A 11A ülésen ült a férfi, aki biztosan túlélte az indiai légikatasztrófát

A 11A ülésen ült a férfi, aki biztosan túlélte az indiai légikatasztrófát Mészáros Richárd2025. 06. 12., cs – 17:17

Bár a tragédia első hírei még arról szóltak, hogy senki sem élte túl az indiai repülőgép-balesetet, mostanra egyre több jel utal arra, hogy lehetnek túlélők. Az egyik utast már azonosították is: a brit állampolgárságú Vishwash Kumar Ramesh élve került elő a roncsok közül.

A BBC beszámolója szerint Ramesh jelenleg kórházban van, és állapota stabil. Az indiai sajtó beszámolói alapján a férfi eszméleténél van, sikerült beszélniük vele, sőt a beszállókártyáját is megmutatta, rajta jól olvasható a neve és a 11A ülésszám. Az ahmedabadi rendőrfőnök hivatalosan is megerősítette, hogy valóban Ramesh ült ezen a helyen, és ő az egyik biztos túlélője a balesetnek.

A férfi a Hindustan Times-nak mesélt a megélt szörnyű pillanatokról:

„Harminc másodperccel a felszállás után hangos zajt hallottunk, majd a gép becsapódott. Ahogy feltápászkodtam, testeket láttam magam körül. Megrémültem. Felálltam és szaladni kezdtem. A gép darabjait láttam mindenfelé. Valaki megragadott, betett egy mentőbe, és behozott a kórházba.”

A becsapódásról egy videó is kering a közösségi médiában, amelyet a New York Times tényellenőrző csapata hitelesnek fogadott el. A felvételen az látható, hogy a repülőgép nem meredeken zuhan, hanem a felszállást követően egyenletesen süllyed, majd eltűnik néhány épület mögött – végül egy hatalmas tűzgömb látszik a képen.

Kapcsolódó cikkünk

Balesetet szenvedett csütörtökön az Air India légitársaság Angliába tartó repülőgépe az indiai Ahmadábád repülőterén.

Kapcsolódó cikkünk

A fedélzeten tartózkodók közül feltehetően senki sem élte túl a csütörtöki repülőgép-balesetet az indiai Ahmadábádban, és a városban a becsapódás helyszínén is többen életüket vesztették – közölte a nyugat-indiai nagyváros rendőrfőnöke.

Az Air India Ahmadábádból a londoni Gatwick repülőtérre tartó AI171-es járatszámú Boeing 787 Dreamliner típusú repülőgépe 5 perccel a felszállás után, helyi idő szerint kora délután zuhant le a város repülőterétől nem messze, lakott területen, 242 emberrel a fedélzetén.

G.S. Malik rendőrfőnök elmondta: mivel a gép lakott területen zuhant le, ahol számos iroda is működött, több helyi halálos áldozata is van a katasztrófának. Pontos számokat erről még nem tudnak közölni – tette hozzá.

A rendőrség közlése szerint már legkevesebb 204 holttestet megtaláltak a helyszínen, köztük lehetnek utasok, illetve olyan áldozatok is, akik a becsapódás következtében a földön vesztették életüket.

Az Air India az X-en annyit közölt, hogy vizsgálják a történteket, és amint lehet, további részletekkel szolgálnak. A légitársaság tájékoztatása szerint 

169 indiai, 53 brit, hét portugál és egy kanadai állampolgár.

A helyi rendőrség közlése szerint a gép a repülőtér közvetlen közelében zuhant le.

A baleset felszállás közben történt – jelentették a televíziós csatornák. Az egyik csatorna azt mutatta, hogy a gép egy lakónegyed felett szállt fel, majd eltűnt a képernyőről, mielőtt a házak mögül hatalmas füstfelhő emelkedett az égbe. A képsorokon látható volt az is, hogy roncsok égnek, és a repülőtér közelében sűrű fekete füst szállt fel az égbe. Olyan képeket is mutattak, amelyeken hordágyakon szállítottak és mentőautókkal vittek el embereket.

Az AFP francia hírügynökség szerint a gép egy kórház és egy lakónegyed közötti területen zuhant le. A környéken élő szemtanúk az AFP-nek azt mesélték: a gép lángokban állt, és a közeli emeletes épületekből többen kiugrottak az ablakokból.

A londoni Gatwick repülőtér megerősítette csütörtökön, hogy lezuhant az Air India légitársaság Gatwickre tartó járata. A brit kormány válságstábokat létesített a brit és az indiai fővárosban.

A második legnagyobb forgalmú londoni repülőtér az X portálon közzétett ismertetésében megerősítette, hogy az indiai légitársaság AI 171-es számú járata a nyugat-indiai Ahmadábád repülőteréről indult, de a felszállás után lezuhant.

Az Air India közleménye szerint a gépen 53 brit állampolgár tartózkodott.

A menetrend alapján a járat brit idő szerint 18:25 órakor érkezett volna a Londontól délre fekvő Gatwick repülőtérre.

A brit repülőtér csütörtök délutáni második, részletesebb ismertetésében megerősítette azt az indiai tájékoztatást, hogy a gépen 242 személy tartózkodott, és bejelentette, hogy szoros kapcsolatban áll az Air Indiával az ügyben.

A Gatwick közölte azt is, hogy külön fogadóhelyiséget létesít, ahol az utasok hozzátartozói felvilágosításban és támogatásban részesülhetnek.

A járatot egy Boeing 787–8 típusú repülőgép teljesítette volna.

A gép fedélzetén hivatalos indiai adatok szerint 230 utas és 12 fős személyzet tartózkodott.

A Flightradar24 valós idejű online járatkövető szolgálat adatai szerint a repülőgép mindössze 194 méteres magasságot ért el, mielőtt megszakadt vele a kapcsolat.

A portál nyilvántartása szerint a gép csütörtökön Újdelhiből érkezett Ahmadábádba, és onnan indult volna tovább a londoni Gatwick repülőtérre.

Az Air India heti öt járatot üzemeltet Ahmadábád és London Gatwick között; mindegyik járaton Boeing 787–8 típusú repülőgépek közlekednek.

David Lammy brit külügyminiszter csütörtök délután a londoni alsóházban közölte: a brit kormánynak tudomása van arról, hogy a szerencsétlenül járt indiai repülőgépen brit állampolgárok is tartózkodtak, és a londoni külügyi tárca sürgősséggel felvette a kapcsolatot az indiai hatóságokkal az érintett britek és hozzátartozóik megsegítése végett.

Lammy bejelentette azt is, hogy a minisztérium Londonban és Újdelhiben egyaránt válságstábokat létesített.

Keir Starmer brit miniszterelnök az X portálon közzétett első rövid reagálásában úgy fogalmazott, hogy az Ahmadábádból Londonba tartó repülőgép fedélzetén sok brit állampolgár tartózkodott, és a szerencsétlenség helyszínéről mélységesen lesújtó képsorok érkeznek.

Starmer közölte, hogy folyamatos tájékoztatást kap a helyzetről.

A Buckingham-palota csütörtök délutáni közleménye szerint III. Károly királyt is rendszeresen informálják a szerencsétlenséggel kapcsolatos fejleményekről.

A légitársaság egyelőre az X-en annyit közölt, hogy az Ahmadábádból a London-Gatwick repülőtérre tartó, AI171 számú járatát baleset érte, vizsgálják a történteket, és amint lehet, további részletekkel szolgálnak.

Az első jelentések szerint 133 ember volt a fedélzeten, de a gudzsaráti rendőrségre hivatkozva az ANI indiai hírügynökség arról számolt be, hogy összesen 242 ember volt a repülőn. Az indiai CNN News18 csatorna 220 utasról és 12 fős személyzetről adott hírt.

A helyi rendőrség közlése szerint a gép a repülőtér közelében lévő területen zuhant le.

