A 2023-as Karacsun – Téli Napfordulós Ünnepünk – Ópusztaszeren

A 2023-as Karacsun – Téli Napfordulós Ünnepünk – Ópusztaszeren

A Magyar-Turán Szövetség 2023. december 21-én, csütörtökön tartja a Karacsun – Téli Napforduló ünnepét. Szövetségünk központi ünnepsége idén az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban lesz megrendezve. Szép programok kíséretében délutántól közösen ünneplünk, majd együtt virrasztjuk át az év leghosszabb éjszakáját. A téli hidegben fűtött jurták várják az ünnepségen résztvevőket.

Közeleg a téli napforduló ünnepe. Az ünnep, amely a keleti pusztai népeknél, így őseinknél is, a legkiemelkedőbb örömnap lehetett. A kínai krónikák, már a hunok esetében is feljegyezték a sötétség fordulójának, a sötétség végének megünneplését. A turáni népek hitvilágában ez a nap a megújulást az újjászületést is jelképezte. A sötétség átfordulását a világosságba – a Téli Napforduló, Karacsun ősi ünnepe.

KARACSUN – A TÉLI NAPFORDULÓ ÜNNEPE
2023. december 21. (csütörtök) 14:00 órától

 
Program:

15:00 Honfoglalás-kori viselet- és fegyver bemutató

15:30 Ünnepi köszöntő

Ünnepi köszöntőt mond: Bíró András Zsolt a Magyar Turán Szövetség elnöke

15:45 Solymász bemutató

16:00 Szertűz gyújtás

Hírdetés

16:30 Fáklyás tisztelgés Árpád vezér emlékművénél

17:30 A Feszty-körkép megtekintése

Tárlatvezető: Kertész Péter az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatója

– beszélgetés őseink hitvilágáról Bíró András Zsolttal

– táltos és regös énekek, virrasztás hajnalig

A szert tartja: Fehérholló Öskü

 
Helyszín:
Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark
Ópusztaszer, Szoborkert 68.
A rendezvény ingyenes, a parkba a belépés díjtalan!

Hívjuk minden magyar testvérünket, az Ősök hagyományát tisztelő embereket, hogy vegyenek részt a magyarok évbúcsúztató, reményteli jövőt váró ünnepén! Legyünk együtt az elmélyülésben, a lélek megtisztulásában, a reményben és a jövőt váró vidámságban. Töltsük ébren az év leghosszabb éjjelét, hogy kitartásunkkal erőt adjunk az éltető Napnak, de mindenek előtt önmagunknak az előttünk ,és nemzetünk előtt álló célok eléréséhez.

Szeretettel várjuk minden magyar testvérünket!


Forrás:kurultaj.hu
Tovább a cikkre »