A 109-es technikai fölénye Afrikában

A világháború egyik leghíresebb alakulata a német Afrika-hadtest volt. Ez az erő leginkább a vezéréről lett híres, de megfelelő légi fedezet nélkül valószínűleg kevesebb sikert ért volna el. Ez jelentős mértékben a 109-es technikai fölényén alapult.

Az észak-afrikai hadszíntéren a Luftwaffe sokáig egyértelmű minőségi fölényben volt. Ez leginkább a 41-42-es időszakban volt jellemző és később is gyakori volt, hogy ezen a hadszíntéren gyengébb képességű repülőgépek ellen harcoltak. Ennek az volt az oka, hogy a britek az afrikai hadszíntérre sokáig csak kiöregedett vagy gyengébb képességű vadászrepülőgépeket küldtek. Ezért a német JG 27 vadászrepülő alakulat a számbeli hátrány ellenére nagy veszteségeket tudott okozni a brit légierőnek.

A 109-es minőségi fölényének az okai

A 109-es minőségi fölényének az egyik oka az volt, hogy az Afrikában bevetett JG 27 gépei a 109-es speciális, trópusi változatai voltak. Ennek a változatnak két jellegzetessége volt, az egyik a sivatagi túlélő felszerelés, a másik a porszűrő.

A legnagyobb mértékű technikai fölény a 109-es F verziójának idején volt, több szerző szerint is. Ez a verzió 1941-ben, amikor már nagy számban alkalmazták, jelentős technikai fölényt biztosított a legtöbb ellenséges repülőgéppel szemben.

Az F fő fejlesztése az aerodinamika volt. Az által, hogy a gép törzse aerodinamikai szempontból hatékonyabbá vált, úgy nőtt a sebesség, hogy nem kellett hozzá nagyságrenddel erősebb motor. Ezért a Friedrich gyorsabb volt, mint a legtöbb korabeli vadászrepülőgép.

Egy másik fejlesztés, ami fölényt adott a német vadászrepülőgépeknek, a hidraulikus tengelykapcsolóval hajtott kompresszor volt. A hidraulikus tengelykapcsoló révén a 109-es DB 601 motorja kevésbé veszített a magasság növekedésével a teljesítményéből, mint a legtöbb korabeli repülőgép.

A brit és amerikai repülőgépek a hadszíntéren

1941-ben a sivatagi brit légierő még mindig rendelkezett kétfedelű Gloster Gladiatorokkal. A Gladiator ugyan 30-as évekbeli tervezés volt, de már a gyártásakor elavult volt. A németekkel szövetséges olaszoknak hasonlóan elavult gépei voltak 41-ben.

A P-40 típust az amerikaiak jelentős számban szállították a briteknek és más államoknak. Viszont a teljesítménye elmaradt a legfejlettebb vadászrepülőgépekétől, ami miatt a britek kivonták a nyugat-európai hadszíntérről és másodlagos fontosságúnak tulajdonított frontokra küldték, köztük Afrikába. A legtöbb hadtörténeti mű szerint legfeljebb középszerű volt a típus, bár legalább olcsó volt. A probléma a típussal alapvetően az volt, hogy nem volt elég fejlett a motor feltöltő-rendszere (kompresszora), ami miatt nagy magasságban csökkent a motor teljesítménye. A 109-es egyértelműen jobb volt nála.

A britek leghatásosabbnak tartott vadászgépe, a Supermarine Spitfire csak 42 nyarán jelent meg az Afrikai Hadszíntéren, vagyis másfél évvel az Afrika-hadtest megjelenése után. Emellett a britek akkor sem a legkorszerűbb verziót küldték Afrikába, hanem a korábbi Mark V. verziót.