A Flightradar24 légiközlekedési nyomkövető oldal szerint a gép egy Boeing 787–8 Dreamliner volt, az egyik legmodernebb forgalomban lévő utasszállító repülőgép.

Az ahmedábádi repülőtér légiforgalmi irányítása szerint a repülőgép helyi idő szerint 13.39-kor indult el a 23-as kifutópályáról. A repülőgép vészhelyzetet jelző segélyhívást adott le, de ezt követően már nem érkezett válasz a gépről.

A Flightradar24 azt is közölte, hogy az utolsó jelzést másodpercekkel a felszállás után kapta a repülőgéptől. „Az érintett utasszállító egy Boeing 787–8-as típusú Dreamliner, VT-ANB lajstromjelű repülőgép” – írta az oldal.

A Flightradar24 légiközlekedési nyomkövető oldal szerint a gép egy Boeing 787–8 Dreamliner volt, az egyik legmodernebb forgalomban lévő utasszállító repülőgép. Az ahmadábádi repülőtér légiforgalmi irányítása szerint a repülőgép helyi idő szerint 13.39-kor indult el a 23-as futópályáról. A repülőgép vészhelyzetet jelző segélyhívást adott le, de ezt követően már nem érkezett válasz a gépről.

A Flightradar24 azt is közölte, hogy az utolsó jelzést másodpercekkel a felszállás után kapta a repülőgéptől.

Rám Mohan Najdu Kindzsarapu polgári légi közlekedésért felelős miniszter az X-en azt közölte, mindent megtesznek, hogy a lehető legteljesebb mértékben biztosítsák az orvosi és egyéb segítséget a helyszínen. Az Air India légitársaság igazgatója, Nataradzsan Csandraszekaran, ugyancsak az X-en azt közölte, jelenleg elsősorban a katasztrófában érintettek és családjaik megsegítésén dolgoznak. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy vészhelyzeti központot hoztak létre, amelyen keresztül a családtagok információkhoz juthatnak szeretteikről.

A szerencsétlenül járt gépet gyártó Boeing részéről bejelentették, már megkapták a légikatasztrófáról szóló jelentéseket, és azon dolgoznak, hogy további részleteket derítsenek ki.

A tragédia miatt mély szomorúságának adott hangot Narendra Modi indiai miniszterelnök is, aki az X-en közzétett üzenetében részvétét fejezte ki, hozzátéve, hogy már felvette a kapcsolatot az érintett minisztériumokkal és a hatóságokkal.

Ahmadábád a Pakisztánnal határos Gudzsarát állam legnagyobb városa. Nemzetközi repülőtere, amely a hetedik legforgalmasabb Indiában, egy sűrűn lakott városnegyed közepén helyezkedik el. A repülőtér forgalmát a baleset után felfüggesztették.

John M. Cox amerikai légi közlekedési szakértő, a Safety Operating Systems igazgatója elmondta: a balesetről napvilágra került felvételeken látszik, hogy a repülőgép felszállás után nem emelkedett. A szakértő szerint nagyon korai még bármit is mondani az esetről, de a Boeing 787-es gépeken rendkívül széles körű a repülési adatok gyűjtése, így amint a feketedoboz előkerül, nagyon hamar ki fog derülni, mi volt a háttérben.

Hírdetés

A repülőgépen összesen 242-en tartózkodtak, beleértve a személyzetet is. A helyszínen dolgozó hatóságok eddig 204 holttestet találtak a roncsok között. A rendőrség és a légitársaság szakértői szerint azonban lehetséges, hogy több túlélő is van még, akiket eddig nem sikerült azonosítani.

Legalább 41 sebesültet már elláttak, de a rendőrfőnök szerint egyelőre nem világos, hogy közülük mind az egyetemi kampuszon sérült meg – ahová a gép lezuhant – vagy vannak-e közöttük olyanok is, akik a gépen utaztak.

A hatóságok tovább folytatják a mentési és azonosítási munkálatokat, miközben a túlélők kilétének és számának pontosítása még folyamatban van.

(444.hu)

Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »