummal rendelkező Párbeszéd nyíltan buzi képviselője lett Újbuda alpolgármestere

A 4%-nyi mandátummal rendelkező Párbeszéd nyíltan buzi képviselője lett Újbuda alpolgármestere

Vajon mi lehet a világ legerősebb lobbija, mely a 25 fős testületben egyetlen mandátummal rendelkező Párbeszéd képviselőjéből, Barabás Richárdból alpolgármestert csinál? – tette fel a kérdést a mai testületi ülésen a Mi Hazánk újbudai önkormányzati képviselője, aki egyedüliként szavazott a rekordméretű klientúrabővítés ellen.

Alább olvasható a mi hazánkos képviselő közleménye:

Csak a Mi Hazánk szavazott a rekordszámú alpolgármesterek ellen Újbudán

Magyarország ötödik legnagyobb önkormányzatában, Újbudán megduplázták az alpolgármesterek számát (fizetésüket pedig a törvényi maximumban határozva meg), mely így rekordot jelentő négy főre bővült, s ugyanilyen számban duzzasztották a bizottságokat (azzal együtt tisztségviselőit) és a tanácsnokokat is, valamint az alpolgármesteri stábokat. A Mi Hazánk Mozgalom ennek gátat vető módosító javaslatát senki más nem támogatta, egyedül szavaztam nemmel a DK-s polgármester előterjesztésére is, mely a gátlástalan klientúrabővítést indítványozta.

Hírdetés

Vajon mi lehet az a világ legerősebb lobbija, mely a 25 fős testületben egyetlen mandátummal rendelkező Párbeszéd képviselőjéből, Barabás Richárdból alpolgármestert csinált? A titkos szavazáson 25 szavazatból 23 vokssal választották külsős alpolgármesterré az MSZP képviselői mandátummal nem is rendelkező politikusát, Hintsch Györgyöt is. Ráadásul a Fidesz és a balliberális képviselők úgy döntöttek az alpolgármesterek alkalmasságáról, hogy még a feladatkörüket sem jelölték még ki; nem a feladatokra keresnek megfelelő személyt, hanem a fizetéseket osztogatják munkakör nélkül, ami a politikusbűnözés törvényesített formája, azonban a Mi Hazánk se Gyurcsány, se Orbán hasonlóan korrupt és elburjánzott rendszerét nem támogatja.

Miután az Orbán-kormány nyolc év alatt a duplájára, 13 ezer főre hizlalta a minisztériumok létszámát, nem meglepő, hogy a Fidesz az önkormányzatokban is inkább asszisztál a klientúrabővítésekhez. Országgyűlési képviselőként legnagyobb sikerem a politikusi álláshalmozás tiltása volt, hogy a polgármesterek már nem lehetnek honatyák is, de az egyéb posztokat, munka nélkül kapott fizetéskiegészítéseket most is halmozzák, így lehet valaki pl. bizottsági elnök és tanácsnok egyszerre az újbudai önkormányzatban, a 120 ezer forintos képviselői tiszteletdíj helyett 426 ezer forintért.

A testület egyedüli képviselőjeként nem töltök be tisztséget vagy dupla bizottsági tagságot, a 8 ellenzéki képviselőnek járó 9 tisztségből sem kértem azért, hogy inkább két külsős bizottsági taggal a szakmai munkában bontakozhasson ki a Mi Hazánk, illetve helyi szakpolitikusai: Milák Hajnalka és Merha Attila, a mozgalom újbudai alapszervezetének két alelnöke, akik a Kulturális és Köznevelési, illetve a Szociális és Egészségügyi Bizottságban képviselhetik a harmadik utat a mai naptól.

Novák Előd,
a Mi Hazánk újbudai önkormányzati képviselője

https://www.facebook.com/plugins/post.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com%2Fnovakelod%2Fposts%2F2485861408163152&width=480&show_text=true&height=749&appId

Nem kapott ötöst a ballib alpolgármester lánya, apuci bezáratta a gimnáziumot

Újbuda: polgári engedetlenség a parkolási maffia ellen


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »